„A kormányzásban egyetlen színész is elegendő.” Míg Juan Perón argentin elnök egyfajta politikai szimbólummá vált, felesége, Eva Perón, azaz Evita szinte spirituális szimbólummá nőtte ki magát, melyet az érzelmek és a rajongás hajtott.
Ahhoz, hogy megértsük az Evita-jelenség mibenlétét, látnunk kell, hogy a korszak mind társadalmi, mind politikai szempontból kedvezett Evitának és férjének, Juan Perónnak. A házaspár felismerte, milyen hatalmas politikai erőt jelenthetnek a választásokon megjelenő közép- és munkás réteg képviselői és közülük is a nők. A mai napig a legismertebb argentin személyiség, akit hazájában sokan még ma is szentként tisztelnek, Juan Perón argentin elnök második felesége, Evita, azaz Eva Perón, aki hatvan éve, 1952. július 26-án halt meg.
Juan Domingo Perón 1944-ben ismerkedett meg María Eva Duarte színésznővel. Evita ekkor 24, Perón 49 éves volt. A formálódó peronista tábor szimpatizált a kapcsolatukkal, látván, hogy Perón is közülük, a népből választott társat magának. A peronizmus és az Evita-jelenség elválaszthatatlanok egymástól. Az ötvenes évek elejére Eva személyi kultusza vetekedett Perónéval (ha ugyan felül nem múlta), míg Perónban a vezetőjét, politikai szimbólumát látta a nép, addig Evita egy volt közülük, érzelmileg álltak közel hozzá. Evita így beszélt saját magáról: „A köztársasági elnök felesége, akiről beszéltek, nem más, csak egy argentin, a honfitársatok, aki azért küzd, hogy elismerjék nők millióinak a jogát a szavazáshoz, a közéletben való részvételhez.”
Maria Eva Ibarguren Duarte törvénytelen gyermekként született 1919. május 7-én Los Toldos kisvárosban. Tizenhat évesen a szegénységet és iskoláit háta mögött hagyva Buenos Airesbe ment, ahol hamarosan ismert rádiós színésznő lett, de az átütő siker váratott magára. 1944-ben egy a san juan-i földrengés áldozatai részére szervezett jótékonysági esten illetve nagygyűlésen találkozott későbbi férjével, Juan Perónnal, a katonai junta befolyásos vezetőjével, akit demagóg népjóléti programja tett népszerűvé. Perón tekintélyuralmi rendszerét populista, és antikapitalista pártjának megszervezésével különböző ideológiák egyfajta keverékét alkalmazva vált népszerűvé. A pár rövid idő után közös lakásba költözött – s ha ez még nem lett volna elég, annál is nagyobb port kavart, hogy a politikus a fiatal nőt a legtitkosabb tárgyalásokra is beengedte. Kettejük között szerelem szövődött, s amikor egy hatalmi harc során Perónt letartóztatták, az Eva szervezte tömegtüntetés szabadította ki. A hivatásával hamarosan felhagyó színésznő és a tábornok nem sokkal később összeházasodott.
Egy asszony, aki vezérré vált
Evita rövidesen hatalmas népszerűségre tett szert, és nem kis szerepet játszott abban, hogy a populista peronizmus sikerében, az immár civil Juan Perónt 1946-ban argentin elnökké választották. Akármeddig terjedt is azonban népszerűsége, az arisztokrácia soha nem fogadta be teljesen. Az emberek úgy érezték, az asszony egy közülük, miközben az ambiciózus és karizmatikus Evita is mindent megtett népe sorsának jobbra fordítása érdekében. Ő vitte keresztül a nők szavazati jogának 1947-es törvénybe iktatását, nem kis részben ezért nyerte meg Perón az 1952-es választást is. Evita volt az első argentin nő, aki aktívan politizált és az első, aki a nyilvánosság előtt is nadrágban mutatkozott – bár ha kellett, haját kontyba fogta és szolid kiskosztümöket viselt.
Evitát bálványozták, valóságos intézménnyé vált. Megjelent olyan ábécéskönyv is, amely nem az a, hanem az e betűnél kezdődött, beszédeit országszerte terjesztették. Akármeddig terjedt is azonban népszerűsége, az arisztokrácia soha nem fogadta be teljesen.
Az ifjú elnökasszony körükben mindig kirekesztettnek érezhette magát, ezért létrehozta a María Eva Duarte de Perón-alapítvány létrehozása 1948. július 8-án, amely 1950-től Eva Perón-alapítványként működött, aminek célja az volt, hogy karitatív tevékenységet végezzen az arra rászorulók között. Az alapítvány számlájára érkező első 10.000 peso Perón fizetése volt. Az első természetbeni adományok vállalatoktól érkező ruhák, szövetek és cukor voltak. Tevékenységi köre hamarosan kibővült: kórházakat, iskolákat építtetett, árvaházakat tartott fenn, segítette a szegényebb fiatalok iskoláztatását, sokakat lakáshoz juttatott. De az alapítványa könyvet is biztosított a társadalom kisemmizettjei számára, és ingyenes kórházakat, iskolákat, árvaházakat hozott létre – bár mint később kiderült, az erre szánt pénz egy része saját számláján landolt.
Perón választójogot adott a nőknek. Politikailag Evita jelentősége talán itt mutatkozott meg leginkább.A pártnak csak nő tagjai lehettek, mégsem mondható, hogy Evita feminista lett volna, ellenkezőleg. Életem értelme című írásában ez olvasható: „A férfi élhet kizárólag saját magáért. A nő nem. Ha egy nő csak magáért él, akkor nem is igazi nő, vagy nem él igazából.”
Sok történet ismeretes arról, ahogy Evita ellátta a munkáját. Egy alkalommal, amikor magas rangú politikusok látogatták meg, így fordult az irodájában összesereglett emberekhez: „Nézzék, pillanatnyilag nincs pénzem, de ezeknek az uraknak itt van” – fordult az államférfiak felé. „A népnek szüksége van arra, ami az önöké. Itt egy tálca, hagyjanak rajta annyi pénzt, amennyit csak tudnak.”
„Evita, Evita, Evita”
Ő maga fényűző életet élt, 1955-re a vagyona már 2 millió 900 ezer peso volt, Párizsból hozatta bundáit, ékszereit és kosztümjeit. 1950-ben méhrákot diagnosztizáltak nála, még bízott a gyógyulásban, ezért 1951-ben alelnöknek jelöltette magát, az ezt bejelentő gyűlésre kétmillió ember sereglett össze. A tömeg nem tudott Evita betegségének komolyságáról, saját szemükkel akartak meggyőződni, hogy jól van, azonban, amikor látták, hogy Perón egyedül lépett ki az ünneplők elé, hogy köszönő beszédjét elmondja, skandálás vette kezdetét: „Evita, Evita, Evita”. Autót küldtek Evitáért, aki amikor megjelent, meghatottságában először életében nem tudott megszólalni mikrofon előtt. Sírt. Mikor végre megszólalt, kérte a tömeget, ne várjon azonnali választ az alelnöki poszt elfogadásával kapcsolatban. Az asszony végül betegsége és a hadsereg nyomása miatt visszalépett, kárpótlásul megkapta a „nemzet szellemi vezetője” címet.
Akarva akaratlan felmerül a kérdés: vajon egy olyan ambíciózus és egocentrikus férfi, mint Perón, nem volt-e féltékeny felesége sikereire. A kérdésre egyértelmű nemmel válaszolhatunk. Perón jól érzékkel mérte fel, hogy Evita karizmája és sikere az ő ügyét is szolgálja, másrészt egyszerűen nem volt rá oka. Az asszony mindig ügyelt arra, hogy kijelentse: mindent, amit tesz, azt Perón nevében teszi az argentin népért. Utolsó rövid rádióbeszédében is igen kategórikusan fogalmazott: „Nem Perónra szavazni… hazaárulás.”
A rákbeteg, 36 kilósra fogyott asszonyt életének utolsó időszakban kibírhatatlan fájdalmak gyötörték, emiatt vélhetően még lobotómiának is alávetette magát. Utolsó nyilvános szereplése férje második elnöki beiktatásán volt 1952. június 4-én, néhány héttel később, július 26-án meghalt. A hírre gyászba borult Argentína, a ravatalhoz három hétig zarándokoltak az emberek, s még Evita szentté avatását is kezdeményezték, de ezt a Vatikán elutasította. Nagyobb emlékművet terveztek neki, mint a New York-i Szabadság szobor, de ebből sem lett semmi: Perónt 1955-ben megbuktatták, Evitának ezután a nevét sem lehetett kiejteni. Bebalzsamozott holtteste eltűnt, csak 1971-ben derült ki, hogy 1955-ben Aramburu elnök a holttestét Milánóba vitette. A hamvak 1973-ban kerültek haza, amikor az agg Perónt ismét elnökké választották. Végakaratában minden vagyonát, könyvei jövedelmét Perónon keresztül a népre hagyta.
Evita életét számtalanszor feldolgozták. Talán a leghíresebb a Tim Rice és Andrew Lloyd Webber által írt musical, amelynek filmváltozatát, Madonnával a címszerepben, részben Budapesten forgatták.
Evitát rajongói ma is szentként tisztelik, hitüket még az sem tudta megingatni, hogy gyanítható: vagyonát a második világháború után Argentínába érkezett nácik „hálapénze” is gyarapította. Eva Perón egész életében attól rettegett, hogy nevét elfelejtik, de félelme alaptalannak bizonyult. Egy nemrég készült felmérés szerint ő a legismertebb argentin személyiség, megelőzve a focista Diego Maradonát is. Arcképe bélyegeken, pénzeken köszön vissza, s megjelent a Time magazin címlapján is. Tavaly nyár óta 31 méter magas, 24 méter széles és 15 tonnás vasportréja díszíti az argentin szociális minisztérium épületét, mert ennek balkonján állva tartotta utolsó beszédét, nem sokkal halála előtt.
Felhasznált irodalom:
Horváth Gyula: Perón
Sigrid-Maria Grössing: Nők fényárnyékban
MTI Sajtóadatbázis
