2019-ben sem maradunk maratoni zenei élmény nélkül: februárban újra egy egész napon át merülhetünk el – jelen esetben – két zeneszerző, Debussy és Ravel világában.
Debussy-Ravel-maratont rendez a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) és a Müpa 2019 februárjában, a fellépők között az Amadinda Ütőegyüttes, a MÁV Szimfonikusok, a Budafoki Dohnányi Zenekar, a Pannon Filharmonikusok és a Concerto Budapest is szerepel – közölte szerkesztőségünkkel a Müpa.
A Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa tizenkettedik közös maratonjának középpontjában ezúttal egy igazán különleges páros, Debussy és Ravel áll. Bár egyikük sem szerette ezt a címkét, mindkét francia komponista impresszionistaként vonult be a köztudatba: rivalizáltak, hatottak egymásra, figyelték, csodálták, motiválták egymást. Fischer Iván művészeti vezetésével ezúttal is számtalan ismert zenekar és előadó ünnepli a két főszereplő korszakalkotó zenéjét – az Amadinda Ütőegyüttestől kezdve a MÁV Szimfonikus Zenekaron és a Budapesti Fesztiválzenekaron át Rados Ferencig.
A maratonon szimfonikus zenekarok és kamaraegyüttesek muzsikálnak együtt a magyar zenei élet jeles szólistáival, mások mellett Kelemen Barnabással (hegedű), Ács Ákossal (klarinét), Balog Józseffel és Rados Ferenccel (zongora). A koncerteken elhangzik majd többek között Claude Debussy A tenger, az Egy faun délutánja, valamint az 1. rapszódia zenekarra és klarinétra, Maurice Raveltől a Bolero, a Lúdanyó meséi, a Daphnis és Chloé, a Zongoraverseny bal kézre, valamint a La Valse című darabok.
A BFZ és a Müpa közös, immár tizenkettedik maratonja Csajkovszkij, Bach, Beethoven, Bartók, Mozart, Schubert, Dvorák, Sztravinszkij, Mendelssohn és Schumann, Brahms, legutóbb pedig Leonard Bernstein után Debussy és Ravel zenéjét ünnepli. A két francia szerző neve összeforrt, mindketten impresszionistaként vonultak be a köztudatba, de egyikük sem szerette ezt a bélyeget. Rivalizáltak, hatottak egymásra, figyelték, csodálták és motiválták egymást. Tizenévesen már mindketten komponáltak, vonzotta és alkotásra sarkallta őket az irodalom és a képzőművészet.