A romániai forradalom 1989. december 16-án kezdődött el, és december 25-én este a bukaresti televízió jelentette be, hogy a rendkívüli katonai törvényszék Nicolae és Elena Ceaușescut bűnösnek találta népirtásban, az államhatalom aláásásában, közvagyon rombolásában és a nemzetgazdaság lezüllesztésében.
Nicolae Ceausescu 1965-ben került a Román Kommunista Párt, majd két évvel később a román állam élére. Önállóságra törekvő, nacionalista politikája révén kezdetben nagy népszerűségnek örvendett: 1968-ban megtagadta például a részvételt a „prágai tavasz” leverésében, 1984-ben pedig elküldte versenyzőit a keleti tömb többi országa által bojkottált Los Angeles-i olimpiára.
A diktatórikus berendezkedés megerősödése, az emberek egyre nagyobb mérvű megfélemlítése és megsarcolása azonban nemzetközileg mindinkább elszigetelte Romániát, és egyre fokozódott a belső elégedetlenség.
A Ceausescu-érában – vagy ahogy akkor nevezték, az „új aranykorban” – a diktatúra szilárdságát a kiterjedt informátorhálózat és a mindenhol jelen lévő titkosrendőrség, a Securitate biztosította. A Conducatort a sztálinihoz hasonló személyi kultusz övezte, képek, versek, filmek magasztalták úton-útfélen, a nép azonban gyűlölte, s Draculescuként emlegette a „Kárpátok géniuszát”.
Ceausescu minden kulcspozícióba a saját embereit helyezte: felesége, Elena lett a „kettes számú vezető”, Nicu fia bekerült a legszűkebb pártvezetésbe, a fivérei irányították a hadsereget és a titkosrendőrséget.
Legális ellenzék az országban nem működhetett, a tömegek elégedetlensége is csak ritkán tudott a felszínre törni,
mint például az 1987. november 15-i brutálisan levert brassói munkástüntetéskor. A teljes gazdasági önállóság elérése érdekében Ceausescu törleszteni akarta Románia összes államadósságát, aminek az volt az ára, hogy a boltokból eltűntek az áruk, az emberek éheztek, a lakásokban hideg volt. Megalomán építkezéseivel átformálta Bukarest arculatát, majd 1988-ban megindította ún. település-szisztematizálási, közkeletű nevén falurombolási programját, amelyet hatalmas nemzetközi felháborodás kísért.
A forradalom szikrája 1989. december 16-án Temesváron pattant ki, amikor több száz ember élőláncot formálva próbálta megakadályozni annak a bírósági ítéletnek a végrehajtását, amely a romániai magyarság sérelmei és a falurombolás miatt szavát felemelő Tőkés László református lelkészt gyülekezete, temploma és városa elhagyására kötelezte. Amikor a rendőrök mégis elhurcolták Tőkést, az élőlánc tüntető tömeggé változott. Az emberek másnap a Temes Megyei Tanács épületénél gyűltek össze, behatoltak oda, kidobálták és tűzre vetették a diktátor képeit és könyveit. A kivezényelt rendőrök, katonák, karhatalmisták a tüntetők közé lőttek, a sortűz halálos áldozatokat követelt.
A következő napokban a megmozdulások számos más városra átterjedtek, miközben Ceausescu december 18-án hivatalos látogatásra Teheránba utazott, Románia pedig lezárta határait és átmenetileg szüneteltette a beutazásokat. Hazatérve a pártfőtitkár-államfő 20-án a televízióban úgy értékelte az eseményeket, hogy reakciós körök és idegen titkosszolgálatok szervezésében huligán elemek provokáltak összeütközéseket, majd 21-én 100 ezres politikai nagygyűlésen akarta meggyőzni a tömegeket a román sokoldalúan fejlett szocialista társadalom eredményeiről, s fizetésemelést ígért.
A tömeget ez már nem elégítette ki: ellepte a bukaresti utcákat, antikommunista és Ceausescu-ellenes jelszavakat kiabált, Temesvárt és a szabadságot éltette, s halálos áldozatokkal járó összeütközésbe keveredett a rendfenntartókkal. 21-én ugyancsak véres összecsapásokkal kísért tüntetések robbantak ki Aradon, Kolozsváron, Brassóban, Iasiban és Nagyszebenben is.
A forradalom fordulópontja december 22-én következett be: Vasile Milea honvédelmi miniszter öngyilkosságot követett el, utóda, Victor Stanculescu pedig Ceausescu tudta nélkül olyan utasításokat adott a katonaságnak amelyek a népi megmozdulást támogatták. A hadsereg átállt a felkelők oldalára, velük harcolt a Securitate-egységek ellen, a diktátor és felesége pedig elmenekült. 22-én 12 óra 18 perckor a televízióban Mircea Dinescu költő és Ion Caramitru színész bejelentették a diktátor szökését, és a népi felkelés győzelmét. A hatalmat a Nemzeti Megmentési Front Tanácsa vette át, amelynek nevében Ion Iliescu bejelentette: megszűntek Romániában a párt és a kormány régi struktúrái, s új, demokratikus Romániát építenek fel.
Miközben a harcok lanyhuló intenzitással még folytak, december 25-én este a bukaresti televízió bejelentette, hogy rendkívüli katonai törvényszék ítélkezett a 22-én este, Targoviste közelében elfogott Nicolae és Elena Ceausescu fölött. A bíróság bűnösnek találta őket népirtásban, az államhatalom aláásásában, közjavak, városok, falvak tönkretételében, a nemzetgazdaság lezüllesztésében és szökési kísérletben, s mindezekért halálra és teljes vagyonelkobzásra ítélte őket. 26-án a per filmfelvételével együtt a kivégzés képeit is bemutatta a televízió.
