Jászi Oszkár szerint „A Görgey elleni vádoló hadjárat meghamisította a históriát… A tündérmese gyermekeknek való, de egy országnak nem mese kell, hanem történelem.” 105 éve, 1916. május 21-én halt meg Görgey (Görgei) Artúr honvédtábornok.
Görgey Artúr honvédtábornok 1818. január 30-án Toporcon (ma Toporec, Szlovákia) született Szepes vármegye egyik legrégibb nemesi családjának sarjaként. Iskoláit Késmárkon és Lőcsén végzete, s bár tanár szeretett volna lenni, apja a katonatiszti pályára kényszerítette. 1832-től a tulni utásziskolában tanult, 1837-ben hadnagy lett a magyar nemesi testőrségnél, főhadnagyi kinevezését 1842-ben a Nádor-huszárezredben kapta meg. Az egyhangú szolgálatot apja halála után otthagyta, s régi vágyának engedve Prágába ment vegyészhallgatónak. Redtenbacher professzor tanársegédjeként komoly tudományos munkát végzett: megoldotta a zsírsavak homológ elválasztását, fölfedezte a laurilsavat és több komoly folyóiratban is megjelent a kókuszdió olajának zsírsavairól írott dolgozata.
1848 márciusa után szeretett volna képzettségének megfelelő állást kapni Magyarországon, de hiába pályázott a műegyetem kémiai tanszékére. Görgey felajánlotta szolgálatait a magyar kormánynak, a forradalommal rokonszenvezve ekkor hagyta el családnevéből a nemesi y-t, s bár az utókor mindmáig y-nal írja nevét, ő maga élete végéig következetesen a Görgei aláírást választotta. 1848 júniusában századosi rangban belépett az alakuló magyar hadseregbe, nemsokára már őrnagyként Szolnokon szervezte a Tiszán inneni mozgó nemzetőrséget. Jellacic horvát bán betörése után a Csepel-szigetre rendelték, az aldunai népfelkelés parancsnokaként. Nevét országszerte ismertté tette, amikor a pákozdi csata előestéjén a Jellacic megbízásából az osztrákokhoz igyekvő Zichy Ödön grófot rögtönítélő bíróság elé állíttatta és hazaárulóként felakasztatta, s neki volt köszönhető, hogy Jellacic horvát bán tartalék hadosztálya Ozoránál fegyverletételre kényszerült.
Kossuth is felfigyelt rá: határozott magatartását elismerve tábornokká léptette elő, s az osztrák határon táborozó magyar sereg előőrsét bízta rá. Részt vett a schwechati csatában, ennek elvesztése után november 1-jén a feldunai hadsereg főparancsnoka lett. Görgey új posztján is kiemelkedő katonai képességeket árult el: „összerázta” seregét, gyorsan és kiválóan manőverezett, hatékonyan használta a tüzérséget, mindig megőrizte higgadtságát és számtalanszor mutatott példát személyes bátorságával. A Windischgrätz herceg vezette, túlerőben lévő osztrák csapatok elől kénytelen volt visszavonulni, s feladta a védhetetlen fővárost. Vác felé hátrált, itt tette közzé proklamációját (váci nyilatkozat), amelyben leszögezte: a fel-dunai hadtest ragaszkodik a királyra és az alkotmányra tett esküjéhez, gyakorlatilag kivonva magát a honvédelmi bizottmány közvetlen rendelkezése alól.
Ezután az északi bányavárosok felé indult, hogy a Tisza elleni támadástól elvonja az osztrák főerőt. Szüntelen harcok közepette eljutott a Szepességbe és a Branyiszkói-hágón áttörve egyesült a többi magyar sereggel. Görgey nem értett egyet Dembinszky fővezérségével, s a vesztes kápolnai ütközet után a tiszafüredi haditanácsban a tisztek nagy részét maga mögött tudva elérte annak felmentését. A betegsége miatt lemondott Vetter után 1849. március 31-től a magyar fősereg vezéreként a tavaszi hadjáratban győzelemről győzelemre haladva felszabadította a Duna-Tisza közét és a Felvidéket, a komáromi csata után az országhatárra szorította vissza az ellenséget, majd háromhetes ostrom után, május 21-én visszafoglalta Buda várát. Kossuth – akivel igen rossz személyes viszonyban volt – őt nevezte ki az áprilisban alakult Szemere-kormány hadügyminiszterévé, s képviselővé is választották, bár Görgey nem helyeselte a Függetlenségi Nyilatkozatot.
Akkor ért karrierje csúcsára, amikor a szabadságharcban a politikai és a katonai helyzet egyaránt rosszra fordult. A katonai szempontokat előtérbe helyező Görgey és a politikus Kossuth ellentétei nyílt viszálykodássá fajultak, Görgey még Kossuth debreceni ellenzékével is tárgyalt a Függetlenségi Nyilatkozat esetleges visszavonásáról. Az orosz-osztrák erők ellen vívott nyári hadjáratban, július 2-án Komáromnál megütközött az orosz csapatokkal megerősített császári fősereggel. A csata válságos pillanatában személyesen vezette a huszárok rohamát, egy gránátszilánktól súlyos fejsebet kapott, de feleakkora erővel is visszaverte az osztrák főerők támadását. Sebesülésére hivatkozva Kossuth a fővezérségről, majd a hadügyminiszterségről is leváltotta, de Görgey saját felelősségére együtt tartotta seregét s elindult a Szegedre, illetve Aradra költözött parlament és kormány után. A több száz kilométeres menet során saját erői négyszeresét kötötte le, de bravúros taktikai hadmozdulataival sem tudott változtatni a kialakult hadihelyzeten, – a magyar hadak minden fronton vereséget szenvedtek.
A magyar fősereg temesvári veresége után, augusztus 11-én Kossuth diktátorrá nevezte ki és teljhatalommal ruházta fel. Görgey más lehetőséget nem látva, tiszttársaival egyetértésben, két nappal később Világosnál letette a fegyvert Paszkevics tábornok orosz csapatai előtt.
A tábornok hadvezéri képességeit későbbi bírálói sem vitatták, Kossuth azonban már 1849 őszén Görgeit tette felelőssé a világosi fegyverletételért, és a következő évtizedekben is sokan vádolták árulással a honvéd sereg fővezérét.
A közvélemény e cselekedetéért – mára bizonyosan tudható, hogy indokolatlanul – árulónak bélyegezte, a szörnyű vádat életének hátralévő 67 évében méltóságteljes nyugalommal viselte. A cár személyes közbenjárására végül elkerülte az aradi tizenhármak sorsát, de száműzetésre ítélték, Klagenfurtban tartották házi őrizetben családjával együtt.
1867-ben, a kiegyezés után engedték szabadon. Hazatérve egy ideig a Lánchídnál volt alkalmazva, ezután Visegrádon élt visszavonultan. Életének 99. évében, legnagyobb győzelmének, Buda visszavételének 67. évfordulóján: 1916. május 21-én a budapesti Mária Valéria utcai lakásában érte a halál.
