Február 17-én este hét órakor a Momentán Pluszban Az étkezés ártalmasságáról című Parti Nagy Lajos szövegre improvizál a társulat. És ehhez az írónak is lesz egy-két szava.
Inspiráció: Parti Nagy Lajos és Az étkezés ártalmasságáról.
Hogy lehet a hosszú hónapok gondos munkájával kiérlelt irodalmi szöveget és az épp az adott pillanatban megszülető spontán megnyilvánulásokat termékenyen összeegyeztetni? A Momentán kísérletet tesz rá. Az interaktív improvizációs előadásairól ismert társulat Momentán Plusz sorozatában írókat, zenészeket, „bevállalós” színészeket hív meg közös játékra. Február 17-én a játékot Parti Nagy Lajos szövegei inspirálják, sőt a nézők ötletei és a Momentán tagjai mellett az író is feltűnik a színpadon.
“A legjobb helyre kerültem ahhoz képest, hogy nem tudok és nem szeretek rögtönözni; még szerencse, hogy vannak, akik tudnak, méghozzá nagyon, ezért lépek fel a Momentán keretében – őszinte örömmel és várakozással.” (Parti Nagy Lajos)
“A Fenyő Iván azt mondta, hogy egy ilyen Momentán estet kötelező lenne felírni minden színésznek. Nekem felírták. És most beváltom. Várom a hatását. A kockázatokról és a mellékhatásokról nem is szólva.” (Kovács Patrícia)
Interaktivitás a köbön!
Ezúttal nemcsak két fronton „támadunk”: a nézők ötletei és a Momentán tagok mellett még valaki feltűnik a színpadon…
Parti Nagy Lajos visszatérő vendége a Momentán 12. éve futó irodalmi felolvasóestjének. A Kex és Tea célja a kortárs magyar írók, költők és szövegeik megismertetése és megszerettetése a közönséggel. A szórakoztatás, a kedvcsinálás és az előítéletek eloszlatása: hogy kiderüljön, ezek a szövegek nem lilák,játékosak, nekünk és rólunk szólnak. Egyszóval tökéletesen „fogyaszthatók”. Ezúttal a szövegek nem csak elhangzanak, de önálló életre is kelnek: a Momentán az író nemrég megjelent, Az étkezés ártalmasságáról című könyvének részleteire improvizál.

Inspiráció: Parti Nagy Lajos és Az étkezés ártalmasságáról
Időpont: 2012. február 17.
Helyszín: IMPRÓ – kreatív töltőállomás, Budapest