Több mint hetven százalékkal esett vissza a megfigyelt vadon élő állatpopulációk átlagos mérete 1970 és 2022 között, de a természetvédelmi példák azt mutatják, hogy megfelelő intézkedésekkel a természet képes regenerálódni – derül ki a WWF 2026-os Élő Bolygó Jelentéséből, amelyről az MTI számolt be.
A Zoological Society of London (ZSL) által összeállított Élő Bolygó Index csaknem hatezer gerinces faj több mint 35 ezer populációjának változásait követi nyomon az 1970 és 2022 közötti időszakban. Az adatok súlyos visszaesést jeleznek: a legnagyobb mértékű csökkenést az édesvízi ökoszisztémákban mérték, ahol a megfigyelt populációk átlagos mérete 85 százalékkal zsugorodott. A szárazföldi populációknál 69, a tengeri élővilág esetében pedig 59 százalékos volt a visszaesés.
A fajokat leginkább élőhelyeik elvesztése és leromlása veszélyezteti. Ezt a túlhasználat, az éghajlatváltozás, a szennyezés, az inváziós fajok terjedése és a betegségek követik. A jelentés szerint a folyamatok hátterében elsősorban az élelmiszer-termelés, az energiagazdálkodás és a pénzügyi rendszer működésének rendszerszintű problémái állnak.
A kedvezőtlen összkép mellett vannak biztató példák is: a vizsgált állatpopulációk fele stabil vagy növekvő tendenciát mutat. A tigrisek, a kékúszójú tonhalak, a dél-afrikai elefántok és a közönséges levesteknősök egyes állományainak gyarapodása azt jelzi, hogy következetes, hosszú távú természetvédelmi munkával helyreállíthatók a veszélybe került populációk.
Magyarországon a farkas visszatérése mutatja, hogy megfelelő körülmények között egy korábban eltűntnek hitt nagyragadozó ismét megtelepedhet az erdőkben. Ehhez azonban nem elegendő az élőhelyek alkalmassága: szükség van megfelelő jogszabályi védelemre, társadalmi támogatásra, valamint az ember és a nagyragadozók együttéléséből fakadó konfliktusok kezelésére is.
Más fajok fennmaradása továbbra is különösen bizonytalan. Az alpesi gőte a természetes erdei vízfolyásokhoz, forrásokhoz és vizes élőhelyekhez kötődik, ezért sorsa az erdők állapotától és a megfelelő vízháztartás megőrzésétől is függ. A Dunántúlon él az alpesi gőte egy olyan őshonos alfaja, amely kizárólag Magyarországon fordul elő. Állományainak eltűnése így nemcsak hazai, hanem globális veszteséget is jelentene, hiszen ezzel a teljes világállomány elveszne.
A természetes és természetközeli erdők megőrzése ezért túlmutat a fajok védelmén. Ezek az élőhelyek számos élőlény számára biztosítanak otthont, szenet kötnek meg, mérséklik a szélsőséges időjárás hatásait, és segítik az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást. Az erdők állapotának megőrzése így egyszerre természetvédelmi, éghajlati és társadalmi érdek.
Az elmúlt hónapok fakitermelési moratóriuma szintén ráirányította a figyelmet az állami erdők szerepére és kezelésük szempontjaira. A korlátozás szeptember végén lejárt, ezért a WWF Magyarország szerint különösen fontos, hogy az erdőgazdálkodásban a jövőben is megfelelő hangsúlyt kapjon az élőhelyek megőrzése és az ökoszisztémák ellenálló képességének fenntartása. A szervezet álláspontját Fehér Zoltán, a WWF Magyarország természetvédelmi vezetője ismertette.
A jelentés szerint a természet pusztulásáért felelős rendszerek átalakításában már megjelentek a kedvező változások. Az energiatermelésben a napenergia a legtöbb országban már a legolcsóbb villamosenergia-termelési mód, az élelmiszerrendszerben pedig egyre több, a természet számára kedvezőbb termelési és fogyasztási gyakorlat terjed. A pénzügyi rendszer átalakítása ugyanakkor még kezdeti szakaszban jár. A biodiverzitás megőrzésének finanszírozásában világszerte évente 942 milliárd dolláros, vagyis csaknem 310 ezer milliárd forintos hiány mutatkozik.
A következő hónapokban az országok újabb lépéseket tehetnek természetvédelmi és éghajlatvédelmi vállalásaik teljesítése érdekében. Erre adhat alkalmat az ENSZ Biológiai Sokféleség Egyezményének 17. konferenciája, a biodiverzitási COP17 is, amely október 19-én kezdődik az örményországi Jerevánban.
