„Ím, itt a menyasszony velünk megérkezett. Tessék, násznagy uram, fogjon vele kezet!…” Jelentősen csökkent a vőfély szerepe a mai lakodalmakban, pedig egykor fontos munkakört láttak el.
Szívhajlandósággal jöttünk be a házba;
Hívjuk a ház népét egy ártatlan nászba…
A lakodalmak szertartásmestereiről, a vőfélyek szerepének 19.-20. századi változásairól ma is érdemes beszélni, hiszen a ma afféle menedzsereknek tekinthető férfiak a 1800-as években még nélkülözhetetlen szeplőik voltak a mulatságnak.
A parasztlakodalmak a 19. században nem a maihoz hasonlatos pompáról szóltak, hanem a célszerűségről. Akkor mindenkinek meg volt a szerepe: a családtagoknak, az ismerősöknek, a barátoknak. Ezt a munkát valakinek koordinálni kellett és ezt tette a vőfély.
Korábban a vőlegény és a menyasszony kikérése szertartás volt. A vőfély az ifjú szószólójának míg a gügyü” a lány védelmezőjének szerepét töltötte be a csongrádi szokásokban. Hosszú civódó párbeszédek zajlottak le a két segítő között, melyben a hölgy dicsérete mellett annak hozománya is szám szerinti felsorolásra került.
A vőfélynek mindent versben kellett elmondania. Így a kikérésnek, a vendégek fogadásának, sőt még a lakodalmas vacsora fogásainak is külön strófák dukáltak. A szerepe azonban itt nem ért véget. Egészen az 1960-as évekig a lakodalmak tréfa mestere is ő volt. Találós kérdésekkel, feladatokkal szórakoztatta nemcsak a fiatal párt, de az ünneplőket is.
Malacpecsenye feladásakor:
Ez azért röfögött egész életében,
Hogy elköttessék a vidám vendégségben,
Túrt ugyan míg éle, tessék hozzányúlni,
Hiszen mi bennünket már nem fog többé túrni.
(1873)
Máig élő népszokások kötődnek a lakodalomhoz. A néprajzi olvasmányok leírásaiban sok csemegére bukkannak a vőfélyről (egyes vidéken: vőfény). Az ő feladata a ceremónia megszervezése, a vendégek meghívása és nem utolsósorban a verses köszöntők előadása. Ezeket először kéziratban terjesztették, később nyomtatva is megjelentek.
A lakodalom minden mozzanatára kiterjedő versek legérdekesebbjei a lakomán hangzanak el. Minden étel első fogását a vőfély teszi le a násznagy és az ifjú pár elé, miközben elmondja az ételhez kapcsolódó verset.
A ’40-es évekre alakult ki a mostani modern esküvők és lakodalmak menete. A ’60-as években a vitázó, évődő kikérés már elmaradt, helyettük a lány- és legénybúcsú jött divatba. A vőfély szerepe pedig csökkent. Megjelent viszont az ál-menyasszony, akit általában egy idősebb női rokon, vagy egy fiatal legény alakított.
A divat miatt mára a vőfély szerepe jelentősen csökkent. Szinte már csak a vendégek bekísérése a feladata illetve egy-két versikét mondhat el. Szolgáltatássá vált a munkakörük, amit a ráfordítható pénz határoz meg.
A menyasszonyi torta bemutatásakor:
A szerelem szele a lisztet összefújta,
Egy péklegény tejjel, mézzel összegyúrta,
Tetejéve ezt a szép virágot szúrta,
Azt mondta, hogy ennek igazi neve: Torta.
(1938)
A magyar esküvőket illetően külhoni irányzatok keverednek a régi hazai lakodalmi szokásokkal. A limuzin és vőfély, nótázás a lagzi vége felé és a külföldről átvett csokordobás hátrafelé, a kissé frivol, de terjedő csokortartósítás váltakoznak egymással. A menyasszonytánc, a pénzgyűjtés e régi formája, már nem jellemző. A nászajándék-szolgálat megszokott lett, de kínos momentumok előfordulhatnak: a meghívottak egy részének olykor nincs szándékában a drága, márkás holmik listájáról választani, mert megesik, hogy nem futja rá vagy már jó előre kiválasztottak egy másik, személyesebb jellegű ajándékot.
