„Eltűnőben vagyunk a föld színéről, mégsem hiszem, hogy haszontalanok lennénk, különben Uszen nem teremtett volna meg minket.” 185 éve született Geronimo, az utolsó legendás apacs vezér.
„Körülbelül egy év után számos konfliktus támadt köztük [ti. az amerikaiak] és az indiánok között, ezért úgy döntöttem, hogy – mint egyszerű harcos és nem mint törzsfőnök – hadi ösvényre lépek. Jómagam ugyan nem voltam a sértettek között, de az embereim közül többen is, ezért harcba indultam a törzsemmel; mindez a katonák és nem az indiánok hibájából történt.”
Nevét mindenki ismeri, az is, aki soha életében egyetlen sort sem olvasott az ismert és kevésbé ismert indiánregényekből, illetve soha egyetlen egy westernfilmet sem látott – igaz, az indiánok ábrázolása a westernfilmekben vagy túldimenzionáltak, romantikus szemszögből bemutatottak, vagy személytelenek és részvétlenek.
Goyathlay, vagyis Geronimo („One Who Yawns” – Ásító) nevét azzal tette ismertté, hogy ő szállt szembe először törzsével együtt a mexikóiakkal 1858-ban, később pedig a „kék katonákkal”, azaz az északiak hadserege ellen vitte harcba embereit. Az apacsok voltak a „sápadt arcúakkal” szembeni utolsó észak-amerikai indián ellenállók, közülük pedig Geronimo és társai voltak az „utolsó mohikánok”. Alig harmincan maradtak, amikor kapituláltak 1886-ban az arizonai Skeleton(Csontváz)-szorosban. Goyathlay-t ekkor a Sill erődbe zárták, és ott halt meg 1909-ben.
A XIX. század végére a fehér terjeszkedés utolsó fejezete a délnyugati apacsok leigázása, deportálása és kiirtása volt. Ez a folyamat azonban elkeseredett ellenállást váltott ki Geronimóból és harcosaiból: az apacs háborúkként ismert időszak 1860-ban kezdődött és 1886-ban ért véget, amikor Naiche és Geronimo maradék csapataikkal megadták magukat.
Geronimo az utolsó észak-amerikai indiánlázadás vezetőjeként, a leghíresebb és legkegyetlenebb apacs vezetőként ismert, aki azonban végül „elnöki közelségbe” jutott. Két évtizedig tartotta rettegésben az amerikai délnyugatot, filmre kívánkozó (és persze többször meg is filmesített) utolsó hadjáratában 38 emberét majdnem tízezer katona üldözte.
A mai Arizona államban – akkor még Mexikóban – született 1829. június 16-án, törzsi neve Goyathlay (Ásító) volt. Tizenhat évesen avatták harcossá, ettől kezdve részt vett az apacsok fosztogató rajtaütéseiben. Geronimo soha nem volt igazi törzsfőnök, csak kiváló harcos, akit önként követtek társai, mert hittek abban, hogy különleges képességekkel rendelkezik: képes nyom nélkül járni, gondolatot olvasni és nem fogja a golyó. 1858-ban mexikói katonák lemészárolták anyját, feleségét és gyermekeit, ettől kezdve olthatatlan gyűlölet lobogott benne.
Vérbosszúját a mexikóiakon kezdte, majd az amerikaiakra is kiterjesztette, állítólag áldozatai adták neki a Geronimo nevet – ez annak a Szent Jeromosnak a spanyol alakja, akit ellene hívtak segítségül. Két évtizeden át tartotta rettegésben a délnyugatot, tetteit felkapta és kiszínezte a szenzációhajhász sajtó.
„Ez az én földem, az én otthonom, apáim földje, amelyre most szeretnék visszatérni. Ott akarom tölteni utolsó napjaimat, és azt szeretném, hogy az ottani hegyek között temessenek el. Ha ez lehetséges lenne, akkor békében halnék meg, azzal az érzéssel, hogy népem a szülőföldjén gyarapodhat, létszáma nem csökkenne úgy, mint most, és a nevünk sem halna ki.” Geronimo
1874-ben törzsét erőszakkal Kelet-Arizona egy kopár részére telepítették, a nyomorgó és becsapott apacsok Geronimo vezetésével portyázni kezdtek. A kivezényelt katonaság üggyel-bajjal helyreállította a rendet, de a nyolcvanas évek elején Geronimo újrakezdte harcát. 1883-ban megadta magát – de csak azért, hogy néhány hónap múlva ismét megszökjön a rezervátumból. Ez alkalommal 35 harcos, 8 fiú és 101 asszony követte, a csapatot öt hónapon és kétezer kilométeren át hajszolta háromezer mexikói, ötezer amerikai katona és 500 nyomkereső, de ők újra és újra kicsúsztak üldözőik kezéből.
Geronimo 1886. szeptember 4-én megadta magát, s ezzel véget ért az indiánháborúk korszaka. Az amerikai kormány nem tartotta be ígéretét, hogy egy idő után visszatérhet szülőföldjére: Geronimót Floridában, hadifogolyként tartották fogva, majd Oklahomába került. Itt megpróbálkozott a „fehér ember útjával”, felvette a keresztény hitet és földművelésbe fogott. Sok sikerrel nem járt, egyháza is kizárta, mert szenvedélyes szerencsejátékos volt.
A legenda
Öregkorára ünnepelt híresség lett: fényképeket árusíthatott magáról, indián cirkuszokban és kiállításokon „lépett fel”, lediktálta emlékiratait és ott lovagolt 1905-ben Theodore Roosevelt elnök beiktatási ünnepségén. 1909. február 17-én, nyolcvanévesen tüdőgyulladásban halt meg.
Geronimo ma is hatalmas figyelmet vált ki minden indián kultúra iránt érdeklődőból; 2007-ben például százezer dollárért – 17,3 millió forintért – kelt el a legendás apacs ellenálló, Geronimo puskája egy vadnyugati relikviákból tartott árverésen az Egyesült Államokban. A puska Springfield típusú, és feltehetően jó pár fehér ember életét kioltotta vele az apacsok híres törzsfője, mígnem megadta magát és börtönbe került.
Holtában sem nyugodhatott: 1918-ban ellopták maradványait (tolvajok egyike állítólag a nemrég leköszönt Bush elnök nagyapja lett volna), s koponyája a Yale egyetemen működő Koponya és Csontok titkos társasághoz került. Idealizált alakja számtalan képregényben, könyvben, filmben bukkant fel, s három város is viseli a nevét.
A legenda szerint koponyáját és csontjait 1918-ban ellopta a Yale egyetem egyik titkos társasága, amely a Skull and Bones (Koponya és csontok) nevet viseli. A társaságnak tagja volt több amerikai elnök, nagyiparos és legfelsőbb bírósági tag. Tagjainak beavatásukkor állítólag meg kell csókolniuk a koponyát, amelyet egy üvegvitrinben őriznek.
Az indiánok már többször visszakövetelték ősük fejét, hogy saját szertartásaik szerint temethessék el, és Geronimo lelke végre békében nyugodhasson.
