„Az állam én vagyok” – hangzik a mondás, noha a Napkirály sose mondta, hogy ő lenne az állam, hiszen haláláig annak szolgálójának tartotta magát. XIV. Lajos francia király, a „Napkirály” 300 éve, 1715. szeptember 1-jén halt meg.
A korabeli Európa legjelentősebb uralkodója 1638. szeptember 5-én született. Apja, XIII. Lajos halála után, ötévesen került a francia trónra, az országot nagykorúságáig anyja, Ausztriai Anna és Mazarin bíboros irányította kemény kézzel. Központosítási törekvéseik ellen tört ki a Fronde-lázadás, a kis Lajosnak kétszer is menekülnie kellett a fővárosból. A polgárháborús emlékek is közrejátszottak abban, hogy szilárd hatalmat, erős királyságot akart.
„Az állam én vagyok!”
Nagykorúságának elérésekor, 1654-ben megkoronázták, de az államügyeket csak 1661-ben, Mazarin bíboros halála után vette át. A legenda szerint lovaglópálcával jelent meg a parlament ülésén, és kijelentette: „Az állam én vagyok!” Az anekdota hitelességét ugyan cáfolták, de az bizonyos, hogy senkinek sem hagyott beleszólást a kormányzásba.
Minisztereit személyesen ellenőrizte, és rendszeresen cserélgette. A Fronde idején sok bajt okozó nemesség hangadóit kegydíjakkal udvarába csábította, hogy politika helyett fényűző mulatságokkal foglalkozzanak. Az igazságszolgáltatást megreformálta, tehetséges minisztere, Colbert gazdaságpolitikája számottevően csökkentette az államkincstár hiányát. Lajos 1667-ben megtámadta Spanyol Németalföldet (a mai Belgiumot), amivel megkezdődött a háborúk haláláig tartó sorozata. 1678-ban a nijmegeni békében megszerezte Flandriát, Franche-Comtét (az egykori burgund szabadgrófság területét) és Lotaringiát, hatalma tetőpontjára érkezett, az ország vezető nagyhatalommá vált.
A bigottan katolikus király 1685-ben végzetes lépésre szánta el magát: visszavonta a protestánsok szabad vallásgyakorlatát biztosító nantes-i ediktumot. Az újra üldözött hugenották közül sokan kivándoroltak, a király így nemcsak legképzettebb alattvalóit vesztette el, hanem a protestáns hatalmakat is magára haragította. 1688-tól Angliával, Hollandiával és a Német-Római Császársággal háborúzott, az 1701-ben kitört és 1714-ig tartó spanyol örökösödési háborúban pedig már egész Európával került szembe. A hosszú és váltakozó sikerrel folyó hadakozás végén a legyengült és kivérzett Franciaország csak fél sikert könyvelhetett el: a spanyol trónra Lajos unokája, V. Fülöp került, de a békeszerződés kizárta a két korona egyesítését.
XIV. Lajos nem sokkal élte túl a háború végét, 1715. szeptember 1-jén halt meg, és a hír hallatán a párizsi nép örömünnepet ült. A trónon hetvenkét évet töltött el, túlélte fiát és unokáit, utóda dédunokája, XV. Lajos lett. Lajos bőkezűen támogatta a művészeteket, az adópréssel kisajtolt csillagászati összegeket fényűző kastélyokra, mindenekelőtt Versailles-ra költötte. A lenyűgöző palotaegyüttes már két évtizede épült, amikor 1682-ben ide helyezte udvarát, a király azonban soha nem látta készen, mert a munkák még halálakor is folytak.
Életét az általa kidolgozott etikett határozta meg, amelyben ő játszotta a példaképül választott Nap szerepét. Mindig nyilvánosan, de egyedül ebédelt: élete során egyszer tett kivételt, a drámaíró Moliére is helyett foglalhatott asztalánál. Felesége Ausztriai Mária Terézia volt, de számtalan udvarhölggyel volt futó viszonya, és szeretőket is tartott. Közülük Madame de Maintenonnal több mint három évtizedig élt együtt, sőt felesége halála után morganatikus házasságot kötöttek. (A morganatikus házasságban született gyermekek törvényesnek számítanak, de sem őket, sem anyjukat nem illetik meg a férj előjogai.)
„Soha ne kedvezz azoknak az embereknek, akik a legjobban hízelegnek neked, hanem azokra figyelj, akik jót akarva merészelik a nemtetszésedet vállalni” – vallotta XIV. Lajos, aki kiterjesztette Franciaország határait, felvirágoztatta a gazdaságot, pártolta a művészeteket, alatta kezdődött a francia gyarmatosítás. Ugyanakkor fikarcnyit sem törődött a nép jólétével, költséges háborúi hosszú távon hanyatláshoz, a monarchia meggyengüléséhez vezettek. Az utókor emlékezetében mégis a Napkirályként, az abszolút monarchia jelképeként maradt meg.
XIII. Lajos és IV. Henrik mellszobrai alatt ül XIV. Lajos király († 1715), mögötte egyetlen fia, Lajos, Grand Dauphin († 1711), jobbra az ő legidősebb fia, Lajos, Burgundia hercege († 1712), balra Burgundia hercegének legidősebb fia, a gyermek Lajos, Bretagne hercege († 1705), XIV. Lajos dédunokája, gouvernante-jával, Ventadour hercegnével. Az ábrázolt „Lajosok” egyike sem örökölte a Napkirály trónját, 1715-re már valamennyien meghaltak.
