A Dope Calypso a Kuplungban mutatja be november 25-én megjelent harmadik lemezét. Az együttes a No Eves és a Run over Dogs társaságában lép színpadra december 2-án.
„A budapesti Dope Calypso olyan, mintha egy garázspunk-zenekar belebolondult volna a Pixies fogós gitárzenéjébe.” – olvasható a zenekar sajtóanyagában. 2014-ben debütáltak a Farewell To The Fairy, Goodbye To The Ghost című lemezzel, 2015-ben jelent meg második albumuk, a Banzai! Banzai! Banzai!
Az Index év végi lemezlistáján harmadik helyezést elnyerő albumon szerepel a Boys from Heaven című szám, ami a Stenk dalversenyén megcsípte az első helyet. És hogy ne csak zenei eredményekkel villoghassanak: az énekes, Sarkadi Miklós a II. Magyar Klipszemle legjobb színészi alakításának díját vihette haza a Goodbye Monkey című számhoz készült klipben nyújtott – finoman fogalmazva groteszk – alakításáért.
A Dope Calyso második lemezének megjelenésekor már készen volt a harmadik album, a Mau Mau anyaga is: 2016 nyarán vették fel a bresciai T.U.P. Studióban frissen igazolt dobosukkal, Szabó Áron Vasalóval kiegészülve. A végeredmény december 2-án a Kuplungban csekkolható.
Belépők elővételben online elérhetőek a Tixa hálózatán:
Early bird: 900Ft – korlátozott számban
Elővételben: 1200Ft
Teljes árú: 1500Ft