„Tehát mindenben, amit az ember mond, érdem van, ha jó célra irányul, és bűn, ha rossz célra irányul, vagy ha hiábavalóan beszélünk.” 460 éve, 1556. július 31-én halt meg Loyolai Szent Ignác, a Jézus Társasága, azaz a jezsuita rend alapítója és első generálisa.
Inigo Lopez Loyola 1491-ben született Baszkföldön, egy nemesi család tizenhárom gyermeke közül a legfiatalabbként. Tizenöt évesen egy rokona révén apród lett Katolikus Ferdinánd kasztíliai király udvarában, majd beállt a hadseregbe. Életében 1521. május 20-án következett be a nagy fordulat, amikor a becsvágyó fiatal nemest Pamplona ostroma közben eltalálta egy ágyúgolyó. A sebesülés véget vetett katonai pályafutásának, mivel egyik lába rövidebb maradt, élete végéig sántított. A lábadozás hosszú és fájdalmas hónapjai alatt számtalan vallásos szöveget olvasott Jézus és a szentek életéről és teljesen hatásuk alá került. Elhatározta, hogy lemond a világi életről, életét a Szentföldön a pogányok megtérítésének szenteli, nevét pedig Antiochiai Szent Ignác iránti tiszteletből Ignácra változtatta.
„Legyen a lelked annyira szabad, hogy mindig meg tudd tenni az ellenkezőjét is.”
A Szentföld felé vezető út első állomása a Barcelona közeli Montserrat kolostora volt, ahol egész éjjel az oltár előtt térdelt, majd otthagyta kardját, ruháit pedig szétosztotta a szegények között. A következő évet Manresa városának közelében, egy barlangban magányosan elmélkedve töltötte. A misztikus átalakuláson keresztül menő Ignác megírta lelkigyakorlatos könyvét és megérlelődött benne az elhatározás, hogy Isten nagyobb dicsőségére (ad maiorem Dei Gloria – ez lett később a jezsuiták jelmondata) vallásos társaságot alapít. 1523-ban koldusként a Szentföldre zarándokolt, majd Barcelonában, Alcalában és Salamancában, végül a párizsi egyetemen tanult latint és teológiát. Diáktársainak buzgón osztogatta a Lelkigyakorlatok példányait, felkeltve a Szent Inkvizíció gyanakvását. Több alkalommal indult ellene vizsgálat, kétszer be is börtönözték, de végül minden alkalommal felmentették.
1534. augusztus 15-én hat társával (Petrus Faber, Xavéri Ferenc, Alfonso Salmeron, Jacob Laines, Nicholas Bobadilla és Simon Rodrigues) a montmartre-i templomban szegénységi és tisztasági fogadalmat tettek. Azt is megfogadták, hogy a Szentföldre utaznak téríteni, avagy ha ez nem lehetséges, kérdés nélkül bárhová, ahová csak a pápa küldi őket. 1537-ben keltek volna útra, de a török háborúk miatt a zarándoklat elmaradt, így Róma felé indultak, előbb azonban Ignácot és társait pápai engedéllyel pappá szentelték. 1538 októberében nyújtották be rendjük szabályzatának tervezetét, amit III. Pál pápa 1540. szeptember 27-én kelt bullájában jóváhagyott – ezzel létrejött az akkor még hatvan tagú Jézus Társasága szerzetesrend. (A létszám korlátozását 1543-ban törölte el egy újabb bulla.)
„Hogy mindenben biztos úton járjunk, mindig azon az állásponton kell lennünk, hogy amit én fehérnek látok, feketének higgye…”
Első rendfőnöknek 1541. április 8-án a tisztségtől vonakodó Ignácot választották meg, aki haláláig, tizenöt éven át állt a jezsuiták élén. Több mint tíz évig dolgozott a társaság szervezeti kereteit megszabó, 1554-ben elfogadott Konstitúción, a szabályok megalkotásakor az imádság közben kapott sugallatok mellett tapasztalatait, társai véleményét és más rendek hasonló dokumentumait is figyelembe vette. A rend élén az élethosszig választott rendfőnök (generális) áll, a jezsuiták feltétlen engedelmességet fogadnak a pápának és feljebbvalóiknak. A rend célja a katolikus hit védelme, megerősítése, terjesztése és a katolikus nevelés. Ignác fogta össze a számban és tevékenységi körében is gyorsan növekvő rend tevékenységét: hittérítőket küldött ki, iskolákat, kollégiumokat és szemináriumokat létesített, a Collegium Germanicum (ma Collegium Germanicum-Hungaricum) megalapításával új alapokra helyezte a papképzést.
A rendalapító 1556. július 31-én halt meg Rómában, holtteste 1587 óta az Il Gesu templom oltára alatt nyugszik. 1609-ben V. Pál pápa avatta boldoggá, 1622-ben XV. Gergely pápa emelte a szentek közé; ő a jezsuiták, a lelki gyakorlatot végzők, a katonák, a várandós asszonyok és a gyermekek védőszentje, ünnepe július 31.
Halála idején a jezsuita rendnek ezer, fénykorában, a XVIII. század elején 20 ezer tagja volt. A jezsuiták kulcsszerepet játszottak az ellenreformációban, de később összeütközésbe kerültek az állami hatalommal és előbb a katolikus Portugáliában, majd Francia- és Spanyolországban is be kellett szüntetniük működésüket, végül 1773-ban XIV. Kelemen pápa feloszlatta a rendet. Működését csak 1814-ben kezdhette meg újra, ma 120 országban mintegy 24 ezer taggal működik.
Magyarországon a XVI. századtól tevékenykedett, jezsuita volt Pázmány Péter esztergomi érsek is, aki 1635-ben emelte egyetemi rangra nagyszombati kollégiumukat, a mai Eötvös Loránd Tudományegyetem elődét. 1774-ben hazánkban is feloszlatták a rendet, csak 1814-ben láthattak újra munkához, az önálló magyar rendtartomány 1919-ben alakult meg. 1950-ben megint feloszlatták a jezsuita rendet, amely 1990 után kezdhette meg újból magyarországi működését.
