Az erényöv használatának eredete a közhiedelem szerint a keresztes háborúk korába nyúlik vissza és célja az asszonyi hűség kikényszerítése, biztosítása volt. Az elképzelés hamis. Mire szolgált az erényöv?
„Az erényöv titkos történetei. Mítosz és valóság” címmel az erényöv tárgyi kultúráját mutatja be a Kecskeméti Katona József Múzeum a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum anyagából összeállított, szombattól látható tárlat.
Az erényöv használatának eredete a közhiedelem szerint a középkor találmánya, a keresztes háborúk korába nyúlik vissza és célja, az asszonyi hűség kikényszerítése, biztosítása volt a féltékeny férjek által. Az elképzelés hamis. Valójában ez egy 18. századi mítoszon alapul, amely a 20. század végéig nemcsak a tudományos, és ismeretterjesztő irodalomban maradt fenn, hanem a nagyobb és kisebb múzeumok gyűjteményei is adatokat próbáltak szolgáltatni hozzá.
Az erényöv használatának eredete a közhiedelem szerint a keresztes háborúk korába nyúlik vissza, és célja az asszonyi hűség kikényszerítése, biztosítása volt. Az elképzelés hamis. Valójában egy 18. századi mítoszon alapul, amely a 20. század végéig nemcsak a tudományos és ismeretterjesztő irodalomban maradt fenn, hanem a nagyobb és kisebb múzeumok gyűjteményei is adatokat próbáltak szolgáltatni hozzá.
A velencei övnek, máskor Vénusz szalagjának nevezett erényöv szó a legtöbb európai nyelvben a 15. században jelent meg erkölcsösség, szűziesség, tisztaság, ártatlanság jelentésben. Az első hitelt érdemlő adat az 1420-as évekből származik, ekkor nem kívánt elhálás és nemi erőszak ellen használták. A latin eredetit (cingulum) ugyanakkor már régóta használta a teológiai irodalom. Ennek az értelmezésnek semmi köze sem volt a szexuális tárgyhoz; átvitt értelemben és hasonlatként használta a testi megtartóztatás és a szeplőtlenség leírására Nagy Szent Gergely.
Az erényöv használatának eredete a közhiedelem szerint a keresztes háborúk korába nyúlik vissza, célja pedig az asszonyi hűség kikényszerítése volt. Ez az elképzelés azonban hamis. A középkorban használt erényövek mítosza a 16-18. században jelent meg, a középkor és a reneszánsz korának embere ezt még nem ismerte; az erényöv fogalmát metaforikusan, átvitt értelemben alkalmazta.
Az erényövet a 16. századtól elsősorban a prostituáltak alkalmazták védekezésül a nem fizető ügyfelekkel szemben. A 17. században Boccaccio szatírában jeleníti meg az övet mint nevetséges dolgot, mert az a véleménye, hogy a erényesség ilyesfajta megőrzése a nőknél lehetetlen. A 18. század enciklopédistái írásaikban „tudományosítják” az erényövet, ezt egyre többen készpénznek veszik és hamisítványok tucatjai készülnek, a múzeumok pedig megveszik őket. Ilyen régi hamisítvány van Velencében, a Palazzo Ducaléban. A pádovai herceget meggyilkolták és ezt utólag azzal igazolták, hogy brutálisan bánt feleségével és barátnőivel, mert erényövet csatolt rájuk. A halála utáni leltárnál azonban nem találták meg az erényövet, ezért hamisítottak egyet. A 19. században újra felbukkant: ekkor a fiúknál alkalmazták, megakadályozandó a maszturbálást – olvasható a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum honlapján.
Párhuzamosan megjelent az erényöv, mint a házastársi hűség biztosítéka, s viszonylag elterjedt, olyannyira, hogy még divatlapokban is hirdették. Használata a 20. század elejéig fennmaradt. Ekkor született a mítosz a középkori lovagokról, akik midőn hadjáratba indultak, e speciális övet kényszerítettek a feleségükre, védvén annak erényeit.
Az erényöv valódi története az elmúlt 500 év mentalitástörténetének, orvostörténetének, szexualitás-történetének, és muzeológiájának torzításokkal, hamisításokkal és visszavetítésekkel gazdag láncolata, amely sokkal inkább a modern korról szól, pontosabban arról, hogy a modern kor a felvilágosodás századától kezdve hogyan akarta a középkor kultúráját szemlélni. A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum anyagából összeállított időszaki kiállítás ennek az elképzelt középkori tárgyaknak hamisított múzeumi műtárgyakkal alátámasztott kivetítési kísérletét tárja a látogatók elé.
