Shakespeare születésének 450. évfordulóján világszerte különleges eseményekkel emlékeznek meg a színháztörténet és a drámairodalom legnagyobb hatású alkotójáról. A Budapesti Nyári Fesztiválon a híres Globe Színház Hamletje is bemutatkozik.
A londoni Globe Színház ez alkalomból nemzetközi turnéra indul: a Globe to Globe Hamlet vállalkozás célja, hogy két év alatt a világ összes országába eljuttassa a Hamletet, melyet 2014 áprilisában mutatnak be Shakespeare egykori színházában, az eredeti állapotában rekonstruált és 1990 óta újra üzemelő Globe Színházban, a társulat művészeti vezetője, Dominic Dromgoole rendezésében.
A vadonatúj produkció Shakespeare klasszikus tragédiájának akasztófa humorát hangsúlyozza, középpontba állítva nyelvezetének páratlan gazdagságát és leleményességét. A színészek egy csaknem üres színpadon adják elő a jól ismert történetet, ugyanúgy a szó erejével teremtve meg a cselekmény közegét, ahogy Shakespeare idejében is.
A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon első alkalommal vendégeskedő társulat előadását különleges technikai kivetítés teszi teljessé, amely ebben a formában csak Magyarországon lesz látható.
A Hamlet Shakespeare egyik leggyakrabban játszott és legismertebb drámája. A politikai intrikát, a filozófiai elmélkedést, a szexuális megszállottságot, a tragikus mélységet és vad humort ötvöző mű „határtalan költészet”, Shakespeare zsenialitásának legteljesebb kifejezése.
A Globe
Az 1613-ban leégett Globe Színház 27 évnyi előkészület és négy évig tartó felújítási munkálatok után 1997-ben nyitotta meg ismét a kapuit a nagyközönség előtt. A Globe a Shakespeare-korabeli színház hiteles „reinkarnációja”, amelyben a közönség nagy része állva, a szabad ég alatt élvezheti az előadásokat, s a színészeket arra ösztönzik, hogy teremtsenek kapcsolatot a közönséggel.
Az a Globe, ahol Shakespeare szerepelt, a londoni Bankside vöröslámpás házai között működött, egy olyan negyedben, ahol az illetlen szavakra különleges argót használtak, és abban az időben a színházi rendezés szegényessége miatt a darabok nem annyira a szemnek, hanem inkább a fülnek nyújtottak élvezetet. A 3 ezer néző pedig, amely a Globe-ot benépesítette, nagyra értékelte a szexuális jellegű szövegeket, a kétértelmű szójátékokat. A színház akkor az utca emberének hangján, faragatlanul, mindenki számára érthetően szólalt meg.
