Két diktatúra, a fasiszta és a kommunista tette „különösen hosszú, szenvedéssel teli” évszázaddá a XX. századot. Magyarországon február 25-én emlékeznek meg a kommunizmus áldozatairól.
Fontos, hogy a totalitárius kommunista rezsim ideje alatt deportáltak, üldözöttek, megkínzottak és meggyilkoltak emlékét felidézzék, a múltban elkövetett rémtetteket kivizsgálják, a bűnöket jóvátegyék. Fontos azért, hogy az emberiség elleni gonosztettek a jövőben soha ne ismétlődhessenek meg.
A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapját az Országgyűlés 2000. június 13-án elfogadott határozata értelmében a középfokú oktatási intézményekben minden év február 25-én tartják.
1947-ben ezen a napon tartóztatták le a szovjet megszálló hatóságok Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát, jóllehet a politikust országgyűlési képviselő lévén védte mentelmi joga. Az akció a kommunistáktól még távolságot tartó erők megfélemlítését szolgálta, egyben megnyitotta az utat Nagy Ferenc miniszterelnök májusi eltávolítása előtt is.
Kovács Béla február 20-án a vele bizalmi viszonyt ápoló Nagy Ferencnek saját szerepéről a következőket írta: „Az összeesküvésben nem vettem részt, abban bűnösnek nem érzem magam. Egész életem munkájával kerültem volna szembe, ha a köztársaság, népünk szabadsága, a földreform vagy a demokrácia bármely vívmánya ellen irányuló szervezkedésben részt vettem volna. Sajnálatosnak érzem és mélyen elítélem, hogy pártunk több tagja az összeesküvés felé orientálódott, ahelyett hogy mindannyian azt tették volna, ami a mai helyzetben minden tisztességes szándékú jó magyar kötelessége: képességeiket és politikai lehetőségeiket a demokrácia fenntartás nélküli szolgálatába kellett volna állítaniuk”.
A szovjetellenes kémkedéssel és ellenkormány alakításával megvádolt Kovácsot 1951-ig magyarországi és ausztriai börtönökben őrizték, majd 1952-ben a Szovjetunióba vitték, s bírósági tárgyalás nélkül 25 évi kényszermunkára ítélték. 1955 novemberében átadták a magyar hatóságoknak, de szabadságát csak 1956 áprilisában nyerte vissza. Az 1956-os forradalom idején földművelési miniszterként, majd államminiszterként tagja volt a Nagy Imre-kormánynak. A forradalom leverése után kereste a kiegyezés lehetőségét, de amikor világossá vált számára, hogy ez nem lehetséges, ismét visszavonult. 1958. novembertől haláláig országgyűlési képviselő volt, de betegsége miatt ténylegesen nem politizált. 1959. június 21-én halt meg, a szovjet hatóságok 1989-ben rehabilitálták. Az Országház előtt álló bronzszobrát 2002. február 25-én, letartóztatásának és elhurcolásának 55. évfordulóján avatták fel.
A kommunizmus áldozatairól először 2001. február 25-én emlékeztek meg az Országgyűlésben és az ország középiskoláiban. Azóta is minden évben sor kerül az emlékünnepségekre, emlékeztetőként és figyelmeztetőként a korszak történéseire és a tanulságok levonására.
„A jövendő nemzedékek előtt kötelességünk feljegyezni a 20. század bűneit és biztosítani, hogy azok soha nem ismétlődhetnek” – írta Milan Kundera cseh író.
A kommunista diktatúrák értékelése, az áldozatok felkutatása és számbavétele a történettudomány feladata, a téma nem lezárt, a számadatok nem véglegesek, a közelmúlt folyamatos viták tárgya. (1997-ben A kommunizmus fekete könyve címen jelent meg egy francia könyv, a hat szerző által jegyzett mű levéltári kutatások és becslések alapján 80-100 millióra teszi a kommunizmus áldozatainak számát.)
A világ számos pontján emlékművet állítottak a kommunizmus, illetve a totalitárius rendszerek áldoztainak, Prágától Budapesten át Washingtonig.
Illusztráció: Josef Ringhoffer ceruzarajzai az egykori recski kényszermunkatábor, ma a Recski Nemzeti Emlékpark kiállításáról, Cultura.hu
