Idén is megnyílt, és tíz napon át tart a Művészetek Völgye összművészeti fesztivál, amely Kapolcson, Taliándörögdön, Monostorapátiban és Vigántpetenden várja a látogatókat.
Egy ősi településen, Márta István zeneszerző, színházi ember ötletéből nőtt ki a mára kultuszeseménnyé érett rendezvény. A Veszprém megyei Kapolcs lesz a fesztiválfalu, emellett Monostorapáti, Taliándörögd és Vigántpetend is kapcsolódik rendezvényekkel a Művészetek Völgyéhez.
A falusi porták udvaraiban idén is elsősorban családi programokat tartanak, esténként a fiatalabbaknak, egyetemistáknak kínálnak programokat. A Művészetek Völgye udvarainak az a különleges lehetősége, hogy a közönség ne csupán néhány órára találkozzon, hanem 11 napig is együtt élhet, a művészekkel. Természetesen sokan csak egy napot élvezik a különleges programokat. Tavaly 120 ezren látogattak a rendezvényekre, idén ötszáz programot kínál a völgy.
Ezúttal is megrendezik az Örökségvölgy programjait, ennek keretében például az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület hatvan települése mutatkozik be kézműveseivel, művészeivel, őstermelőivel. A fesztivál keretében mintegy negyven kiállítás lesz látható, a Malomszigeten pedig megrendezik az Országos fazekas és keramikus találkozót és vásárt. A komolyzenei programok a katolikus templomban kapnak helyet. A Kapolcsi Hobo Klubban Földes László Hobo és bandája idén kizárólag saját dalokat fog játszani, tíz este alatt tízféle repertoárt, mintegy 180 dalt hallhat a közönség. A Blue Spot Café udvarában a bluesé, a rocké és a közös zenélésé lesz a főszerep, fellép többek közt a Blue sPot, Sena, az Anna and the Barbies, a Roy és Ádám Trió, az Elefánt, a Kistehén és Ferenczi György.
A Kaláka Versudvarban – ahol Gryllus Dániel, a Kaláka együttes vezetője a házigazda – a költészeté és a daloké a főszerep minden nap 10 és 23 óra között. Palya Bea énekes a főszervezője a Palya-udvarnak, ahol többek között Beck Zoltán (30Y), Berecz András, az Artus Társulat, Háy János, Erdős Virág, Jónás Vera, Szokolay Dongó Balázs, Grecsó Krisztián, Esterházy Péter, Dés László, a Momentán Társulat és Szirtes Edina Mókus lép fel.
Az eddiginél is jobban családbarát udvart szeretne kialakítani a pénteken megkezdődött Művészetek Völgyében Palya Bea. „Anya lettem, és kezdem érezni, mi kell a nagyoknak és a kicsiknek ahhoz, hogy közösen és egyszerre tudják jól érezni magukat. Megvalósult egy gyereksarok az udvarunkon belül, Kolibri Kuckó a neve, a megvalósításban a fő érdem Lipták Orsié és a Családbarát város blog csapatáé.” Az udvarban sok-sok jó zene és jó szó, ismert és kevésbé ismert előadók lesznek – mondta el az MTI-nek az énekesnő.
Palya Bea hangoztatta, hogy meghívott vendégei közül nagyon kíváncsi Guessous Majda Mária koncertjére, aki a magyar és keleti népzenék mezején sétálgat, Csemer Boglárka Boggie koncertjére, ami finom, franciás hangulatot hoz majd, valamint a Monamo koncertjére. „Azt beszéltük Szirtes Edina Mókussal, hogy improvizálunk egyet közösen” – jegyezte meg.
Az udvarban a szervezők szándéka szerint sok lesz a nőies téma. „Én nagyon kíváncsi vagyok a nőkre, és arra, hogy bennem mit hoz létre az alkotásuk. Az utóbbi időben várandós voltam, szültem, anya lettem, és a női létnek ebben az új, izgalmas szakaszában is igénylem – és meg is kapom – a nők támogatását, barátságát, cinkosságát. Én is ezt szeretném adni nekik. Ezért hívok meg sok énekesnőt, dalszerzőt, írónőt, legyenek jelen a női témák, erősítsük és élvezzük egymást – fejtegette.
Palya Bea elmondta: készül egy új, nőies dalokat tartalmazó anyaga. „A tavalyi Altatok album készítésekor megéltem, milyen erővel burjánoznak elő belőlem a szavak és dallamok, ez a burjánzás folytatódik. Mesélek a dalokban a szülés állatiasságáról, az ezerarcú nőkről és ezer szerepükről, az abortusz fájdalmáról, az anyaság kezdetén elillanó női önbizalomról, egybehívom a női ősöket, felteszem a kérdést, hogy lehet-e ölelkezni, ha közénk bújik a gyerek, meg hogy miért a gyerekezés az igazi rock ‘n’ roll.”