„Nem élhetek az életem nélkül! Nem élhetek lelkemtől megfosztva!” Ez a két mondat nemcsak Linton Heathcliff, az Üvöltő szelek című regény hősének siratója, de a mű szerzőjének, a 205 éve született Emily Brontë angol írónő jelmondata is lehetne.
Emily Jane Brontë csak egy regényt és egy versgyűjteményt hagyott az utókor számára. Ez azonban több mint elég volt ahhoz, hogy ma a világ egyik legnagyobb és legolvasottabb írójaként ünnepik világszerte. Emily az irodalommal élő yorkshire-i Brontë család talán legtitokzatosabb tagja, akit mégis mindannyian ismerünk és szeretünk.
200 éve, 1818. július 30-án született Emily Jane Brontë angol írónő, az Üvöltő szelek című regény szerzője.
Emily Brontë és a szerelem?
Az Üvöltő szelek az egyetemes irodalom egyik legnagyobb és legjelentősebb műve, amely tele van szenvedéllyel és szeretettel, miközben csavaros és néha ijesztő is. Úgy tűnik, Emily, aki olyan jól értette a szerelem mélységeit, személyes életében sosem ismerte meg a romantikus szerelmet. Emily Brontë magányos egyéniség volt: a saját társaságában volt a legboldogabb, vagy szeretett húgával, Anne-nel. Emily életében Anne jelentette a boldogságot, a család barátja, Ellen Nussey úgy jellemezte őket, hogy „mint az ikrek – elválaszthatatlan társak, és a legszorosabb együttérzésben, amit soha semmit nem tud megszakítani”.
Emily Brontë néha képtelen volt nyilvánosan megszólalni
Az összes Brontë nővér félénk lehetett, de Emily volt a legvisszafogottabb. Gyermekként ő és Anne néha elbújtak az ajtók mögé vagy asztalok alá, ha látogatók érkeztek otthonukba, a haworthi plébániába. Ez felnőttkorban is folytatódott, így néha Emily csendben maradt, amikor megszólították, és képtelen volt megszólalni.
Emily Brontë rajongott a természetért
Charlotte hatalmas sétákat tett és már-már olvasott a természetből, de a természet vizsgálásának és értésének igazi mestere Emily volt, aki az ég színeiből, a felhők alakjából, a csillagok fényéből, a légmozgások erejéből és irányából meg tudta mondani, milyen idő lesz. Emily, aki minden idegszálával benne élt a természetben, azonosult éghajlati jelenségekkel, növényekkel, állatokkal.
Emily Brontë gyerekként nem tudott helyesen írni
Sok zseniális íróhoz hasonlóan a helyesírás, a nyelvtan és az írásjelek nem voltak Emily erősségei. Ezt bizonyítja a testvérek naplója is: Anne-nel rendszeres időközönként naplót írtak, és például egy 1834 novemberéiben rögzített bejegyzésben (16 éves volt korában) a fácánt („pheasan”-t pheasan-nak) és a konyhát („kitchen”-t kitchin-nek) is rosszul írta számos más szó mellett. Későbbi naplói javulást mutatnak.
Emily Bronte nem szerette iskoláját
Nővérei, Maria, Elizabeth majd Charlotte után Emily is a Lelkészlányok Iskolájába járt. Az otthonától elszakított kislányok (Emily alig hat és fél éves volt) nem találták helyüket az idegen helyen. Az idősebb lányok szívesen anyáskodtak – főleg a legkisebbel, Emilyvel –, de ugyanakkor sokszor erőszakkal bizonyos szolgálatokra és ételadaguk egy részének az átengedésére kényszerítették a gyengéket. Az iskola szellemét természetesen az igazgató határozta meg, aki úgy vélte, hogy a legeredményesebb nevelési elv a kényszer.
Emily Brontë kedvenc moor-ja
Különösen szép és zord táj veszi körül a felnövekvő testvéreket. Részben ide vezethető vissza, hogy írói világukban aránytalanul nagy szerepet kapott a szenvedés. Taxtner-Tóth Ernő írja a Bronte lányokról szóló könyvébe: „Ahhoz, hogy a Brontë nővérek kedvelt sétahelyeire eljuthassunk, még jókora utat kell tennünk a mooron, amit Arany János szóhasználatával fenyérnek nevezhetünk. Egyik sétánk elvihet a hegyekből csorgó kis patakok vízeséséhez, a vizek találkozásához, amit Emily Brontë különösen szeretett. Itt a téli, nyirkos hidegben, amikor a szél folyamatosan vágja arcunkba a jeges esőt, hirtelen rádöbbenünk e magányos hely különös szépségére. De indulhatunk fölfelé is, hogy elérjük azt az ütött-kopott tanyát, melyet az Üvöltő szelek színhelyének tartanak. S ott aztán igazán össze kell szorítani a fogunkat arra a néhány percre, amíg körülnézünk. Fázunk. Tudatunkban egyre előrébb tolakszik a jól fűtött szoba képe. Önkéntelenül is keressük a gyors távozás lehetőségét.”
Emily Brontë remek zongoraművész volt
1833-ban Patrick Brontë vett egy álló zongorát, és megtaníttatta lányait játszani, hogy később leckéket adhassanak, és bár Anne és Charlotte is szeretett játszani és énekelni, Emily volt az, aki remekelt a billentyűs hangszereken. Ellen Nussey úgy jellemezte Emilyt, mint aki „ragyogóan és precízen játszik”. Annyira ügyes volt, hogy amikor 1842-ben Charlotte Brontë-val Brüsszelbe utazott, hogy a városi Pensionnat Heger iskolában tanuljon, hamarosan zenetanári állást kapott. Ironikus módon zongora nem szerepel az Üvöltő szelekben, míg Charlotte több regényében is zongoráznak a szereplők.
Emily Brontë az Üvöltő szelek folytatását írta?
Ha lenne Üvöltő szelek folytatása… Nos, majdnem lett. Egy 1848. február 15-i levélben Emily kiadója, Thomas Newby Emily következő munkájáról ír, és azt tanácsolja neki, hogy ne siessen a befejezéssel. Nem tudni, hogy a folyamatban lévő művet maga Emily semmisítette meg, vagy Charlotte, miután Emily alig tíz hónappal Newby levele után meghalt.
Emily Brontë megtagadta az orvosi kezelést
Emily a mélyen makacs és sztoikus volt. 1848 végén már mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy tuberkulózisban fog meghalni, ahogy Branwell Brontë is tette ugyanabban az évben – Branwell 1848 szeptemberében halt meg, a zord körülmények közt zajló temetésén az amúgy is gyenge Emily megfázott és tüdőbajt kapott -, mégis visszautasított minden orvosi segítséget. Még azt is tagadta, hogy már súlyosan beteg, és ragaszkodott hozzá, hogy a szokásos háztartási feladatait elvégezze. Végül Emily csak december 19-én, már szinte levegőt is alig kapva és borzasztóan lesoványodva jelentette ki, hogy orvoshoz kellene fordulnia. Aznap délután meghalt, Anne és Charlotte mellett.

