250 éve, 1775. december 16-án született egy hamsphire-i faluban, Steventonban Jane Austen angol írónő, a Büszkeség és balítélet, az Értelem és érzelem című világsikerű regények alkotója.
Austen soha nem ment férjhez, és soha nem szült gyermekeit. Viszonylag rövid életet élt, 41 éves korában, egy rejtélyes és máig vitatott betegségben halt meg 1817 júliusában. Mégis, ebben a rövid időben sikerült olyan történeteket írnia, amelyek önálló életre keltek, és a világ egyik leghíresebb szerzőjévé tették. Jane Austen életének biztos alapját a család szeretete jelentette, különösen az idősebb nővéréhez fűződő, számára erőt adó szoros kapcsolat. Ez a támogató háttér tette lehetővé azt az iróniával telt, éles kritikai érzéket és azt a kivételes alkotói munkát, amelyet az utókor oly nagyra becsül.
Jane Austen, 1775. december 16-án született egy hamsphire-i faluban, Steventonban. George és Cassandra Austen nyolcgyermekes gyermeke (két lány és hat fiú) közül a hetedikként, közülük Jane-hez lelkileg legközelebb nővére, Cassandra állt. Édesapjuk, a község lelkésze nagy hangsúlyt fektetett taníttatásukra, művelésükre, élénk szellemű és vidám természetű anyjuk rögtönzött versekkel és történetekkel szórakoztatta őket, gyakorta afféle házi színielőadásokat is rendeztek.
Az eleven családi légkör, a kiterjedt rokoni, ismerősi kör, az időnkénti utazások Bathba és Londonba, a sokféle társadalmi réteggel való találkozás inspirálóan hatott Jane-re, aki már már egészen fiatalon, 12 éves korában az írás felé fordult. Legkorábbi fennmaradt fiatalkori művei – úgynevezett juveniliái – 1787-ből származnak, amikor mindössze tizenegy éves volt. Első, a korabeli szentimentális irodalmat kifigurázó műveit még elsősorban családja szórakoztatására írta. Az 1795-ig terjedő időszakból három kéziratos jegyzetfüzete is fennmaradt, bennük színdarabok, versek, kisregények és egyéb prózai munkák.
Az Értelem és érzelem című regény korai változatát 1795-ben írta meg Elinor és Marianne címen. Alig fejezte be első „komoly” regényét, máris újba kezdett, s 1796-97-ben First Impressions (Első benyomások) címen elkészült a Büszkeség és balítélet első változata. 1797-ben Austen édesapja levelet küldött Thomas Cadell kiadónak, amelyben felajánlotta lánya kéziratát. A kiadó azonban egy rövid és elutasító válaszal reagált: „A válasz ⌈postaköltség⌉megküldésének hiánya miatt elutasítom.” A korai regények utolsó darabja az 1798-99-ben keletkezett Susan, amelyet később A klastrom titka címmel ismerhetett meg a közönség.
1801-ben Austen lelkész feleségével és két lányával Bathba költözött. Egy évvel később egy Harris Bigg-Wither nevű hampshire-i úriember megkérte Jane kezét, aki igent is mondott, ám egy nappal később visszavonta szavát. Valószínűleg egy másik fiatalember állhatott a furcsa ügy hátterében, akibe Jane szerelmes volt, de az illető korán meghalt. Az írónő életének ez a része már végleg homályban marad, mivel nővére, hagyatékának gondozója eltüntetett minden olyan nyomot, ami Jane magánéletére utalt.
1805 januárjában apjuk váratlanul meghalt, ekkor Southamptonba költöztek, ahol négy évig éltek meglehetősen szűkösen. Nehéz anyagi helyzetükből Jane egyik bátyja segítette ki őket; Austen 1809-ben édesanyjával, nővérével és barátnőjével, Martha Lloyddal együtt költözött testvére, Edward chawtoni birtokán, a saját kastélya közelében lévő nagyobb vidéki házba. Jane Austen élete utolsó nyolc évét ott élte. A házikó ma a Jane Austen Háza nevű múzeumnak ad otthont. Bátyjának Sir Francis William Austennek egy verses levélben így ír bizakodva:
„Chawtoni otthonunk – mennyi mindent találunk
már benne, gondoltunk rá,
és mennyire meggyőződtünk arról, hogy ha elkészül,
minden más házat legyőz majd,”
Az írónő hátramaradt levelei alapján a törnténészek szerint Jane nagyon boldog volt itt. Egyértelműen ez az a ház, ahol Jane-nek van ideje, tere és bizonyos mértékig magánélete is az írásra.
Az anyagi gondoktól való megszabadulás lehetővé tette Jane számára, hogy előkészítse az Értelem és érzelem, valamint a Büszkeség és balítélet kiadását.
Másik testvére, a katonaként széles ismeretségi kört kialakító Henry valószínűleg összekapcsolta őt első kiadójával, a londoni könyvkereskedővel, Thomas Egertonnal. 1811-ben Egerton, aki egy Whitehallban működő katonai könyvtárat vezetett, úgy döntött, hogy megbízásból kiadja az Értelem és érzelem című regényt , ami azt jelentette, hogy Austen vállalta a gyártás és a reklámozás pénzügyi kockázatát, és fizetett a kiadónak a terjesztésért. Tizenhat évvel az 1795-ös vázlat befejezése után végre megjelent első regénye, bár azt egyszerűen egy névtelen „hölgy”-nek tulajdonították. ( A Northanger Abbey és a Meggyőző érvek című könyvei , amelyek posztumusz, 1817 decemberében jelentek meg, voltak az elsők, amelyek név szerint Austent nevezték meg szerzőként.)
Az Értelem és érzelem elég sikeres volt ahhoz, hogy Egerton beleegyezzen a Büszkeség és balítélet kiadásába – azzal az ígérettel, hogy ezúttal fizetni is fog érte. Austen egy Lloyd nevű ismerősének írt levelében a rá jellemző humorral adta át a hírt: „Egerton 110 fontot ad érte. Én inkább 150 fontot szerettem volna, de mindketten nem lehetünk elégedettek.” A Büszkeség és balítélet átdolgozott kiadása először 1813. január 28-án jelent meg, még mindig a szerző nevének feltüntetése nélkül: „Az Értelem és érzelem szerzőjétől” megjelöléssel. Másnap Austen levelet írt Cassandrának, amelyben megírta, hogy kapott egy példányt a könyvből, és „kedves gyermekének” nevezte.
A Critical Review és a Quarterly Review című vezető folyóiratok lelkesen üdvözölték a szórakoztató, ugyanakkor tanulságos műveket, ami Austent ösztönözte, hogy ne hagyja abba az írást. 1811-13-ban megírta a Mansfield park című regényt, amely a következő évben meg is jelent, majd rögtön ezután nekifogott az Emma megírásának – ezt 1815 decemberében adták ki.
Életének ez az időszaka sikeres és boldog volt, örült, hogy nyomtatásban láthatta műveit, amelyek széles körben ismertek és népszerűek voltak, s a kritika is kedvezően nyilatkozott róluk. 1816-ban Sir Walter Scott a Quarterly Review egyik számában az Emmáról írt kritikájában a „névtelen szerzőt” a modern regény és az új realista hagyomány kiemelkedő képviselőjének nevezte.
1816-tól az írónő egyre többet betegeskedett, valószínűleg Addison-kórban szenvedett, ám a fizikai megpróbáltatások ellenére továbbra is sokat dolgozott. 1817 januárjában kezdett bele az üdülőhelyeket és a hosszas betegeskedést kifigurázó, öngúnnyal fűszerezett Sanditon című munkájába, amely végül befejezetlen maradt. 1817 májusában gyógykezelésre Winchesterbe szállították, ott is halt meg július 18-án.
Jane halála után két nappal Cassandra egy levélben írt nővéréről, amelyben úgy jellemezte őt, mint „életem napsütését, minden öröm bearanyozóját, minden bánat enyhítőjét, egyetlen gondolatot sem rejtettem el előle”.
Egyes felmérések szerint az angol olvasók körében mind a mai napig Austen az egyik legolvasottabb író, az utóbbi évek remek filmfeldolgozásainak köszönhetően valóságos reneszánszáról beszélhetünk. Ennek egyik titka, hogy jól ismeri az általa ábrázolt társadalmi közeg, a korabeli angol középosztály életét, az anyák különböző praktikáit, hogy lányaikat a lehető legelőnyösebben adják férjhez, s minden bizonnyal ismerte a szerelem csodáját is, annak minden árnyoldalával együtt.
Gyakran halljuk, hogy az író leginkább abból merít, amit saját tapasztalatból ismer. Jane Austen esetében ez az állítás különösen találónak tűnik: regényeiben kifinomult érzékkel ábrázolja az emberi viszonyokat és a társadalmi érintkezés szabályait. Felmerül azonban a kérdés, mennyire tükrözi mindez a saját életét. Bár jelen volt vacsorákon, társasági összejöveteleken és hivatalos bálokon, s így bizonyos betekintést nyerhetett az előkelőbb körök világába, ez a közeg szigorúan tagolt és merev szabályok által irányított volt.
A kor társadalmi rendje pontosan megszabta az egyének helyét, és Austen egyértelműen nem tartozott az elit felső rétegeihez. Bár kapcsolatban állt ezzel a világgal, pozíciója inkább a peremvidékre szorult. Vagyonos nagybátyja és nagynénje a Paragonban éltek, és alkalmat adhattak számára, hogy közelebbről is megismerje életformájukat, ám mindez nem járt együtt számottevő anyagi vagy erkölcsi támogatással sem Jane, sem családja számára.
Kiváló megfigyelő volt, s tapasztalatait, élményeit élvezetes stílusban tudta előadni, szeretettel és nem kevés humorral ábrázolta ezt a ma már talán kisszerűnek tűnő világot. Az Austen-rajongóknak minden bizonnyal jó hír, hogy 2006 februárjában a magyar mozik is bemutatják a Büszkeség és balítélet legújabb feldolgozását a bájos Keira Knightley főszereplésével. Sokan vannak, akik a regény 1995-ös tévéváltozatára emlékeznek szívesen, hiszen Mr. Darcy szerepében ekkor tűnt fel az azóta világhírűvé vált Colin Firth.
