A kulákokat tették felelőssé a termelőszövetkezetek felbomlásáért, de azért is, ha a tsz-ek gyenge eredményt értek el. Ma van a kuláküldözés idején tönkretett magyar gazdák emléknapja.
Az Országgyűlés 2012. március 26-án nyilvánította a kuláküldözés áldozatainak emléknapjává június 29-ét, Péter-Pál napját, amely a hagyomány szerint a betakarítás kezdete, a parasztság ünnepe.
A parlament határozatában elítélte a kommunista diktatúra idején a magyar középparasztsággal szemben tanúsított kegyetlen üldöztetést és megkülönböztetést. A méltóságukban és emberségükben tönkretett gazdák és leszármazottaik iránti jelképes gesztus mellett az emléknap fontos céljának nevezte, hogy a soron következő nemzedékek is megismerjék a kommunista rendszer működésének embertelenségeit, a magyar felső- és középparaszti réteg szenvedéseinek történetét.
A kuláküldözés az 1948-as kommunista hatalomátvétellel kezdődött meg, amikor a sztálinista Rákosi-rezsim kíméletlen harcot indított a magyar agrártársadalom ellen. A párt minden eszközzel arra törekedett, hogy lerombolja a hagyományos paraszti életformát, és a gazdákat földjeik elhagyására kényszerítse. A támadások célkeresztjébe – a szovjet mintának megfelelően – a kuláknak bélyegzett nagygazdák kerültek, akiket a felvilágosultan gondolkodó politikusok már a két háború között parasztpolgárnak neveztek.
Rákosi Mátyás, a Magyar Dolgozók Pártjának főtitkára 1948. augusztus 20-án kecskeméti beszédében hirdette meg a „kuláküldözést” mint a szocializmus építésének, a mezőgazdaság kollektivizálásának fontos eszközét. Az államhatalom a kulákokat a kapitalista rendszer utolsó maradványainak tekintette, akik a mezőgazdaság szocialista átszervezésének fő akadályozói. A kulákokat a „dolgozó nép” ellenségének kiáltották ki, és megindult a béreseket foglalkoztató módosabb parasztok módszeres üldözése. Országosan mintegy 71 ezer kulákcsaládot tartottak nyilván, kuláknak az minősült, akinek 25 hold vagy annál több szántója, 5 hold vagy annál több szőlője volt, továbbá a cséplőgép-tulajdonosok és a malmot üzemeltetők.
A kulákokat különösen súlyosan sújtotta a beszolgáltatás, az adó feletti, valószerűtlenül magas teher, amely anyagilag teljesen ellehetetlenítette a középparaszti réteget. Sok kulákká minősített személyt a lakásából melléképületbe költöztettek ki, a házába pedig betelepedtek a helyi pártfunkcionáriusok. A gazdák tömegével menekültek földjeikről, miután azokat „önként” felajánlották az államnak. A kulákok megbélyegzése mindennapos volt, igazolványukban ott virított a nagy K betű, még iskolás gyermekeik neve mellett is ott szerepelt az osztálynaplóban. Gyerekeiket középiskolába is csak nehezen vagy egyáltalán nem vették fel, felsőoktatási intézménybe pedig még a legjobban tanulók sem kerülhettek.
A Sztálin halála után, 1953 júniusában Nagy Imre vezetésével megalakuló kormány a gazdaságpolitika, azon belül is különösen az agrárpolitika terén számos korrekciós intézkedést hozott. A kulákok számára a legfontosabb az amnesztiarendelet és a kuláklista eltörlése volt. A kulákkérdés azonban nem került le a napirendről, a pártvezetőség Rákosi vezette sztálinista szárnya mindent megtett azért, hogy a kulákokkal szembeni gyűlöletet tovább szítsa. A kulákokat tették felelőssé a termelőszövetkezetek felbomlásáért, de azért is, ha a tsz-ek gyenge eredményt értek el.
Az 1956-os forradalom leverése után a Kádár-rendszer már inkább a kiegyezésre törekedett a parasztsággal. Az 1959 tavaszán jogi formába öntött termelőszövetkezeti alapszabály nemcsak a volt „kizsákmányolók” belépését tette lehetővé a tsz-ekbe, hanem azt is, hogy két év után a vezetőségbe is bekerülhessenek. Ezzel a kádári rendszer elismerte, hogy szükség van szaktudásukra, szorgalmukra.
Az első emléknapon, 2012. június 29-én Kecskemét főterén emlékművet állítottak a kuláküldözést elszenvedett embereknek, 2014. június 22-én pedig emléktáblát avattak az üldözött, megalázott és kifosztott hazai kulákoknak Csömörön, a kommunizmus.
