50 éve, 1975. augusztus 18-án helyezték üzembe a Széchenyi-hegyi új televízió és ultra-rövidhullámú adóállomást. Az új épület 11, a 152 méter magas acéltorony 15 millió forintba került, a rekonstrukciós munkák összköltsége 80 millió forintra rúgott.
Gondtalan szórakozásunk őre: a magyar televíziózást a Széchenyi-hegyi adótorony
augusztus 18-án, az alkotmány ünnepéhez kapcsolódva adták át a Széchenyi-hegyi új televízió- és URH-adóállomást, amely évtizedeken át biztosította a magyar háztartások gondtalan szórakozását. A korszerű, 152 méter magas acéltorony és a hozzá tartozó épület nemcsak a műszaki fejlődést, hanem a televíziózás rohamosan terjedő társadalmi szerepét is szimbolizálta.
A magyar televíziózás hajnala
Magyarországon már 1947-ben megindultak a kísérletek a képtovábbítással, ám az első próbálkozások még gyenge képminőséget eredményeztek.
A televíziózás állami támogatással 1953-ban kapott lendületet: ekkor alakították meg a Televízió Vállalatot, s a Magyar Posta szakemberei vállalták az adások továbbítását. A Széchenyi-hegyen 1954 januárjától sugározták az első kísérleti adásokat – ekkor még csupán Budapest lakói élvezhették a mozgóképes műsor varázsát.
Az 1950-es évek végére a televíziózás országos üggyé vált: 1957. május 1-jén a fővárosiak már a felvonulás közvetítésével követhették a Magyar Televízió első hivatalos adását. A készülékek gyorsan terjedtek – 1960-ra már százezer, a hetvenes évek elejére pedig több mint kétmillió előfizetőt tartottak számon.
Az adótorony kulturális szerepe
A Széchenyi-hegyi adótorony nem csupán technikai létesítmény volt, hanem a televíziózás hajnalán a közös kulturális élmények szimbóluma. Az 1960–70-es években a családok esténként a képernyő köré gyűltek, hogy híradót, filmeket vagy színházi közvetítéseket nézzenek.
A televízió híd volt a vidéki és a városi Magyarország között: elvitte a fővárosi színházakat, koncerteket és kulturális eseményeket a legkisebb településekre is. A közvetítések összekapcsolták a társadalmat – legyen szó sportmérkőzésről, újévi koncert közvetítéséről vagy akár oktatási műsorokról.
A torony emlékezetes kudarcokat is őriz. 1965-ben például, amikor a Győri ETO a Benfica ellen játszott BEK-elődöntőt, az adás közben technikai hiba miatt a nézők tízezrei maradtak le a mérkőzésről. Ez az eset mutatta meg, mennyire beépült a televíziózás a mindennapokba: az adásszünet országos csalódást okozott.
A fejlődés útján
Az 1975-ben átadott új torony korszakhatárt jelentett: 80 millió forintos beruházással készült el a korszerű adóház és a 152 méteres acélszerkezet, amely már nemcsak televízió-, hanem rádióadások továbbítását is lehetővé tette. A Kossuth, a Petőfi és a Bartók Rádió hangja ugyanonnan szólt, ahonnan a tévé képei érkeztek.
A következő évtizedekben a technológia folyamatosan megújult: bevezették a színes televíziózást, korszerűsítették a stúdió–adó kapcsolatot, majd az 1980-as évektől parabolaantennák segítségével az ország határain túl is terjedhettek a műsorok. 2011-ben, az analóg műsorszórás megszűnésével a torony új szerepet kapott a digitális korszakban.
A torony ma: technika és emlékezet
A Széchenyi-hegyi adótorony ma is a főváros egyik jelképe. Bár funkciója átalakult, ipartörténeti és kulturális jelentősége megkérdőjelezhetetlen. Nem csupán a televíziózás emlékműve, hanem annak a korszaknak is, amikor a képernyőn keresztül egy egész ország tanult, szórakozott és kapcsolódott össze.
A magyar televíziózás története egyben a közös kulturális emlékezet része – és ebben a Széchenyi-hegyi torony mindörökre meghatározó helyet foglal el.
