Történelmünk leghíresebb betyárjának nevéhez számtalan legendás és valóban megtörtént rablás és bűntett fűződik. A magyarok Robin Hoodjaként is számon tartott, irodalmi alkotások hőse, Rózsa Sándor 200 éve született.
„Daliás jelenség volt a rövid nyakú Rózsa Sándor a nyeregben. Hiába, lóháton kevés ember tudott úgy ülni, mint ez a hírhedt pusztafi! A legényei – százötvenen – négyes sorokban mögötte, éppen nem váltak szégyenére Szegednek. Fekete gatyás, fekete inges, kitisztálkodott, megberetválkozott hadfiak…” (Krúdy Gyula: Rózsa Sándor)
Arany János: Rózsa Sándor
(részlet)
Rózsa Sándor, Rózsa Sándor,
Hova lettél?
Megvagy-e még, harcolsz-e még,
Vagy elestél?
Megvan-e még az a híres
Karikásod,
Akivel úgy meg-meghajtád
A vad rácot?
(1949)
Rózsa Sándor, a leghíresebb magyar betyár, akit „betyárkirálynak” is hívunk 200 éve, 1813. július 10-én született Röszkén. A családi élet melegéből nem sok jutott neki: anyja korán meghalt, apját marhalopás miatt agyonverték, öccse a börtönben akasztotta fel magát. Egy tolvaj gyermekeként senkire nem számíthatott, nagy jövőt senki nem jósolt neki.
Viszonylag fiatalon lett az éhbérért való parasztmunkából, egy utat látott maga előtt: ő is rablónak áll. Az ő neve 1836-ban, 23 évesen bukkant fel először a törvényszéki aktákban, két tehén ellopása miatt ítélték másfél évi rabságra és „fertályévenként 25 botok elszenvedésére”. A 150 botütésnek csak a felét állta ki, de hamar, tíz hónap után sikerült megszöknie, és „szaladó betyár” vagy másként „futóbetyár” lett. Ekkor már hivatásának tekintette a rablást; bandát szervezett, mellyel lóháton járta az Alföld elhagyott pusztaságait, és rendszeresen lecsapott a gazdagabb tanyákra, valamint a vidéken keresztülhaladó utazókra. Bár saját vagyona és tulajdona nem sok volt, mindig akadt hol aludnia és ennie. Szállást általában csárdákban vagy egyes tanyákon, családoktól kapott, ahol rendszerint társaival megfélemlítették az ott lakókat, vagy egy asszony szerelmének köszönhetően maradhattak, és kaptak kosztot.
A törvénnyel 1842-ben került újra összeütközésbe, amikor 13 marhát elhajtott, majd tűzharcba keveredett a pandúrokkal. A hatóságok hajtóvadászatot indítottak ellene, de ő mindig kisiklott a kezük közül, csak rablásainak híre szállt szájról szájra. 1845-ben kegyelmi kérvényt nyújtott be, de hírhedtsége miatt ezt elutasították, s tovább kellett bujkálnia.
A legenda szerint 1848-ban a Cegléd felé kocsizó Kossuthot akarta kirabolni, de az meggyőzte, hogy inkább az idegenek ellen harcoljon. Tény, hogy a Honvédelmi Bizottmány amnesztiában részesítette, és egy szabadcsapat szervezésével bízta meg. (Jókai később azt írta, hogy ő vitte el neki a menlevelet, de az írót ezúttal megcsalta élénk képzelete, a történetből csak annyi igaz, hogy megbízták a kézbesítéssel.) A betyárt és hétpróbás embereit a nép körében övező lelkesedés hamar lelohadt, mert a fegyelmezetlen csapat az ellenség mellett a parasztokat is fosztogatta, így végül Kossuthék szélnek eresztették őket.
Rózsa Sándor nem folytatta tovább a harcot, hanem visszavonult, Szegeden telepedett le és csikósnak állt, meg is nősült, békésen élt Bodó Katalinnal, feleségével és két gyermekével. Amikor a katonai helyzet 1849-ben rosszabbra fordult, már hiába kérték, hogy szervezze újjá csapatát, válasza szerint, mióta becsületes ember, azóta kutyába sem veszik korábbi társai.
Talán megmarad az egyenes úton, ha egy túlbuzgó „Bach-huszár” nem akarja rég elkövetett bűnei miatt elfogatni. Valójában a szabadságharc bukása után a hatóság megkezdte a korábbi katonák felkutatását és besorozását az osztrák hadseregbe, Rózsa is ennek az áldozata lett. Az elfogására küldött katonák egyikének megölése árán tudott elmenekülni, kénytelen volt családját hátrahagyva elbujdosni. Visszatért betyárnak, és „szorgos munkája” nyomán 1853-ra már tízezer forint vérdíj volt a fejére kitűzve. Mivel ekkor már csak a gazdagokat zaklatta, a zsákmányt igazságosan osztotta el, és a zsandárokat is meg tudta vele vesztegetni. Az emberek nyolc évig bújtatták, aztán 1857-ben mégis csendőrkézre került. 1859-ben bíróság elé állították, és több rábizonyított gyilkosság miatt halálra ítélték. Mártírt csinálni azonban nem akartak belőle, így kegyelemből életfogytiglani börtönt kapott.
Kilenc évig raboskodott Kufsteinben, ahol afféle helyi nevezetességnek számított, cellájában hírességek adták egymásnak a kilincset. Annyira karizmatikus személyiség volt, hogy kufsteini rabsága alatt vasárnaponként pénzért lehetett megnézni a piactéren. Aztán megtörtént az, amire senki nem számított: 1868 áprilisában Mária Valéria hercegnő születése alkalmából kegyelmet kapott és amnesztiával szabadult, de szabadsághős nimbusza gyorsan tovatűnt, az előítéletek miatt nem kapott rendes munkát. Andrássy Gyula miniszterelnöktől azt kérte, hadd lehessen pandúr. Nem teljesülhetett a vágya – az elutasításnál arra hivatkozva, hogy írástudatlan. Hiába próbált jó útra térni, egy idő után ott folytatta, ahol abbahagyta. Ismét rablóbandát szervezett, egyre vakmerőbb vállalkozásokba fogott, már nem csak postakocsikat támadott meg, még egy vonatot is megpróbált kirabolni.
Rózsa Sándornak összesen 60 bűnesetéről maradt feljegyzés, rablásai során körülbelül 30 fő – csendőrbiztosok, szolgabírók, ellenálló áldozatok – életét oltotta ki. Ráday Gedeon királyi biztos 1869 januárjában tőrbe csalta; azt ígérve neki, hogy végül mégis csak megérkezett a fővárosból a kinevezése, becsalták a szegedi várba, hogy átvegye azt – csak így voltak képesek elfogni. Három év múlva lefolytatott második perében 21 rendbéli rablás, 9 lopás és 1 rendbéli gyilkosság miatt életfogytiglani fegyházra ítélték. Másodfokon ezt halálbüntetésre súlyosbították, de a Kúria ismét levette nyakából a kötelet, és élete végéig rács mögé dugta. Az ítélet Rózsa Sándor, Rózsa András, Tombácz Antal, Csonka Ferencz, Szabó Imre vádlottakat a rablás bűntettében mint közvetlen tetteseket bűnösöknek nyilvánította. A leghíresebb magyar betyár – aki a rabságban szabó mesterséget folytatott – egészsége nagyon megromlott, a szamosújvári börtönben halt meg 1878. november 22-én, 65 éves korában tüdővészben, nem maradt utána más, csak egy suba.
„Rózsa Sándor a lovág ugratja”
Rózsa Sándor kétségkívül karizmatikus ember volt, a tanyasi, pusztai életmód, a magyar virtus és szabadságvágy legfőbb szimbóluma lett, és marad is emlékeinkben, noha valójában ő maga ki akart törni a rabló-életmódból, hiszen kétszer is megpróbált tisztességesen élni.
Legendás alakja a népballadákban, a nótákban, a regények lapjain és a filmvásznon máig él. Móricz Zsigmond Rózsa Sándora a magyar irodalom egyik legtökéletesebben megformált paraszti alakja, a megtaposott, elnémított nép legjobb tulajdonságainak megtestesítője, a népi vágyak összesítője egy személyben, valóságos mesehős bátor igazságtevő, hibátlan férfi, gáncstalan gavallér. Ezért számíthat mindig a nép támogatására, ha másra nem, hát cinkos hallgatására. A Magyar Televízióban 1971-ben mutatták be a mára legendássá vált, Móricz róla szóló regényei (Rózsa Sándor a lovát ugratja, Rózsa Sándor összevonja szemöldökét) alapján készült tévéfilm-sorozatot.
