Snétberger Ferenc, Shakespeare, Verdi, Lajkó Félix, Dózsa György vagy Rejtő Jenő? Mindenki talál magának kedves programot a 11. Budapesti Nyári Fesztiválon. Az augusztus végéig tartó nyári rendezvény több évfordulóhoz is kapcsolódik.
Snétberger Ferenc koncertjével, mellyel a fesztivál kapcsolódik a magyar holokauszt emlékévhez, Shakespeare-minifesztivállal és színházi szemlével, szabadtéri Carmen-bemutatóval, Dózsa Györgyről szóló táncjátékkal és számos koncerttel várja vendégeit a június 13-án kezdődő Budapesti Nyári Fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban.
Színházi és zenei programok a Budapesti Nyári Fesztiválon
A Budapesti Nyári Fesztivál bemutatóján Csomós Miklós főpolgármester-helyettes, Lencsó Rita, az MTVA Sajtóirodájának vezetője, Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgató-helyettese és Bán Teodóra, a Szabad Tér Színház igazgatója kért szót. A sajtóeseményen megjelent a fesztivál számos fellépője és közreműködője is.
Bán Teodóra főszervező, a Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója a fesztivált beharangozó szerdai budapesti sajtótájékoztatón elmondta: céljuk idén is az, hogy minél szélesebb réteget és több korosztályt meg tudjanak szólítani, ezért műfajokban gazdag kínálattal készülnek.
Az augusztus végéig tartó nyári fesztivál több évfordulóhoz, így a Dózsa-féle parasztfelkelés és a magyarországi holokauszt évfordulójához, valamint a 450 éves Shakespeare-jubileumhoz is kapcsolódik.
„Az idei Nyári Fesztiválnak összesen két nagy ellensége van: az időjárás és a foci vb” – kezdte meg a sajtótájékoztatót Csomós Miklós kiemelve, hogy az időeltolódás miatt a fontosabb meccsek magyar idő szerint csak késő este kezdődnek – majd hozzáfűzte, hogy az időzítés egyben a fesztivál egyik erőssége is, hiszen alternatívát kínál a foci iránt kevésbé érdeklődőknek a tartalmas kikapcsolódásra. A főpolgármester-helyettes megköszönte a fesztivál szervezőinek a komoly és sokszínű programsorozatot, amely három hónapba sűrítve tökéletesen visszaadja azt a sokszínűséget, amely Budapest kulturális életét jellemzi.
Lencsó Rita felhívta a figyelmet arra, hogy a Budapesti Nyári Fesztivál és az MTVA együttműködése több évre tekint vissza. Ez nem csak annak köszönhető, hogy az MTVA kiemelt feladatának tekinti a kultúra közvetítését, hanem hogy a Budapesti Nyári Fesztivál olyan minőségi programokat vonultat fel évről évre, amelyekről érdemes kiemelten beszámolni. Az MTVA kommunikációs vezetője megnyugtatta a színház és a kultúra rajongóit, hogy meccsközvetítések este tíz után kezdődnek majd, így mindenkinek bőven lesz ideje ellátogatni a margitszigeti vagy a városmajori programokra.
Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgató-helyettese emlékeztetett arra, hogy az elmúlt években Budapest folyamatosan és dinamikusan fejlődött, amiben komoly szerepe volt a fesztiváloknak, többek között a Budapesti Nyári Fesztiválnak, amely programja révén a külföldi vendégeket is a fővárosba tudja vonzani. Emellett belföldön is egyre népszerűbbé vált, hiszen ezekért a programokért érdemes Budapestre látogatni.
A Budapesti Nyári Fesztivál Snétberger Ferenc és barátai For my people (Népemnek) című koncertjével veszi kezdetét június 13-án a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. A holokauszt roma és szinti nemzetiségű áldozatainak emlékére adott koncerten fellép a Keller András vezényelte Concerto Budapest.
Megköszönte a fővárosnak a támogatást Bán Teodóra, hiszen – mint mondta – e nélkül nem újulhatott volna meg a Margitszigeti Szabadtéri Színpad, amely az idei szezonnyitásra készül el teljesen a kiszolgáló helyiségek felújításával. Továbbá köszönetet mondott az MTVA-val való együttműködésért, amely nélkül kevesebb emberhez juthatna el a fesztivál híre. A Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. ügyvezetője hangsúlyozta: a Budapesti Nyári Fesztivál egyik legfontosabb célja, hogy minél több társadalmi réteget és korosztályt tudjon megszólítani, minél sokszínűbb és műfajgazdagabb programmal
Bán Teodóra a gazdag programkínálatból kiemelte a londoni Globe Színház június 21-i Hamlet-előadását, mely köré kis Shakespeare-fesztivált is rendeztek. A június 20. és 22. között a Margitszigeten megrendezendő minifesztiválon lesz „Szentivánéji slam komédia”, a nagy angol író szonettjeit pedig Sena Dagadu és Ónodi Eszter dolgozza fel angol és magyar nyelven.
Ki ne hagyd!
A fesztivál 2014. évi műsora kapcsolódik az aktuális évfordulókhoz. Június 13-án Snétberger Ferenc nyitókoncertjén a magyar holokauszt áldozatairól emlékeznek meg a Margitszigeten. Shakespeare születésének 450. évfordulóját háromnapos minifesztivállal ünneplik ugyanitt, melynek fő eseménye a londoni Shakespeare’s Globe Hamlet című előadása lesz, Az előadás magyar feliratozással és egy különleges technikai kivetítéssel lesz megtartva, így ebben a formában csak Magyarországon lesz látható.
De Szentivánéji Slam Komédia is készül, lesznek színházi előadások, gyerekprogramok és a W.H. formáció Szonettek és dalok koncertje Sena és Ónodi Eszter közreműködésével. A székesfehérvári Vörösmarty Színház a megrögzött agglegény és a szegény virágáruslány mulatságos szerelmi történetével, a My Fair Lady című musicallel érkezik. Az orosz-magyar kulturális kapcsolatok jegyében a Moszkvai Állami Akadémiai Klasszikus Balett Színházat hívták meg két Sztravinszkij egyfelvonásos balettel, a Dózsa-féle parasztlázadás 500. évfordulója alkalmából pedig a Honvéd Táncszínház táncjátékát újítják fel Novák Péterrel a címszerepben. A „a szerelmes, mélyen hívő és vívódó Dózsát szeretnék megmutatni”. „A Székely Dózsa György azért lesz kiemelt eseménye az idei programnak – hangsúlyozta Bán Teodóra –, mert általa a néptánc is helyet kap a fesztiválon.
Operában is erős lesz az idei program. Verdi: Aida és Bizet: Carmen című operáit a Margitszigeten, két egyfelvonásos vígoperát, A csengőt és A titkos házasságot a Városmajorban mutatják be. „Minden tisztelet a fesztivál szervezőinek, ugyanis operát színpadra állítani hihetetlen munka és anyagi próbatétel” – mutatott rá Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója. Éppen ezért a rendelkezésükre álló minden támogatást megadnak a margitszigeti előadások megvalósításához. Ennek jegyében az Operaház évadzáró bemutatójaként a Carment viszik színre Oberfrank Pál rendezésében, hagyományteremtő jelleggel. „A cél ugyanis az, hogy minden évben tartsunk egy premiert a Margitszigeten” – fogalmazott a főigazgató.
Bár az opera idén igen hangsúlyos lesz, más műfajokban is válogathatnak a színházrajongók, amely kínálatban mindenki megtalálhatja a kedvére való programot. Bán Teodóra kiemelte, hogy számtalan más dologgal is keresik a vendégek kegyeit, mint például a retúr Színházi hajójárattal, amely nem csak az előadások alkalmával üzemel, hanem menetrendszerű járatokkal is közlekedik napi öt alkalommal a Szabadtéri Színpad és Víztorony kikötőbe.
A Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. igazgatója végül a fesztivál másik helyszínéről, a Városmajori Szabadtéri Színpadról is szólt, amely az elmúlt évek alatt Buda kedvelt játszóhelyévé vált. A színpadon – a rengeteg koncert és gyerekelőadások mellett – idén is megrendezik a Városmajori Színházi Szemlét, melynek programjában hét vidéki és határon túli színház mutatkozik majd be. A Városmajori Szabadtéri Színpad a Piszkos Fred, a kapitány című zenés játékkal nyitja meg a kapuit 2014. június 6-án.
A klasszikus műfajok kedvelőin kívül a szórakoztató, könnyed zenei koncertek között a Cseh Tamás-est, Boban és Marko Markovics és a Magna Cum Laude koncertje biztos sikert hoz. A nyári fesztivál további neves fellépői közé tartozik Szalóki Ági, aki Karády-esttel készül, Tompos Kátya, aki első szólólemezét, a Keresztül Európánt mutatja be, és Lajkó Félix, aki „világzenei koncert-show”-val jelentkezik a Budafoki Dohnányi Szimfonikus Zenekar közreműködésével.
A seregszemlére Budapestre érkezik a Pécsi Nemzeti Színház, a Veszprémi Petőfi Színház, a Miskolci Nemzeti Színház, a szombathelyi Weöres Sándor Színház, a kaposvári Csiky Gergely Színház, az Újvidéki Színház és a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház társulata.