„Mindaz megvolt ugyanis őbenne, ami ragyogást és tisztaságot ad, hiszen Ambrus szerint megtisztít az Isten szava, megtisztít az igaz bűnvallás, megtisztít a szent gondolkodás, megtisztít a jóban munkálkodás.”
Miklós, a gyermekbarát szent
A karácsonyon kívül nincs még egy olyan ünnep az évben, amelyet a gyermekek olyan izgalommal várnának, mint december 6-át, Szent Miklós napját, amikor a jó magaviseletűeknek meg a rosszaknak ajándékot hoz a Mikulás – csak éppen a csintalanabbaknak virgáccsal, krampusz közvetítésével,
>>Miklós áldását véve, a császár főemberei folytatták útjukat, s vérontás nélkül leigázták az ellenséget. Visszatérve a császár nagy tisztelettel fogadta őket. Némelyek azonban, szerencséjüket megirigyelvén, kérleléssel és megvesztegetéssel rávették a császár prefektusát, hogy vádolja be őket felségárulás címén. Mikor a császárnak följelentette őket, az uralkodó éktelen dühbe gurult, s tömlöcbe vettette a főembereket, és minden vizsgálatot mellőzve megparancsolta, hogy még az éjjel végezzék ki őket. Az őrök elmondták, mi vár rájuk. Azok megszaggatták ruhájukat, s keservesen jajveszékelni kezdtek. Akkor egyiküknek, mégpedig Nepotianusnak eszébe jutott, hogy a három ártatlant hogyan szabadította meg Szent Miklós. Társait is buzdította, hogy kérjék az ő oltalmát. Imádságukra Szent Miklós azon az éjszakán megjelent Constantinus császárnak, ezt mondván: Miért fogattad le azt a három főembert ily jogtalanul, s miért adod őket a halálra, mikor nem is vétkesek? Serkenj föl, siess, és minél előbb bocsáttasd őket szabadon! Ha nem teszed, imádkozom Istenhez, hogy támasszon ellened háborút, és abban te magad is ess el, és légy a vadállatok eledele!” Erre a császár: „Ki vagy te, hogy éjnek idején palotámba hatolva így merészelsz szólani?” Kinek amaz: „Én vagyok Miklós, Myra városának püspöke.”<< (Jacobus de Voragine: Legenda aurea, mely a legismertebb Szent Miklós-történetet meséli el, fordította: Déri Balázs)
Miklós, az egyik legtiszteltebb szent, aki a történelem folyamán védőszentje lett Oroszországnak, Görögországnak és Szicíliának, valamint a vízen utazóknak, halászoknak, révészeknek, kereskedőknek, a házasságnak és az anyaságnak, Krisztus után a III. évszázad vége felé született Lykia kisázsiai római provincia fővárosában, Patrában. Már fiatalon sokat olvasta a Szentírást, majd teológiát tanult egy kolostorban. Myra (Müra) – ma Demre – püspökévé választották és ebben a tisztségében részt 325-ben vett az egyház életében jelentős első niceai ökumenikus zsinaton, amely elítélte az arianus eretnekséget.
„Volt egy szomszédja, nemes ember, aki szükségre jutván, három szűz leányát utcalánynak adni kényszerült, hogy szégyentelen üzletük jövedelméből élelemhez jussanak. A szentnek tudomására jutott a dolog, és elborzadt a gyalázatos bűn miatt. Egy csomó aranyat rejtett egy kendőbe, és az éj leple alatt, az ablakon keresztül, titokban bedobta a házba, majd ugyanolyan titokban távozott. Reggel fölserkenvén az ember megtalálta az aranyat, és Istennek hálát adva, kiházasította elsőszülött leányát.” (Jacobus de Voragine: Legenda aurea, mely a legismertebb Szent Miklós-történetet meséli el, fordította: Déri Balázs)
Életéhez számos csoda és legenda fűződik. A legismertebbek: megajándékozott három leányzót, hogy biztosítva legyen a hozományuk, Nagy Konstantin császárt álmában arra kérte, hogy kegyelmezzen meg ártatlanul elítélt és börtönbe vetett katonáknak, s éhínségtől mentette meg püspöki székhelyét, Myrát. A legenda szerint megszerezte és az éhezők között szétosztotta egy Egyiptomból Konstantinápolyba tartó hajó búzarakományát, a szállítmány mégis hiánytalanul megérkezett rendeltetési helyére. Alighanem innen ered, hogy a tengerészek védőszentjükként tisztelik őt.
Miklós püspök Krisztus után 340-350 körül hunyt el – arra nincs egyértelmű bizonyíték, hogy december 6-án költözött volna el ebből a világból. Földi maradványait római szarkofágban temették el a püspöki templomban. A keleti egyház bizonyíthatóan a VI. század óta szentként tiszteli. Emlékére pompás templomot építettek Myrában és Konstantinápolyban.
„Mikor pedig az Úr magához akarta venni, kérte az Urat, hogy küldje el angyalait, és fejét meghajtva látta, hogy angyalok jöttek érte. A „Tebenned bíztam, Uram” kezdetű zsoltárt (30,2) mondta, egészen a „kezeidbe ajánlom lelkemet” (30,6) szavakig, s az Úr 343. évében kiadta lelkét, miközben mennyei énekszó hangzott. Egy márványsírba temették, és fejénél olajforrás, lábánál vízforrás fakadt, s mindmáig szent olaj izzad tagjaiból, mely sokak egészségét visszaadta.” (Jacobus de Voragine: Legenda aurea, mely a legismertebb Szent Miklós-történetet meséli el, fordította: Déri Balázs)
A Myrában épült templomot földrengések, majd arabok és mamelukok támadásai többször súlyosan megrongálták, ennek ellenére megmaradt népszerű zarándokhelynek. A IX. században új templomot építettek a helyén, s két évszázaddal később kibővítették.
1087-ben dél-itáliai normann kalózok elrabolták Szent Miklós földi maradványait és magukkal vitték Bariba, ahol azok napjainkban is az apúliai-római stílusban épült katedrálisban (San Nicola) nyugszanak. Egyes csontok, amelyeket a normannok állítólag Myrában felejtettek, ma az antalyai (Törökország) múzeumban láthatók.
Az ókori Myra ragyogása az évszázadok folyamán elhalványult, templomát betemette az idő. A XIX. század elején azután Oroszország érdeklődni kezdett a templom iránt, s a cárok kiásatták, majd a krimi háború után helyreállíttatták. Az oroszok által a templom mellé építtetett kápolnán ma is látható a cirill betűs felirat.
1962-63-ban azután a török hatóságok befejezték a felújítási munkálatokat és 1989 óta Demre Szent Miklós-temploma – az ókori Myra maradványaival együtt – jelentős turisztikai célpont, különösen mivel a 120 kilométerre fekvő Antalyától és a közeli „török Rivierától” jó autóutakon vagy hajón könnyen elérhető.
Demre nevezetessége végül a templomhoz vezető út mentén található kis park, közepén Miklós szobrával, amely a gyermekbarát szentet hátán ajándékokkal teli zsákkal, gyermekektől körülvéve ábrázolja.
