A feltehetően 1880 éve, 145. április 11-én született Septimius Severus, az ókori Felső-Pannonia helytartója, majd 193 és 211 között a Római Birodalom császára átszervezte a római kormányzatot, fürdőket és parkot létesített. A Severus-dinasztia megalapítóját, akinek uralkodásának végére a birodalom elérte az 5 millió négyzetkilométert halála után istennek nyilvánították.
Septimius Severus (Lucius Septimius Severus Pertinax), a Római Birodalom császára volt 193-tól haláláig, ő a Severus dinasztia megalapítója 145. (vagy 146.) április 11-én született Leptis Magnában (ma: Líbia).
Az afrikai és lovagi származású Severus 173-ban lett szenátor, majd Commodus uralkodásának végén, 190-ben konzul. Amikor az őrült császárt 192 végén meggyilkolták,
Severus Pannonia Superior kormányzója, egyben a legerősebb dunai hadsereg parancsnoka volt.
„Felső-Pannonia helytartójaként, a pannoniai legiok támogatásával szerezte meg az egyeduralmat – olvasható a Nemzeti Múzeum oldalán. – Ő és az általa alapított Severus-dinasztia (193–235) uralkodása alatt Pannonia és hadserege kiemelt helyet foglalt el a császár politikájában. Ez a tartomány katonaságát és városi közösségeit célzó császári jótétemények sorában tükröződött. A Severus-dinasztia alatt fontos változások történtek a birodalomban is: Caracalla császár (211–217) 212-ben a Római Birodalom minden szabad alattvalójának római polgárjogot adományozott.”
Commodus után a császári testőrség, a praetorianus gárda Pertinaxot, majd Marcus Didius Julianust ültette trónra, egyikük sem uralkodott néhány hétnél tovább. A Rómából érkező hírek, a császári trón kiárusítása nyomán felháborodott dunai légiók Severust kiáltották ki császárnak, aki Róma ellen vonult, s ellenállás nélkül vonult be a városba. Szélnek eresztette a korábban császárok sorát megbuktató praetorianusokat, a helyőrséget saját katonáiból állította ki.
Hatalmának biztosításában döntő szerepe volt a hadseregnek, ezért megemelte a katonák zsoldját és engedélyezte számukra a nősülést, de hogy riválisai ne támadhassanak, az egyes parancsnokok alá tartozó légiók számát csökkentette.
A császári trónra áhítozó britanniai kormányzót, Decimus Clodius Albinust fiatalabb császárnak és majdani örökösének (caesar) tette meg. Ekképp biztosítva magát nyugaton, keletre vonult és megverte a magát szintén császárnak nyilvánító szíriai kormányzó Gaius Pescennius Nigert, majd Albinus ellen fordult és őt is legyőzte.
Rómába visszatérve a szenátus még megmaradt hatalmát is megtörte, az ellenfeleit támogató szenátorok közül harmincat és számos lovagot is kivégeztetett, kiérdemelve a származására és az egykor rettegett diktátorra utaló „pun Sulla” gúnynevet.
Hadi dicsőséget keresve Róma örök ellensége, a parthusok ellen fordult. 197-ben elfoglalta és feldúlta fővárosukat és létrehozta Mezopotámia provinciát a birodalom határait a Tigrisig kitolva.
202-re Septimus visszatért Rómába, ahol a következő hat évet azzal töltötte, hogy jelentős változtatásokat eszközöljön a birodalmi kormányzat struktúrájában.
Teljesen átszervezte a kormányzatot: tisztségviselőit nem a szenátori, hanem a lovagi rendből válogatta, így megnyílt a karrier lehetősége a provinciák lakói előtt is, s csökkent az itáliai arisztokrácia addigi befolyása. A Rómán kívüli itáliai bíróságokat kivonta a szenátus fennhatósága alól, kiváló jogászokra támaszkodott, s megreformálta a római jogot.
Mivel hatalma inkább katonai erőn, semmint alkotmányos szankción nyugodott, a hadseregnek domináns szerepet adott államában. A katonák támogatását azzal nyerte el, hogy megemelte fizetésüket és engedélyezte nekik a házasságot. Hogy megakadályozza egy erős katonai rivális felemelkedését, csökkentette az egyes tábornokok irányítása alatt álló légiók számát. Ugyanakkor Septimus figyelmen kívül hagyta a Szenátust, amelynek hatalma gyorsan hanyatlott, és tisztségviselőit a lovasrendből, nem pedig a szenátori rendből toborozta. Sok provinciális és paraszt kapott előmenetelt, és az olasz arisztokrácia sokat veszített korábbi befolyásából.
Sokat építkezett, régi épületeket állított helyre,
az ő neve van bevésve a római Forum Romanum egyik legszebb diadalívébe. A hadakozás és építkezései költségei miatt leértékelte a pénzt, csökkentette annak nemesfémtartalmát, s teli kincstárat hagyott utódaira.
A már törékeny egészségű császár 208-ban indult utolsó hadjáratára, Britannia provincia határait akarta kiterjeszteni északra, Antoninus kevés védelmet nyújtó falán túl. Perselus Caracalla és kisebbik fia, Geta társaságában vezette hadseregét, hogy leigázza a sziget azon részeit, amelyek nem a római fennhatóság alatt voltak. Perselus Eboracumban, már a mai Skóciában hadakozott, amikor megbetegedett, és 211. február 4-én meghalt. 64 éves volt. Hamvait Hadrianus mauzóleumában (a mai Angyalvárban) helyezték el és a szenátus istenné nyilvánította.
Marcus Opellius Macrinus (217–218) uralma kivételével Perselus leszármazottai 235-ig maradtak hatalmon.
Septimius Severus felesége, a szíriai Hemesza főpapjának, Julius Bassianusnak leánya, az ő nővére és annak lányai a hatalomvágyó keleti nők uralmát honosították meg Severus dinasztiájában. Severus hatalmának legitimálása érdekében Marcus Aurelius császár fogadott fiának, illetve Nerva leszármazottjának vallotta magát. Utódának és társcsászárnak két fiát, Caracallát és Getát nevezte ki, akik már életében folyamatosan marakodtak, halála után pedig egymásnak estek, s Caracalla 211 végén meggyilkoltatta öccsét. A Severus-dinasztia utolsó tagja, Alexander Severus 235-ben halt meg.
