„Szivemet a puska-tus zúzta, / Szememet ezer rémség nyúzta, / Néma dzsin ült büszke torkomon / S agyamat a Téboly ütötte.” Az Osztrák-Magyar Monarchia Szerbiához intézett hadüzenetével 100 éve, 1914. július 28-án tört ki az első világháború, amely 1918 novemberéig tartott, és a Párizs-környéki békeszerződések megkötésével zárult.
Az európai hatalmak évtizedek óta készültek a nagy erőpróbára, a szarajevói merénylet csak casus belli volt, azaz ürügy a háború kirobbantására. Az okok másutt és egészen mélyen gyökereztek: az imperialista hatalmi rivalizálás, a nacionalizmus, a Habsburg korona alatt egyesített népek önállósodási kísérletei következtében kialakult konfliktusok elkerülhetetlenné tették az összecsapást.
Száz éve, 1914. július 28-án, egy hónappal Ferenc Ferdinánd trónörökös és feleségének szarajevói meggyilkolása után üzent hadat az Osztrák-Magyar Monarchia Szerbiának, ezzel kitört a négy éven át tartó, Európa térképét újrarajzoló első világháború.
ADY ENDRE: EMBER AZ EMBERTELENSÉGBEN
(részlet)
Szivemet a puska-tus zúzta,
Szememet ezer rémség nyúzta,
Néma dzsin ült büszke torkomon
S agyamat a Téboly ütötte.
És most mégis, indulj föl erőm
Indulj föl, megintlen a Földről!
Hajnal van-e, vagy pokol éjfél?
Mint régen-régen cselekedted.
Az első világháború nemcsak európai katasztrófa volt. Világméretű öldöklés, melyben az európai nagyhatalmak, Németország, Franciaország és Anglia birodalmi téveszméiért kellett sok ezer ázsiai és tengerentúli katonának is meghalnia. Az első világháború mély nyomot hagyott a mai ember gondolkodásában. Átalakította Európa politikai rendjét. Emlékművei ott állnak minden városban és faluban. Élményei fél évszázad múltán is elevenen élnek. Minden epizódja újabb könyveknek szolgál témául, és a könyvek kelendőek. A világméretű konfliktus egy új korszak kezdetét is jelöli: ez hozta magával Lenin és Sztálin hatalomra kerülését, valamint két évtizeddel később a náci barbárságot. Kié a felelősség az első világháború kitöréséért, amelyet a britek és a franciák még mindig „nagy háborúnak” neveznek?
A háború két szövetségi rendszer között kezdődött. Egyik oldalon volt a „központi hatalmak” 1882-ben kialakult „hármas szövetsége” (Ausztria-Magyarország, Németország), a másik oldalon az „antant”, az 1903-ban kötött „Entente cordiale” részesei (Franciaország és Anglia), amelyhez 1907-ben csatlakozott a cári Oroszország is.
A háború kirobbanásának közvetlen okaként azt a merényletet szokták megnevezni, amelyet 100 éve, 1914. június 28-án Gavrilo Princip, a Narodna Obrana nevű szerb titkos szervezet tagja Szarajevóban követett el Ferenc Ferdinánd osztrák-magyar trónörökös és felesége ellen. A Monarchia a politikai gyilkosságot követően a „nagy háborúra” legjobban felkészült Németország biztatására 1914. július 23-án ultimátumot intézett Szerbiához, majd július 28-án, egy hónappal a szarajevói merénylet után hadat üzent, és hadműveleteket kezdett ellene.
Berlin beugratta Bécset, Budapestnek a Trianon jutot
Pedig nem „derült égből érkező villámcsapásról” volt szó. Az előfeltételek a XV. század végétől – amikor európai államok megkezdték a világ más részeinek leigázását – fokozatosan megteremtődtek. A felfedezéseken, a gazdasági összefonódásokon keresztül, de a hódítások révén is mind több nép és állam került érintkezésbe egymással, s a globalizálódás megkezdődésével Amerikában, de más kontinenseken is egész kultúrák pusztultak el, romjaikon európai telepesek vertek tanyát. Brutális erőszakkal terjeszkedtek, és nemcsak a bennszülöttekkel hadakoztak, hanem egymás ellen is.
Az osztrák hadüzenet másnapján a Szerbiával szövetséges Oroszország mozgósítást rendelt el, két nappal ez után II. Vilmos német császár jóváhagyta az Oroszországhoz és Franciaországhoz intézett ultimátum szövegét, a német lapok különszámokban tették közzé az „általános hadiállapotot”. A nagy háború résztvevői – a tengelyhatalmak, a Német Birodalom és az Osztrák-Magyar Monarchia, valamint a velük szembenálló antant, Nagy-Britannia, Franciaország és Oroszország – meg voltak győződve arról, hogy gyors offenzívával legyőzhetik ellenfeleiket, s fél év alatt véget érhetnek a hadmozdulatok. Nem így történt, a háború hamarosan világméretűvé, négyévnyi véres küzdelemmé terebélyesedett. II. Vilmos közismert mondásában: „Mire a levelek lehullanak, katonáink hazatérnek!”, 1915-re már senki sem hihetett.
A piacok és a gyarmatok újraelosztásáért folytatott harc később egy egész Európára kiterjedő háborúval párosulva terebélyesedett világháborúvá. Ami Afrikát illeti, az 1884-85-ös berlini konferencia, amely lefektette a kontinens felosztásának játékszabályait, kifejezetten elrendelte, hogy ott egy európai háború esetén a semlegességet kell fenntartani. 1914 azonban megmutatta, hogy egy ilyen megegyezés komoly esetben semmit sem ér.
A „nagy háború” globalizálódásának hajtóereje Nagy-Britannia volt. Kevéssel a háború kitörése után, 1914. augusztus 5-én a londoni birodalmi védelmi bizottság támadást rendelt el az összes német gyarmatok ellen. Brit, francia, indiai és fél-afrikai erők kaptak parancsot Német Kelet-Afrika, Német Délnyugat-Afrika, Togó és Kamerun elfoglalására, ausztráliai, új-zélandi és japán katonaság támadta a német birtokokat a csendes-óceáni térségben és Kínában. A háború ezzel az egész világra kiterjedt. A nyugati fronton állóháború alakult ki, a két fél támadásai megtörtek a szögesdrótok és lövészárkok rendszerén, a „húsdarálóban” katonák milliói vesztették életüket.
Az Oszmán Birodalom Enver pasa döntésére 1914 októberében lépett be a háborúba a központi hatalmak oldalán, elsődlegesen azzal a céllal, hogy egy pántörök birodalmat hozzon létre Oroszország rovására. A kaukázusi török betörés azonban katasztrófába torkollott: a 90 ezres támadó hadseregből mindössze 12 ezren maradtak életben. Az oroszok 1915 tavaszán az örmény lakosság egy részének támogatásával betörtek Anatóliába, amire a törökök módszeres népirtással válaszoltak. A britek, akik eleinte az Oszmán Birodalom fenntartására törekedtek, odáig jutottak, hogy titokban orosz szövetségeseiknek ígérték a török tengerszorosokat.
Az oszmán szultán 1914 novemberében „szent háborút” hirdetett, a brit, ausztrál és új-zélandi erők a levantei harcokban több mint 50 ezer embert vesztettek. A mai Irak területén levő Mezopotámia is keserves harcok színtere volt: a briteknek csak 1917 márciusában sikerült elfoglalniuk Bagdadot. A németek egy egész „Ázsia-hadtestet” vezényeltek a Közel-Keletre. Háború tombolt Palesztinában, Szíriában és Libanonban is. Damaszkuszt 1918. október elején ausztrál lovasság vette be.
A háborús vereségektől, forradalomtól, polgárháborútól meggyengült Oroszország 1918-ban az utolsó török erőfeszítések célpontja lett: a török hadak Bakuig jutottak el, abban a hitben, hogy azeri muzulmán testvéreiket felszabadítják, és egy új birodalmat hívnak életre. Ehhez azonban már késő volt, az oszmán vezetés – miután elvesztette Damaszkuszt, Bejrútot és Aleppót – 1918. október 31-én meghajolt a brit ultimátum előtt.
Az Egyesült Államok páratlan lehetőségekhez jutott: 1914 és 1917 között megnégyszerezte kivitelét, vas- és acéltermelése 76 százalékkal emelkedett. Németországban belső hatalmi harcok nyomán 1917 elején azoké lett a döntő szó, akik Washington intelmei ellenére a korlátlan tengeralattjáró-háború mellett foglaltak állást. A következmény az lett, hogy a korlátlan német tengeralattjáró-háborún felbőszült Egyesült Államok 1917. április 6-án belépett a háborúba az antant oldalán, s ezzel a háború el is dőlt. Az Európába szállított kétmillió amerikai katonának és a hatalmas mennyiségű hadianyagnak köszönhetően az antant 1918 tavaszán meg tudta állítani az utolsó nagy német támadást, majd ellentámadásba átmenve döntő fölényre tett szert.
A 200 ezres hivatásos amerikai állomány az általános védkötelezettség bevezetése nyomán négymilliósra duzzadt, ennek fele minden veszteség nélkül átkelt az Atlanti-óceánon, majd francia területen harcérintkezésbe lépett a németekkel. Az amerikai háborús veszteség végül is 117 ezer fő volt.
Az első világháború kezdettől fogva gazdasági háború is volt, amelyben a tengeri blokádok fontos fegyvernek bizonyultak. A központi hatalmak 1918 őszén rákényszerültek a fegyverszünet aláírására. 1918. november 11-én, az I. világháború lezárásaképpen a compiégne-i erdőben, a híressé vált vasúti kocsiban, megállapodtak a világháború befejezéséről és Németország képviselői aláírták a fegyverszünetet. A szétesőben lévő Monarchia részéről az osztrákok és magyarok november 3-án ezt már külön tették meg, a németek 1918. november 11-én írták alá a fegyverszüneti egyezményt a compiegne-i erdőben, egy félretolt vasúti kocsiban.
A békétlen béke
A háború szomorú egyenlege: a frontokon mintegy 10 millió ember esett el, további 10 millióan haltak meg járványok, főként az 1918-19-es spanyolnátha miatt és éhezés következtében. Az első világháborúban új fegyvereket, harci eszközöket vetettek be: így a tankot és a vegyi fegyvert, tömegesen alkalmaztak már korábban megalkotott fegyvert, mint az aknavető, géppuska, a kézigránát, a lángszóró, s nagy számban kerültek bevetésre harci repülőgépek és tengeralattjárók is.
A háborúban négy birodalom omlott össze: a német, az osztrák-magyar, az orosz és az oszmán, ezek romjain ugyanakkor Finnországgal, a balti államokkal, Lengyelországgal, Ausztriával, Magyarországgal, Csehszlovákiával és a későbbi Jugoszláviával kilenc „új” állam jött létre. A háborút követő béke legnagyobb vesztese Magyarország volt, amely elvesztette területének és lakosságának kétharmadát, s több millió magyar került kisebbségi sorba.
Győztes nagyhatalomként zárta a háborút Nagy-Britannia, Franciaország és Olaszország, s Japán is megerősítette pozícióját Kelet-Ázsiában. A győztesek a Párizs-környéki békeszerződésekben mit sem törődtek a wilsoni igazságosság és önrendelkezés meghirdetett elveivel, az általuk diktált „béke” nem teremtett sem igazságosabb, sem biztonságosabb világrendet, így egyenes út vezetett a két évtizeddel később kitört újabb világégéshez.
A győztesek azonban képtelenek voltak az első világháborús világkatasztrófából levonni a helyes következtetéseket. A Párizs-környéki békeszerződésben olyan „békerendet” rögzítettek, amely hamarosan újabb konfliktusokhoz vezetett, a nacionalista szűklátókörűség pedig, amely világégésbe torkollott, nem teremtett sem igazságosabb, sem biztonságosabb világrendet. Egy brit tiszttől, Archibald Wayelltől jegyezték fel azt az első világháborút lezáró békediktátumra vonatkozó, ironikus megjegyzést, hogy az úgymond „minden háborúnak véget vető” háború után Párizsban sikerült egy „minden békének véget vető” békét teremteni.
Ferenc pápa: Elérkezett a háborúk leállításának ideje
Az első világháború kirobbanásának századik évfordulójára emlékezve Ferenc pápa a most dúló konfliktusok leállítását sürgette a római Szent Péter téren vasárnap délben mondott beszédében.
Az egyházfő gyásznapnak nevezte az első világháború kirobbanásának hétfői évfordulóját. Arra emlékeztetett, hogy az egyházat akkor vezető XV. Benedek pápa „felesleges vérengzésnek” tartotta a milliók életét követelő világháborút. Ferenc pápa az Úrangyala-imádság (Angelus) után mondott beszédében úgy fogalmazott: reméli, hogy a múlt tévedései soha többé nem ismétlődnek meg, és a világ tanul a történelem leckéjéből a béke útját választva.
Ferenc pápa a közel-keleti, az iraki és az ukrajnai konfliktust említette meg – imádkozva azért, hogy az itt élő népek és vezetőik „megfelelő bölcsességre és erőre találjanak” a béke érdekében. “Nem az egyéni érdekeknek, hanem a közös jónak kell felülkerekednie, valamint a minden egyes ember iránti ; tiszteletnek!”- tette hozzá az egyházfő. Hozzátette: mindenekelőtt a háborús övezetekben levő gyermekekre gondol, akiket megfosztanak a hozzájuk méltó élet reményétől és a jövőtől. A halott, a megcsonkított gyermekekre, azokra, akik számára a játékszert a fegyverek eldobott darabjai jelentik.
Július 27-én világszerte egy időben szólaltatták meg neves trombitások a híres katonai takarodó, az Il Silenzio dallamait az első világháború kitörésének századik évfordulója alkalmából.
