275 éve született a „hírhedett kalandor” Benyovszky Móric gróf. A kalandokban gazdag 18. század egyik legmerészebb és legeredetibb alakjai közé tartozott, nyugtalan természete a szervezett kereteket nem tudta elviselni. Nagyravágyása és lelkiereje különböztette meg kora más hőseitől.
275 éve, 1741. szeptember 20-án született a Nyitra megyei Verbón és 235 éve, 1786. május 23-án halt meg a madagaszkári Angontsy melletti erődnél Benyovszky Móric, a kalandorokban gazdag 18. század egyik legmerészebb és legeredetibb alakja, .
Apja Benyovszky Sámuel lovassági tábornok volt, ő maga 14 évesen lépett be a császári hadseregbe, ahol hadnagy lett. Lovassági parancsnokként részt vett a poroszok elleni hétéves háborúban (1756-1763), a schweidnitzi és prágai csatákban ki is tüntette magát. Rokonaitól, akik ezalatt elfoglalták itthoni örökségét, fegyverrel próbálta jussát megszerezni, ezért Mária Terézia száműzte. Lengyelországban nagybátyja, a litvániai helytartó örökbe fogadta s ottani birtokain telepedett le. Hollandiai és angliai útjain kitanulta a hajózást, eljutott Amerikába, egy hazatérése idején elvette Hönsch Zsuzsannát, aki később követte Madagaszkárra.
1767-ben csatlakozott az oroszok által támogatott Poniatowski Szaniszló király ellen szervezkedő lengyel nemesekhez. Haditettei révén a felkelők seregében ezredes, majd tábornok lett, de 1769. május 20-án orosz fogságba esett. Kazanyból megszökött, ám ismét elfogták s a kamcsatkai Bolsereck telepre deportálták, ahová egy év alatt jutottak el. Ott a kormányzó bizalmasa lett, s a megszerzett viszonylagos szabadságát (s a kormányzó lánya, Afanaszija szerelmét kihasználva) 1771 májusban lázadást szított, elfoglalt egy hajót, s 96 társával megszökött. Először Amerika felé indultak, ám a Csendes-óceánon emberei fellázadtak, a zendülésen Benyovszky nagy diplomáciai ügyességgel lett úrrá. Elértek egész a Bering-szoros bejáratáig, majd (Cook kapitányt hét évvel megelőzve) az Aleut-szigetek és Alaszka érintése után a jégzajlás miatt visszafordultak, Formosát (Tajvant) és Japánt érintve jutottak Makaóra, itt halt meg a velük tartó Afanaszija.
Benyovszky 1772-ben Franciaországba ment, itt magas pártfogóinak köszönhetően XV. Lajos Ile de France (ma Mauritius) szigetére küldte, s az ottani kormányzó megbízta egy madagaszkári telep létesítésével. 1774-ben megalapította Louisbourg telepét, s madagaszkári expedíciói révén jelentősen hozzájárult az ország belső területeinek megismeréséhez, utat épített, mocsarakat csapolt le, tolmácsát, Nicolas Mayeurt több feltáró útra küldte a sziget északi részén. Benyovszky, aki 1775-ben francia báró lett, írni-olvasni tanította a malgasokat, s annyira megnyerte őket emberséges bánásmódja, hogy 1776-ban ampanszakabévá, királlyá választották (legalábbis saját közlése szerint). A francia udvar ezt nem ismerte el, ezért s az Ile de France-i kormányzó vádaskodása miatt lemondott s hazatért Magyarországra, ahol Mária Teréziától kegyelmet kapott.
Itthon részt vett a bajor örökösödési háborúban, 1778-ban gróffá emelték – e címet már korábban is használta. Az 1779-es tescheni békekötés után ismét új kalandokat keresett, s Amerikában – sikertelenül – a függetlenségi háború Pulaski tábornok vezette lengyel légiójához akart csatlakozni. Ezután terveket készített a magyarországi vízi és szárazföldi közlekedés, többek között a fiumei kikötő fejlesztésére, de Bécstől nem kapott támogatást.
1782-ben ismét Amerikába ment, ahol idegenlégiót akart szervezni, de ezt a javaslatát is elutasították, ezért elhatározta, hogy folytatja Madagaszkár gyarmatosítását. Baltimore-i kereskedők segítségével expedíciót szerelt fel, 1785 júliusában szállt partra, majd a Keleti-fok közelében, Angontsynál kalandorok és bennszülöttek támogatásával felépítette Mauritanie erődjét. A franciák ellenségesen fogadták, a kormányzó 60 főt küldött ellene Larcher kapitány vezetésével, s a velük vívott csatában Benyovszky elesett. Erődje tövében temették el, sírját elnyelte a trópusi erdő.
Utolsó vállalkozása előtt megírta élete kalandjait, művét halála után számos nyelven kiadták, először Londonban 1790-ben, magyarra Jókai Mór fordította le 1888-ban, B. M. gróf életrajza, saját emlékiratai és kalandjai címmel. Emlékirata földrajzi szempontból is jelentős, ő írta le először a St. Lawrence-sziget őslakóit, a Riu-Kiu szigeteket (Okinavát) és elsőnek adott részletes beszámolót Formosáról. Jó megfigyelőképessége, műveltsége révén sok értékes anyagot rögzített, bár szakképzettsége hiányai miatt földrajzi helymeghatározásai sokszor pontatlanok. Benyovszky szerepét máig vitatják a történészek s a földrajztudósok is – főleg a franciák.
Nyugtalan természete a szervezett kereteket nem tudta elviselni, kora más hőseitől nagyravágyása és lelkiereje különböztette meg. Színes életét magyarul Gaál József, Radó Vilmos és Rónaszegi Miklós, németül Kotzebue és Mühlbach dolgozta fel, Doppler Ferenc 1847-ben operát írt róla. Madagaszkári nyomait 1979-ben a földrajzos Balázs Dénes kutatta. Benyovszky az egyik legnagyobb magyar hajós, a lengyelek nemzeti hőse, s a franciák is jeles személyiségként tartják számon. Halála századik évfordulóján Madagaszkáron obeliszket emeltek emlékére. Az első magyar Benyovszky-expedíció résztvevői 2003-ban Madagaszkáron emléktáblát és szobrot állítottak neki, emlékiratai új kiadását is tervezik.
