Cikk elküldése

Küldd el e-mailben a(z) Cseh Tamás valóra vált álmát ünnepelték című cikket ismerősödnek!

Neved:

E-mail címed:

A címzett neve:

A címzett e-mail címe:

Üzenet:

A levelet sikeresen elküldtük!
Köszönjük, hogy tovább küldted cikkünket!

Aktuális

Cseh Tamás valóra vált álmát ünnepelték

Szerző: / 2012. június 24. vasárnap / Aktuális, Háttér   

Mai világunkban is szükség van útmutatásra, prófétákra, olyanokra, akik Isten irgalmasságát közelebb hozzák – mondta Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát Bakonybélben szombaton.

A püspök a felújított Borostyán-kút melletti kápolnát szentelte fel; három éve tartó összefogással, adományokból újították fel, Cseh Tamás énekes kezdeményezésére, a Szent Mauriciusz Monostorral és a helyi önkormányzattal.
Várszegi Asztrik Keresztelő Szent János születésének vigíliája kapcsán felidézte a szent életét és cselekedeteit, majd későbbi követői, Szent Gellért (aki Bakonybélben hét évet töltött remeteségben), valamint Szent Günter (aki a bakonybéli bencés remeteséget alapította) alakját – nevükhöz fűződik a szombaton felszentelt kápolna is.

Az Istent kereső ember keresi azokat a helyeket, ahol Isten szól a lelkünkhöz, ahol erőt meríthet, mielőtt visszatér oda, ahová Isten szólította – folytatta Várszegi Asztrik. Ilyen hely, sokak kápolnája a Borostyán-kút melletti is; a helynek kisugárzása van, ezért az ország minden részéről érkeznek ide zarándokok: Isten itt jelen van – jelentette ki a főapát, majd hozzáfűzta: ez a jelenlét mindenkit megerősít, megvigasztal.

A mai világunkban is szükség van útmutatásra, prófétákra, olyanokra, akik Isten irgalmasságát közelebb hozzák; a mi feladatunk pedig, hogy Isten szavára megnyíljon a szívünk, s visszatérve testvéreink közé, elmondjuk nekik, hogy Isten itt, köztünk van.

A szombat esti jótékonysági koncerten a bakonybéli stációk renoválására gyűjtenek adományokat. A nézők világzenét, magyar dalokat, szerzőket és előadókat hallgathatnak. Fellép a Makám együttes, Bródy János, Hobo és bandája, Borteleki Gábor tési gitáros-énekes, valamint a bakonybéli Retro zenekar.  
A nap kísérőrendezvényeként a Kaszinóromban délután Méry Gábor fotóiból nyílott kiállítás Középkori freskók a Kárpát-medencében címmel, utána pedig Cseh Tamás arcai címmel filmet vetítettek az Országos Széchenyi Könyvtár Történeti Interjúk Tárának anyagaiból.
A jótékonysági koncert után a Kultkocsmába térhetnek be az érdeklődők, zenél a Setamás és Dávid Roland.