70 éve, 1945. augusztus 14-én, a második világháború végén Japán kapitulált, feltétel nélkül megadta magát, közölte fegyverletételi szándékát és csak a császár felségjogait kívánták megtartani.
A második világháború végső szakaszában a csendes-óceáni hadszíntéren az amerikai hadsereg – a Marshall- és a Mariana-szigetek elfoglalása után – immár a japán szigetek közvetlen közelébe jutott. Az óriási véráldozatok árán 1945. március végén elfoglalt Iwo Jima (Ivo Dzsima) után következő célpontnak a stratégiailag különlegesen fontos Riukiu- (Rjúkjú-) szigetcsoportot szemelték ki. Itt volt ugyanis Tajvan és Japán között az egyetlen nagy kikötő, amelynek birtokában az amerikaiak ellenőrizhették volna a tengeri útvonalakat, a légi bázisokról pedig közvetlenül és sűrűn bombázhatták volna a japán ipari övezeteket.
A legnagyobb szigetet, a mintegy 100 kilométer hosszú és 30 kilométer széles Okinavát a japánok a háború kezdetétől erődnek építették ki, utolsó védelmi vonalként az anyaország előtt. A 130 ezer fős helyőrség parancsnoka, Usidzsima Micuru tábornok úgy döntött, hogy a szövetségesek tengeri és légi fölénye miatt nem védi a tengerpartot. Erőit a sziget déli részén, megerősített, csak frontálisan támadható állásokban, barlangokban és alagutakban vonta össze, terveiben szerepet kapott a kamikazék, az öngyilkos pilóták és a várhatóan nagy amerikai veszteségek okozta lélektani hatás is.
Az Okinaváért vívott két és fél hónapos ütközet a második világháború utolsó, egyik legvéresebb csatája, 1945. június 23-án ért véget. A csendes-óceáni hadszíntér legvéresebb ütközetében 12 ezer amerikai katona esett el, 30 ezer sebesült meg, a japánok 102 ezer katonát vesztettek, 7500-an estek hadifogságba. A sziget lakosainak egyharmada, 150 ezer ember is meghalt, őket a védők eleven pajzsnak használták, vagy öngyilkosságra kényszerítették. Az anyagi veszteségek csillagászati összegekre rúgtak: az amerikaiak 36 hajót és 763 repülőgépet, a japánok 16 hajót és 4 ezer repülőt vesztettek. A számottevő amerikai veszteség nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az amerikai hadvezetés végül a japán szigetek közvetlen megtámadása helyett az atombomba bevetése mellett döntött.
Augusztus 6-án az Enola Gay nevű repülőgép ledobta Hirosimára a Little Boy névre keresztelt urániumbombát, majd augusztus 9-én Nagaszakira a másodikat, ezúttal plutóniumbombát. A két városban a polgári áldozatok száma mintegy 220 ezer fő volt a sugárfertőzés későbbi áldozataival együtt. Közben, az 1945. februári jaltai konferencia határozata értelmében a Szovjetunió 1945. augusztus 8-án hadat üzent Japánnak: a Vörös Hadsereg bevonult Mandzsúriába és Koreába, megszállta a Kuril-szigeteket és Szahalint.
Japán ezután augusztus 10-én berni és stockholmi nagykövetségén keresztül közölte fegyverletételi szándékát, csak a császár felségjogait kívánták megtartani. Washington ezt elutasította, ezután Hirohito lemezre mondta kapitulációs beszédét, amelyet a rádió közvetített. Új kormány alakult Higasikuni Naruhiko herceg vezetésével, amely 1945. augusztus 14-én feltétel nélkül megadta magát. A hivatalos fegyverszüneti okmányokat szeptember 2-án írták alá az amerikai Missouri hadihajón.
