„A csókjainkról élesebb az emlék; / csodákban hittem s napjuk elfeledtem, / bombázórajok húznak el felettem;” Radnóti Miklós költő, műfordító, a 20. századi magyar líra egyik meghatározó alakja idén 115 éve, 1909. május 5-én született és 80 éve, 1944. november 9-én halt meg tragikus körülmények között.
Radnóti Miklós Budapesten született 1909. május 5-én. Születése anyja és ikertestvére életébe került, e súlyos örökség későbbi költészetére is hatással volt. Tizenegy évesen teljes árvaságra jutott, ettől kezdve anyai nagybátyja, Grosz Dezső nevelte, aki kereskedelmi pályára szánta.
RADNÓTI MIKLÓS: KÖSZÖNTSD A NAPOT
Most már a kezedet csókolom, – így
paraszt bánattal oly szép megállni
a napban, lelkes földeken csörren
ütődő szárba szökkenve a búza!
Nézd! ahol hevertünk eldőlt a szár,
szigorú táblán szerelmi címer, – hogy
bókol a tájék! bókolva előtted
csúszik a porban a messze torony!
Álmos délután jön: csöndben köszöntsd!
csók virágzik ujjaid csúcsán és
tenyeredben megszületik az árnyék!
Te csak köszöntsd! szétnyitott tenyérrel
köszöntsd a napot, mert most még
feléfordúlva állunk és lelkes
földeken, csillanó földeken csörren
ütődő szárba szökkenve a búza!
(1930)
Vilcsek Béla irodalomtörténész leírása szerint „Radnóti vékony, sovány, szinte csenevész ifjú volt, arca keskeny, beesett, háta kissé hajlott, de hangja mélyen zengett, termetéhez képest meglepően erőteljes, s rám az első pillanatban azt a benyomást tette, hogy érces orgánumával igyekszik ösztönszerűen ellensúlyozni megjelenésének és fellépésének igénytelenségét. Pedig erre nem volt éppen szüksége, mert közvetlen, barátságos egyéniségével hamar meg tudta kedveltetni magát, ha meg vitába szállt valakivel (s erre sokszor sor került), nemcsak érvei hangoztak súlyosan, hanem szinte testileg is megnőtt a meggyőződés harcos hirdetésében. Ilyenkor hevesen gesztikulált, és szívesen szőtt szövegébe erős, gyakran népies zamatú kifejezéseket, melyek valóban feledtették törékeny lényét, s szavainak még fizikai nyomatékot is adtak.”
A csehországi Reichenberg (Liberec) textilipari szakiskolájában tanult, majd 1928 és 1930 között nagybátyja cégénél dolgozott. Az irodalom vonzásának nem tudott ellenállni, már kamaszkorától verselt. 1929-ben és 1930-ban részt vett a Kortárs folyóirat szerkesztésében, 1930-ban megjelent első kötete, a Pogány köszöntő.
„Ostoba gazda, munkaidő – írja töredékesen maradt Naplójegyzetében -: míg tennivaló van az irodában. Két és fél évig bírom. Végül egy este beverem a tollat az íróasztal lapjába. A toll remeg. Nézem. És felmerül bennem a tanárság gondolata. Menteni akarom a költőt az élettől. Ez a két mesterség nem összeférhetetlen. Azt hittem akkor még, hogy kaphatok katedrát… Egy év alatt leteszem az összes különbözeti és osztályvizsgákat, és megszerzem a gimnáziumi érettségit. Majd egyetem Szegeden, közben Párizs. Más nincs.”
A kedvező fogadtatás után Radnóti egész életére az irodalom, a költészet művelése és népszerűsítése mellett kötelezte el magát. Gyámja jóváhagyásával felhagyott a kereskedelemben végzett, számára lélekölő, alkatától teljesen idegen irodai robottal. Költő és tanár akart lenni, eltántoríthatatlanul.
Beiratkozott a szegedi egyetem magyar-francia szakára, ahol a piarista szerzetes, tudós-költő Sík Sándor egyik legkedvesebb tanítványa lett. Szegeden szegényes albérletben lakott, idejét nagyrészt az egyetemen és a könyvtárban töltötte, gyakran találkozott barátaival. Bekapcsolódott a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának tevékenységébe, falukutató utakon, a munkásotthon kulturális életében vett részt, továbbá kapcsolatba került az illegális kommunista párttal is. Magyar irodalomtörténeti alapvizsga-dolgozatát A nyugati eszmék behatolása a magyar irodalomba a XVIII. század utolsó negyedében címmel írta. De persze a XX. századi magyar irodalom sokkal jobban érdekelte, rajongott a Nyugat korszakos forradalmi megjelenéseiért.
Könyvek között nőtt fel, mindig rengeteget olvasott. Szegeden is könyvek vették körül, magyar klasszikusok, modern francia és német költők, orosz regényírók, gyakran egymással perlekedő filozófiák: a marxizmus klasszikusai és a Biblia, Dosztojevszkij és Arany János, Lukács György és Babits Mihály. És mindenekelőtt a modern francia költészet és regény mesterei: Apollinaire és Cocteau, Blaise Cendrars és Valéry Larbaud, Francis Carco és Iwan Goll, Proust és Barbusse, akit különösen szeretett.
RADNÓTI MIKLÓS: JÁRKÁLJ CSAK, HALÁLRAÍTÉLT!
Járkálj csak, halálraítélt!
bokrokba szél és macska bútt,
a sötét fák sora eldől
előtted: a rémülettől
fehér és púpos lett az út.
Zsugorodj őszi levél hát!
zsugorodj, rettentő világ!
az égről hideg sziszeg le
és rozsdás, merev füvekre
ejtik árnyuk a vadlibák.
Ó, költő, tisztán élj te most,
mint a széljárta havasok
lakói és oly bűntelen,
mint jámbor, régi képeken
pöttömnyi gyermek Jézusok.
S oly keményen is, mint a sok
sebtől vérző, nagy farkasok.
(1936)
1931-es Újmódi pásztorok éneke című kötetét elkobozták, izgatással, vallásgyalázással vádolták. A szeméremsértés vádja hat, a mai szemmel nézve szolidnak ható verset illette: Táj szeretőkkel; Tápé, öreg este; Tavaszi vers; Keseredú; Elégia egy csavargóhallára; Kis kácsa fürdik.
1934-ben doktorált, Kaffka Margitról írta disszertációját, melynek címe Kaffka Margit művészi fejlődése lett. Az írói egyéniség és a költői forma kapcsolatát vizsgálta benne. Tanulmányára Lukács György korai műve (A lélek és a formák, 1910), valamint Király György úttörő tanulmánya (Kaffka Margit, Nyugat, 1920) is hatott. Azonban Kaffka-féle szabad vers történeti helyét és jelentőségét saját költői ösztöne és kritikai ítélete szerint határozta meg, hívja fel rá a figyelmet Vilcsek Béla.
Feleségül vette Gyarmati Fannit, aki ihletője volt a magyar költészetben ritka hitvesi líra gyengéd hangú darabjainak. A fiatal költőnek nagyon sok szorongással kellett megküzdenie. Első szerelme, Fifi otthonosságot, menedéket is jelentett számára. Gyarmati Fanni volt talán az egyetlen fényfolt az életében.
1935-ben szerkesztette a 12 fiatal költőt bemutató Korunk című antológiát. Ekkoriban heti rendszerességgel megfordult Fannival a Tóth Árpád Társaság összejövetelein, melyeket Illés Árpád festőművész, majd Hajnal Anna költőnő lakásán tartottak. A versek, kéziratok, dolgozatok felolvasása, kitárgyalása mindennapossá vált, megfordult itt Dési Huber István, Füst Milán, József Attila, Déry Tibor, Ortutay Gyula, Bálint György és Schöpflin Gyula is. Az irodalom, majd a félelem közel hozta őket egymáshoz, és barátokká váltak.
Radnóti Miklós zsidó származása miatt nem jutott tanári katedrához, magánórákból, szerény tiszteletdíjakból élt. 1937-ben Baumgarten-jutalmat kapott, anyagi helyzetének javulásával a harmincas évek derekán többször járt Párizsban. Egymást követően több kötete is megjelent, 1936-ban a pályája fordulópontjának tartott Járkálj csak, halálraítélt, majd a Meredek út (1938) és 1940-ben az Ikrek hava gyermekkorának prózai összegzései.
„A zsidóságom “életproblémám”, mert azzá tették a körülmények, a törvények, a világ. Kényszerből probléma. Különben magyar költő vagyok, rokonaimat felsoroltam…” (Radnóti Miklós levele)
Műfordításokon is dolgozott, Vas Istvánnal közösen Apollinaire válogatott verseit jelentette meg, majd La Fontaine meséit fordította. 1940-ben még napvilágot látott Válogatott verseinek kötete, de ettől kezdve élete folyamatos rettegés lett. Ez a terhelt lelkiállapot a házasságára is kihatott. 1940 körül Radnóti érzelmi válságon ment keresztül, 1941 elején – Fanni tudtával és engedélyével – szerelmes lett Beck Judit festőművészbe, viszonyuk körülbelül egy évig tartott.
A Tajtékos ég kötetet Radnóti még maga állította össze, de az csak halála után, 1946-ban jelent meg, kiegészítve utolsó verseivel.
RADNÓTI MIKLÓS: BÉKE, BORZALOM
Mikor kiléptem a kapun, tíz óra volt
fénylő keréken pék suhant és énekelt,
gép dongott fenn, a nap sütött, tíz óra volt,
halott néném jutott eszembe s már repült
felettem mind, akit szerettem és nem él,
sötéten szállt egész seregnyi néma holt
s egy árnyék dőlt el hirtelen a házfalon.
Csend lett, a délelőtt megállt, tíz óra volt,
az uccán béke lengett s valami borzalom.
(1938)
A költőt származása miatt többször behívták munkaszolgálatra, megfordult Szamosveresmarton, Margittán, Királyhágón, Élesden, s közben hosszabb-rövidebb időt otthon tölthetett. 1944 májusában a szerbiai Bor melletti lágerbe került, innen indították utolsó útjára 1944 szeptemberében.
Társaival együtt gyalogmenetben hajtották nyugat felé, a már járásképtelen költőt a Győr melletti Abdánál november 9-én a keretlegények agyonlőtték. Utolsó verseit tartalmazó füzetét, a Bori noteszt exhumálásakor kabátjának zsebében találták meg.
Radnótit 1946 augusztusában Budapesten, a Kerepesi úti temetőben temették el. 2009-ben Pesten a nevét viselő színház előtt felavatták szobrát, Varga Imre szobrászművész munkáját. Egy irodalmi és egy antirasszista díjat is elneveztek róla. Felesége, Gyarmati Fanni 2014 februárjában hunyt el, 1935-től 1946-ig írott naplója 2014 decemberében jelent meg.
Radnóti korai költészetét a szabadvers forma, a lázadó expresszionista hang jellemzi, az egyre fenyegetőbb létben megszülető művei azonban már kiérlelt, klasszikus formát mutatnak.
Prózai írásaiból kiemelkednek kortársairól írott tanulmányai, valamint az 1937-től 1943-ig vezetett Naplója, amely értékes lélektani dokumentum is.
Ahogy Hegedűs Géza rámutatott: nála „a forma fegyelme esztétikai és művészi válasz egy kaotikus világra, melyből hiányzik az emberség”. Hagyományos műfajokat elevenített fel: az episztolát (Levél a hitveshez), a himnuszt (Himnusz a békéről), az ódát (Nem tudhatom…) és az eklogát. Lírai képeslapjai, a Razglednicák megrendítő erejű beszámolók életének utolsó hónapjairól, a teljes fizikai és lelki kiszolgáltatottságról és nyomorúságról.
