Németországban a lakosság fele nem tudja, hogy mikor kezdték építeni a nemcsak Berlint, de közvetve Németországot és a világot is kettéválasztó berlini falat. A hírhedt berlini fal áldozataira emlékezik ma a világ.
A berlini fal, illetve a megosztottság áldozataira emlékezett, hanem azokra is, akik még mindig diktatúrában, szabadságuktól és alapvető jogaiktól megfosztva élnek. Az államszocialista múlt feldolgozásával foglalkozó közalapítvány megbízásából készített, felmérés szerint a lakosság fele nem tudja a helyes választ arra a kérdésre, hogy melyik fontos történelmi esemény történt 1961. augusztus 13-án.
A volt NDK területén élők jelentős többsége, 69 százaléka tudja, hogy azon a napon kezdték kiépíteni a keletnémet munkásőrség és néphadsereg egységei a Nyugat-Berlint körbezáró határőrizeti rendszert, a nyugati tartományokban viszont sokkal kevésbé élő a fal emléke, a helyes választ adók aránya ott 45 százalék volt.
A legkevésbé tájékozottak a fiatalok, a 30 év alattiak csupán 32 százaléka válaszolt helyesen a kérdésre, a leginkább tájékozott pedig a 60 év feletti nemzedék, körükben 61 százalékos volt a helyesen válaszolók aránya. A megkérdezettek 31 százaléka a hatvanas évek valamely másik kiemelkedő történelmi eseményre tippelt. Általában Konrad Adenauer nyugatnémet kancellár lemondása, a kubai rakétaválság kezdete vagy Jurij Gagarin űrrepülése dátumát keverték össze a berlini fal építésének első napjával, 19 százalék pedig semmit nem tudott kezdeni 1961. augusztus 13-val.
Az alapítvány ügyvezetője, Anna Kaminsky az eredményét értékelve kiemelte, az lenne a megfelelő, ha az iskolarendszerből kikerülő fiatalok mind ismernék a fal felépítésének dátumát, hiszen az a legújabb kori német történelem egyik legnagyobb súlyú eseménye.
A Nyugat-Berlint körbezáró határőrizeti rendszert 1961. augusztus 13-án, hajnalban kezdték építeni a keletnémet munkásőrség és néphadsereg egységei. Kezdetben szigorúan őrzött drótkerítés, majd idővel három méter magas betonfal osztotta ketté a várost és képletesen egész Európát. A fal felhúzására a menekülthullám miatt volt szükség, amely azzal fenyegetett, hogy idővel elnéptelenedik az NDK. 1949-től, a két Németország megalapításától a fal felhúzásáig nagyjából 3 millióan menekültek az NDK-ból Nyugatra, a legtöbben Nyugat-Berlinen keresztül. A nagyvárosban ugyanis gyakorlatilag nem létezett ellenőrzés a keleti és a nyugati szektorok határán.
A 156 kilométer hosszú határőrizeti rendszeren 28 év alatt mintegy ötezren jutottak át Nyugat-Berlinbe. Több ezer embert viszont elfogtak szökés közben, és legalább 136-an az életüket vesztették. A többségüket lelőtték a keletnémet határőrök, mások vízbefúltak, és voltak, akik a sikertelen szökés után a börtönben öngyilkosságot követtek el. A két Németországot elválasztó határ teljes hosszát tekintve nagyjából 1400-an haltak meg menekülés közben, vagy a letartóztatás után.
A berlini fal 1989. november 9-ig osztotta ketté a várost, az utolsó haláleset viszont már jóval a rendszerváltás után történt. A Der Tagesspiegel című berlini lap megemlékezése szerint 1990. augusztus 31-én Lichtenrade városrészben egy 14 éves fiú megpróbált kalapáccsal kiütni egy kisebb darabot a betonfalból, hogy elrakja emlékbe. Eközben egy hatalmas tömb kidőlt, és maga alá temette a fiút, aki a helyszínen meghalt.
Berlin, Németország és a világ erőt már meríthetett abból, hogy a fal nem magától dőlt le, hanem ledöntötték. A fő érdem ebben az akkori NDK fellázadt lakosságáé, a keletnémet ellenzéki polgárjogi mozgalomé, a magyar, a lengyel és a csehszlovák szabadságmozgalmaké, valamint a történelem olyan akkori főszerepelőié, mint a volt német kancellár, Helmut Kohl és külügyminisztere, Hans-Dietrich Genscher, vagy az akkori szovjet államfő, Mihail Gorbacsov és amerikai „harcostársa”, idősebb George Bush. E mozgalmak, illetve személyek hozzájárulása nélkül Németország újraegyesülése egy évvel később, 1990. október 3-án aligha valósulhatott volna meg.
A falmaradványok időközben a berliniek büszkeségévé és a turistákat milliós nagyságrendben vonzó látványossággá váltak. Az East Side Gallery a leghosszabb megmaradt falszakasz, a csaknem négy méter magas betonfalat díszítő graffitiket, festményeket több mint száz művész készítette. A fal megmaradt részeihez még a keletnémet diktatúrával szemben fellépő egykori ellenzékiek is ragaszkodnak.
