100 éve a szerb Gavrilo Princip meggyilkolta a Boszniába látogató Ferenc Ferdinánd osztrák trónörököst és feleségét, a merénylet nyomán robbant ki az első világháború.
Hős vagy terrorista? A kérdést ma is gyakran felteszik az ifjú Bosznia szervezethez tartozó Gavrilo Princip szerb diákkal és merényletével kapcsolatban. 100 éve, 1914. június 28-án Gavrilo Princip Szarajevóban meggyilkolta a boszniai hadgyakorlat alkalmából odalátogató Ferenc Ferdinánd osztrák trónörököst és feleségét. Szarajevóban ma nemzeti hősként és mártírként tisztelik, a világ más részein pedig egy elvakult fiatal a politika térképén feláldozható bábúnak tartják.
Felmérhetetlen és soha nem gyógyuló károkat okozott a politikai kétségbeesés és annak következménye: az I. világháború kirobbanása. Schöpflin Aladár Ady Endre háborúellenes költészetéről írt 1918-ban, a Nyugatban megjelent kritikája mutatja be talán a legtisztábban, milyen hatással volt a háború a magyar költészetre:
„Olyan világfölötti szomorúság van az érzéseiben, az emberfajtának, amelynek tehetetlenségét, kiszolgáltatottságát és ostobaságát teljes világossággal látja, olyan szánalmas szeretete, a pusztulásnak rohanó, züllő magyar faj tragédiájának olyan átérzése, amelytől mostani versei sokkal mélyebb emberi veleérzéssel telnek meg, mint heves gesztusú, jajgatva síró fiatalkori lírája.
Ebben a lelki stádiumában érte a háború. Egy megvető gesztussal átengedte másoknak, a félembereknek, a divattal futóknak, a nyáj-embereknek, hogy az elevenek élén szaladjanak, learassák a háború szellemi konjunktúráját s trombitaszóval hirdessék a katonai dicsőség, az olcsó hazafiaskodás frázisait. Ő a halottak élére állott, azzal vállalt közösséget, ami a háborúban szenvedés, gyötrő nyavalya, pusztulás és halál. Ember az embertelenségben – ez akart lenni ő, kifejezője az emberi érzésnek, amely a háború rémségében ott volt minden becsületes lélek tudatában vagy öntudata alatt.”
Habsburg–Lotaringiai Ferenc Ferdinánd 1896-ban, Rudolf trónörökös halála után lett a Monarchia trónjának várományosa. Támogatta a Monarchiában élő nemzetiségek jogainak kiterjesztését, ugyanakkor a magyar önállóság korlátozásán fáradozott, a külpolitikában agresszív és militarista nézeteket vallott.
1914 júniusában egy hadgyakorlat megtekintésére utazott az 1878-ban megszállt, majd 1908-ban annektált Bosznia-Hercegovinába. Bosznia bekebelezésével a Monarchia fontos pozícióra tett szert a balkáni orosz térhódítással szemben, de magára vonta a délszláv népek, elsősorban Szerbia gyűlöletét. A délszláv egység fanatikus hívei a Habsburgok kiűzését tervezték, és az 1910-es évek elejétől több merényletet is megkíséreltek a két tartományban a Monarchia tisztségviselői és az uralkodócsalád tagjai ellen.
A merénylet
A látogatás hírére szerb diákok, az Ifjú Bosznia szervezet tagjai elhatározták, hogy meggyilkolják a trónörököst, amiben a szerb titkosszolgálat és a Fekete Kéz terrorszervezet is támogatta őket. A merénylők – Gavrilo Princip, Nedjelko Cabrinovic és Trifko Grabez – nemcsak a délszláv egység fanatikus támogatói voltak, hanem tüdőbajban is szenvedtek, azaz nem sok vesztenivalójuk volt. A merénylők arra készültek, hogy elvegyülnek a tömegben, robbanószerkezetet hajítanak, pisztolylövéseket adnak le a trónörökösre.
Ferenc Ferdinánd feleségével, Chotek Zsófia grófnővel 1914. június 28-án érkezett Szarajevóba, a bosnyák fővárosba. Feszült volt a légkör. Amióta a Monarchia a Balkán-háborúk idején tanúsított agatartásával kifejezésre juttatta, hogy a délszláv nemzeti egyesülés útjában áll, bécsi jövevény itt nem számíthatott szíves fogadtatásra. A keserűséget csak fokozta, hogy a látogatás egybeesett a szerbek nemzeti gyásznapjának, a rigómezei csatavesztésnek évfordulójával. A trónörökös gépkocsija előtt, mintegy figyelmeztető jelként érkezésükkor bomba robbant a pályaudvaron, de ők sértetlenek maradtak, és nyitott gépkocsiban indultak a városházára. Út közben Cabrinovic bombát dobott kocsijukra, de ezt a főherceg lesöpörte, csak kísérete egyik tagja sebesült meg. A városházi fogadás után a pár a kórházba, a sérült tiszt látogatására indult, de az első autó sofőrje eltévesztette az útvonalat. A konvoj visszafordulása hatalmas kavarodást okozott, szerencsétlen véletlen folytán éppen ott, ahol a 19 éves Gavrilo Princip várakozott.
A kocsisor megállásakor, 10 óra 50 perckor a veszteglő kocsihoz furakodott, és közvetlen közelről két lövést adott le a házaspárra Princip, az Ifjú Bosznia, illetve a belgrádi támogatású Fekete Kéz szervezethez tartozó szerb-bosnyák fiatalember. A főherceg azonnal, felesége elszállítás közben, egy óra múlva halt meg.
A merénylő, akit nyomban letartóztattak, a vizsgálóbírónak kijelentette: bosszút akart állni a szerbek elnyomásáért. A perben kiosztott hat halálos ítélet közül hármat hajtottak végre, Prinicipet egy társával, fiatal koruk miatt — még nem voltak 20 évesek — nem halálra, hanem húsz év várfogságra ítélték. Mindkettőt Theresienstadtba vitték, ahol Princip 1918-ban, tüdővészben halt meg. Szerbiában ma is nemzeti hősnek tekintik, nevét utcák, intézmények viselik, Belgrádban szobra is áll.
A merénylet hátterében Bosznia 1908-as, Monarchia általi annexiója állt, amelyet a nép – amely ötszáz év török megszállás után függetlenségre vágyott – nem tudott elfogadni. Ferenc Ferdinánd egyébként autonómiát szeretett volna adni a szlávoknak, de Szerbia egy nagyszerb állam megvalósítását tervezte, Bosznia és Horvátország csatlakozásával.
Az I. világháború kirobbanása
A merénylet csak egy égő gyufaszál volt, melyet Európa lőporos hordójába dobtak. Egyes osztrák politikai csoportok a merényletet szerb hadüzenetnek fogták fel, s jó alkalomnak tartották Szerbia katonai lerohanására, de az akció megkezdését Németország álláspontjától tették függővé. A német vezetés, amely évek óta készült egy nagy erőpróbára az angolokkal és franciákkal, 1914. július 5-én a háború támogatása mellett döntött.
„Leghőbb vágyam volt, hogy az Isten kegyelméből még hátralévő éveimet a béke művének szentelhessem, és népeimet a háború áldozataitól és terheitől megóvhassam.
A gondviselés másként határozott. (…)
Mindent megfontoltam és meggondoltam.
Nyugodt lelkiismerettel lépek a kötelesség útjára.” (Részlet Ferenc József kiáltványából)
A világ közvéleménye, amely már hónapok óta érezte a nag események bekövetkeztét, most dermedten fordította Bécsre a tekintetét. A merényletet az Osztrák-Magyar Monarchia és Németország ürügyül használta fel az első világháború kirobbantására. A Monarchia július 19-én elfogadhatatlan ultimátumot küldött Szerbiának, amelyben az osztrákellenes propaganda leállítását követelték, továbbá hogy Belgrád engedjen be egy osztrák-magyar bizottságot, amely a merényletek hátterét vizsgálná. A szerbek, maguk mögött tudván a cári Oroszországot, elutasították a követeléseket s még aznap mozgósításba kezdtek. A bécsi diplomácia a nagy háborúra legjobban felkészült Németország biztatására 1914. július 23-án eleve teljesíthetetlen ultimátumot nyújtott át Szerbiának, ezután megszakította a diplomáciai kapcsolatokat, majd a merénylet után pontosan egy hónappal, július 28-án hadat üzent Szerbiának. Tisza István magyar miniszterelnök e lépést helytelennek, korainak tartotta, minden igyekezetével azon volt, hogy „más” kiutat találjon, ám hiába.
Másnap az oroszok mozgósítottak, 31-én Németország küldött ultimátumot az angoloknak és franciáknak. A konfliktus egy hét alatt világháborúvá terebélyesedett, az eseményekbe sorra bekapcsolódtak a háborúra már felkészült, egymással szemben álló szövetségeket alkotó európai nagyhatalmak: a németek augusztus 2-án bevonultak Luxemburgba, 3-án Belgiumba, majd a háborúba augusztus 4-ig belépett a Monarchia oldalán Németország, Szerbia oldalán Oroszország, majd Franciaország és Nagy Britannia is, és 1917-ben hadat üzent a központi hatalmaknak az Egyesült Államok is. Augusztus 12-ig minden ország hadat üzent a szemben álló csoport tagjainak, és kitört a négy évig tartó világháború, amely a korábbi háborúkhoz képest elképzelhetetlen pusztulást hozott Európa népeire.
A négy évig tartó világháború a korábbi háborúkhoz képest elképzelhetetlen pusztulást hozott, a végső egyenleg 10 millió halott, 20 millió sebesült, a polgári lakosság mérhetetlen szenvedése és egy olyan békerendszer volt, amely magában hordozta a következő világháború csíráját.
Fotók: Wikipédia, OSZK
