„Az élet játék, játszd. Az élet túl értékes, ne tedd tönkre.” Boldog Kalkuttai Teréz anya, Nobel-békedíjas apáca anya 1997. szeptember 5-én halt meg.
„Mosolyogjatok egymásra, a férjetekre, a feleségetekre, gyermekeitekre, válogatás nélkül minden embertársatokra – s ez segít majd, hogy kibontakoztassátok egymás iránti szereteteteket.”
Teréz anya 1997. szeptember 5-én halt meg és 1910. augusztus 27-én született az akkor még a Török Birodalomhoz tartozó Szkopjéban. (Sok forrás születési dátumát augusztus 26-ára teszi, ő maga augusztus 27-ét, megkeresztelésének napját, keresztény élete kezdetét tekintette igazi születésnapjának.) Az albán parasztlányt, akit akkor még Agnes Gonxha Bojaxhiunak hívtak, 12 évesen szólította fel egy belső hang a szükséget szenvedők megsegítésére.
18 évesen belépett a Loreto Nővérek Rendjébe, s felvette a Teréz nővér nevet. Egy évvel később Indiába küldték tanítani, az utolsó rendi fogadalmat 1937-ben tette le. 1946-ban, egy vonaton utazva hallotta meg a jézusi hívást, hogy a legszegényebbek között szolgálja őt, ezért elbocsátását kérte rendjéből. Alázatosan és engedelmesen az engedélyek megérkezése után 1948-ban elhagyta a kolostort a Kalkutta nyomornegyedébe költözött.
Kitanulta az ápolónői munkát, s az indiai szegények kék csíkkal ellátott fehér száriját viselve a kalkuttai utcák hajléktalanjait, gyermekeit kezdte istápolni, tanítani. 1950-ben megalapította a Szeretet Misszionáriusai római katolikus rendet. 1953-tól már indiai állampolgárként hozta létre otthonait az elhagyott gyermekeknek, kórházat a súlyos betegeknek, menedékhelyet a haldokló nyomorgóknak és nélkülözőknek, otthont a leprásoknak. A rend hivatása Teréz anya szavaival: „hogy segítse az éhes, ruhátlan, hajléktalan, béna, vak, leprás embereket, az olyanokat akik nemkívánatosak, szeretetlenek, kitaszítottak a társadalomból és mindenki elkerüli őket”.
Útját egyre többen akarták követni, VI. Pál pápa 1965-ben hagyta jóvá a Szeretet Misszionáriusai Kongregációt. Ennek tagjai nem dolgozhatnak a gazdagokért és nem fogadhatnak el fizetséget, minden anyagi bevételük adományból származik.
„Mai világunk legnagyobb betegsége nem a lepra vagy a tuberkulózis, hanem sokkal inkább az az érzés, hogy senkinek sem kellünk, senki sem törődik velünk, és hogy mindenki által elhagyatottak vagyunk.”
Teréz anya életfilozófiája a legkülönbözőbb vallási felekezetek körében talált követőkre. Halálakor irgalmas rendje a világ 123 országában 610 missziót működtetett, ahol több mint 4000 apáca és több mint 100 000 önkéntes ápoló dolgozott. A törékeny, ám határozott asszony csak szegényei érdekeit nézte, így például a Szentatyától kapott gépkocsit elárverezte és a pénzt jótékony célra fordította.
Tevékenységét számos kitüntetéssel ismerték el, ezek közül a legnagyobb az 1979-ben neki ítélt Nobel-békedíj volt – a szokásos bankett kérésére elmaradt, ezt a pénzt is védencei kapták. Az indiai állam rendezte búcsúztatásán egymillió ember vett részt.
Már halála után két héttel felállították szobrát rendjének háza előtt, szülővárosában emlékháza nyílt. A világban több katolikus templom őrzi nevét, életéről néhány éve magyar musical is született. Albán származására való tekintettel róla nevezték el a tiranai repülőteret és az egyik legmagasabb albán állami kitüntetést, az országban boldoggá avatásának napja nemzeti ünnep. Tirana legújabban azt szeretné, ha Teréz anya hamvai Albániában nyugodnának (amiről persze India hallani sem akar).
Az életében is szentként tisztelt asszonyt a katolikus egyház történetében példátlan gyorsasággal, halála után hat évvel boldoggá avatták. Az egyházi szabályok szerint még egy csodát kell igazolni szentté avatásához, amelynek útjában nem jelentenek akadályt egykori hitbéli gyötrelmei – élete bizonyos szakaszaiban ugyanis levelezése szerint kételkedett Isten és Jézus Krisztus létezésében. „Az élet játék, játszd. Az élet túl értékes, ne tedd tönkre” – mondta Teréz anya.
