Idén 14. alkalommal kapcsolunk le közösen, hogy felhívjuk a figyelmet a természeti értékek megóvására és a fenntarthatóbb életmód kialakítására.
A WWF Magyarország arra kéri a kezdeményezéshez csatlakozókat, hogy március 27-én, 20 óra 30 perctől egy órára kapcsoljanak ki otthonukban minden elektronikus berendezést, és oltsák le a világítást.
A Föld órája már évek óta többről szól, mint a 60 perces sötétség: egy lehetőség arra, hogy elgondolkozzunk, mi magunk mit tehetünk Földünk megóvása érdekében.
“Kapcsolj le, de tartsd nyitva a szemed!” – szól az idei Föld órája jelmondata arra utalva, hogy a szimbolikus 60 perces sötétség mellett a világ legnagyobb önkéntes akciója egyre inkább a természeti értékekre és azok megóvására, ezzel együtt pedig a fenntartható életmódra helyezi a hangsúlyt. Ez nem meglepő, hiszen emberi tevékenységünk elválaszthatatlan a természettől, és hosszú távon is nyomot hagy rajta. Éppen ezért fontos, hogy a lekapcsoláson túl is legyünk aktívak – úgy, ahogy tettük ezt közösen a Csarna-völgy vagy éppen a Hajógyári-sziget megóvása érdekében.
A Föld órája kezdeményezés Ausztráliában indult 2006-ban, de már a következő évben nemzetközi eseménnyé vált. A szervezet célja, hogy az akcióval felhívja a figyelmet a mérhetetlen pazarlásra, a természeti értékek gyorsuló ütemű pusztulására és a környezettudatos életmód fontosságára.
A Föld órájához csatlakozókat arra kérik, hogy regisztráljanak a foldoraja.hu internetes oldalon – írja a WWF Magyarország közleménye.