210 éve született a világirodalom egyik legerősebb női hangja, Charlotte Brontë. A Jane Eyre szerzője nemcsak regényeivel, hanem különös életével is lenyűgözi az olvasókat: apró termete mögött hatalmas akarat, zárkózottsága mögött szenvedély, hétköznapjai mögött pedig rendkívüli történetek rejtőztek.
10 érdekesség a 210 éve született Charlotte Brontë-ról
Charlotte Brontë 1816. április 21-én született Thorntonban. Mindössze 38 évet élt, ez idő is elég volt, hogy maradandó nyomot hagyjon hátra maga után az irodalomban. Életének ellentmondásai – törékenység és erő, visszahúzódás és szenvedély – adják műveinek máig ható erejét. Az általa megteremtett női hang pedig nemcsak a viktoriánus korban volt úttörő, hanem ma is meglepően modernnek hat.
1. Egy legendás regény tette halhatatlanná
Charlotte Brontë nevét elsősorban a Jane Eyre (1847) tette ismertté, amely újszerű módon ötvözte a realista és a gótikus elemeket, miközben egy erős, független női főhőst állított középpontba. A regény azonnali siker lett, és máig a világirodalom egyik alapműveként tartják számon.
2. Írócsaládban nőtt fel
Charlotte nem volt egyedül tehetségével: testvérei, Emily és Anne Brontë szintén jelentős írók voltak. A Brontë gyerekek valóságos mesevilágot építettek fel maguknak: már igen fiatalon romantikus történeteket írtak és meséltek egymásnak, képzeletjátékokat találtak ki és eljátszották ezek szerepeit. A három nővér közösen, férfi álneveken – Currer, Ellis és Acton Bellként – publikált, hogy komolyan vegyék őket egy nőkkel szemben előítéletes korban.
A család kedvence a bátyja, Branwell az alkohol és az ópium rabságában vergődött, a családnak folyamatos problémát jelentett, hogy adósságait ki tudják fizetni.
3. Gyermekkora egyszerre volt szűk és végtelen
A yorkshire-i Haworth elszigetelt világa meghatározta képzeletét: a testvérek saját történeteket találtak ki, képzeletbeli világokat építettek, és már gyerekként írtak. Ez a játékos, mégis intenzív alkotói közeg későbbi műveik alapját adta.
Haworthban nem voltak megfelelőek az életkörülmények, magas volt a korai halálozás aránya, és a vízellátást a temetőből lefolyó szennyvíz szennyezte.
4. Korai veszteségek árnyékában élt
Anyját és két idősebb testvérét még gyermekként elvesztette, részben a rossz körülmények között működő bentlakásos iskola miatt. Az ott szerzett tapasztalatok később visszaköszönnek a Jane Eyre híres Lowood intézetének ábrázolásában. A Cowan Bridge Iskola a regényében szereplő intézethez hasonlóan ki volt téve a tuberkulózis és a tífusz kitöréseinek, amelyeket a rossz körülmények súlyosbítottak. A Cowan Bridge Iskola igazgatóját is megjelenítette a Jane Eyre-ben: Mr. Brocklehurst ábrázolása később arra késztette az igagzgatót, Carus Wilsont, hogy rágalmazás miatt pert indítson.
5. Csúnya és alacsony volt – és ezt nehezen viselte
Charlotte nagyon alacsony termetű volt, ami miatt egész életében kisebbrendűségi érzéssel küzdött. Kortársai szerint akár hírnevét is feladta volna a szépségért. Elizabeth Gaskell így jellemzi a Charlotte Brontë élete című könyvében:
„…különös szemei voltak, amelyeket nehéz úgy leírnom, ahogyan későbbi éveiben láttam őket. Nagyok és szép formájúak voltak; színük vörösesbarna, ám ha közelebbről megvizsgáltuk az íriszt, számtalan árnyalatból tevődött össze. Alapvető kifejezésük csendes, figyelő értelemről árulkodott; de időről időre, ha valami élénk érdeklődést vagy jogos felháborodást váltott ki, fény gyúlt bennük, mintha valami lelki lámpás lobbant volna fel, amely ezek mögött a kifejező szemek mögött izzott. Ilyet még soha nem láttam egyetlen más embernél sem.”
„Ami arcának többi vonását illeti: egyszerűek voltak, nagyok és nem igazán harmonikusan elrendezettek; de amíg nem kezdte el valaki külön sorra venni őket, ez alig tűnt fel, mert a tekintet és az arckifejezés ereje minden fizikai tökéletlenséget ellensúlyozott. A kissé ferde száj és a nagy orr feledésbe merült, az egész arc megragadta a figyelmet, és hamarosan magához is vonzotta mindazokat, akiket ő maga közel engedett magához.”
6. Látása különös módon működött
Apjához hasonlóan, akinek szürkehályogját érzéstelenítés nélkül kellett megműteni, Charlotte rövidlátása annyira gyenge volt, hogy például kottát sem tudott olvasni, mégis azt mesélték róla tanítványai, hogy sötétben meglepően jól „látott” – szinte természetfeletti képességként írták le.
7. Tanárként kifejezetten boldogtalan volt
Bár egy ideig tanított, ezt a munkát kifejezetten gyűlölte. Miután egy évet töltött ott tanulóként, Charlotte visszatért a Mirfield melletti Roe Head Iskolába – tanárként. Azonban hamarosan rájött, hogy a tanári élet egészen más, mint a tanulói élet. Ebből az időből származó „Roe Head Journal” egy ádáz, dühös napló, amelyben a tanítványai és önmaga iránti utálatáról beszél.
Naplóiban dühösen és kétségbeesetten ír a tanításról, amely mentálisan is megviselte, végül annyira legyengült, hogy egészségi okokból felhagyott a tanítással: orvost hívtak hozzá, aki azt tanácsolta neki, hogy térjen vissza Haworthba, különben belehal. Manapság a legtöbben azt feltételezik, hogy a Jane Eyre volt Charlotte első regénye, de valójában elsőként megírt regénye az írónő halála után jelent meg The Professor címmel, melyben a tanárok életformájának nehézségeit (is) bemutatja.
Volt egy listája angliai kiadókról, azonban erőfeszítései során teljesen kimerítették anyagilag és lelkileg is. Az angoltanár kiadáskor világossá vált, hogy a tartalom és a témák nagy részét újrahasznosította utolsó regényében, a „Villette”-ben. Ezt azonban bőven jóvátette második regényével, amely egy bizonyos nevelőnőről szól.
8. Megpróbálták lebeszélni az írásról – mert nő volt
Fiatalon, alig 16 évesen elküldte néhány művét, köztük a verseit a kor híres költőjének, Robert Southey-nak, aki azt tanácsolta neki: ogy bár Charlotte-nak megvan a „versírás képessége”, fel kell adnia álmait, mert az irodalom nem való nőknek. Charlotte azonban nem fogadta meg ezt a tanácsot – szerencsére. látszólag még örült is a válasznak, és ezt írta „Köszönetet kell mondanom a kedves és bölcs tanácsért, amelyet leereszkedve adott nekem… Bízom benne, hogy soha többé nem leszek annyira ambiciózus, hogy nyomtatásban kívánjam látni a nevemet.”
A Brontë nővérek sokáig még saját környezetük előtt is titokban tartották írásaikat, részben a kor társadalmi elvárásai miatt. Első verseskötetüket saját költségen adták ki, és alig fogyott belőle néhány példány. A nővérek három regény együttes kiadását tervezték, és bár Anne Brontë Agnes Grey és Emily Brontë Üvöltő szelek című regényét Thomas Cautley Newby adta ki együtt, egyetlen kiadónak sem tetszet Charlotte műve.
9. Álnéven vált ismertté
Charlotte, Emily és Anne Brontë végül összesen hét művet alkottak, köztük a Jane Eyre, az Üvöltő szelek és a Wildfell Hall bérlője című regényeket. Ezeket az írásokat a parókián vetették papírra, amely ma a Brontë Parókia Múzeumként működik.
A nővérek művei már a saját korukban is ismerttek lettek közvetlen hangvételükről és erőteljes érzelmi töltetükről – a 19. századi kritikusok gyakran „nyersnek” vagy „kíméletlennek” bélyegezték őket. Az izgalmas történetvezetés, az emlékezetes alakok és a szenvedéllyel átszőtt próza hozzájárultak ahhoz, hogy a Brontë nővérek regényei máig időtállónak bizonyuljanak.
Charlotte Brontë egyik legnagyobb irodalmi példaképe William Makepeace Thackeray volt, a Vanity Fair szerzője, ezért a Jane Eyre első kiadását is neki ajánlotta. Arról azonban nem tudott, hogy az írónak volt egy súlyos mentális betegséggel küzdő felesége, akit otthon ápoltak. Bár ez a londoni társasági körökben afféle nyílt titoknak számított, sokan úgy vélték, az akkor még „Currer Bell” álnéven publikáló Brontë biztosan ismerte Thackeray helyzetét – és róla mintázta Mr. Rochester alakját. Amikor később személyesen is találkoztak, Thackeray inkább tréfásan kezelte a félreértést, Charlotte-ot viszont megrázta, amikor szembesült a valósággal.
10. Szenvedélyes, de visszafogott életet élt
Brüsszeli tanulmányai során mély érzelmeket táplált egy tanára iránt, ami komoly belső konfliktust okozott számára. Élményekben gazdag, mégis gyakran magányos életének tapasztalatai szinte minden regényében visszaköszönnek.
Charlotte Brontë negyedik kérője édesapja káplánja, Arthur Bell Nicholls volt. Kapcsolatuk végül házassághoz vezetett: 1854. június 29-én keltek egybe a haworthi templomban. Továbbra is Haworthban maradtak, ahol Nicholls vállalta, hogy apósa mellett folytatja kápláni szolgálatát.
A házasság idején, testvérei elvesztését követően Charlotte új regényen kezdett dolgozni, amely az Emma címet kapta, ám végül csak töredékek maradtak fenn belőle. Életének ezt a rövid, nyugodtabbnak ígérkező szakaszát azonban tragédia árnyékolta be: várandósságát súlyos betegség kísérte, és 1855. március 31-én, mindössze egy évvel az esküvő után, Haworthban meghalt.
