A három yorkshire-i paplány – Charlotte, Emily és Anne Brontë – művészete a világirodalom egyik nagy rejtélye.
Hogyan lehetséges, hogy a világtól elzártan élő, az életből oly keveset tapasztaló nővérek az emberi lélek legmélyebb rétegeibe tudtak hatolni regényeik lapjain? Kielégítő választ aligha adhat erre bárki.
A nővérek sorsa elválaszthatatlan attól a háttértől, amely lényüket, egész világukat meghatározta. Apjuk Haworthban, egy kis yorkshire-i faluban volt lelkész, anyjuk korán meghalt, s a három leány, az 1816-ban született Charlotte, az 1818-ban született Emily és az 1820-ban született Anne, egyetlen fiútestvérükkel ott nőtt fel a paplakban, a lápvidéken. Charlotte hosszabb időt töltött egy brüsszeli intézetben, iskolát akart nyitni, egyébként ő is, húgai is, különböző helyeken nevelősködtek. Ha odahaza voltak, egyetlen szórakozásuk az álmodozás, a történetek kitalálása, majd az írás volt, verset és prózát egyaránt írtak.
Hamarosan sorban megjelentek a regényeik is. Charlotte három (Jane Eyre, Shirley, Villette), Anne két regénnyel (Agnes Grey, Wildfell asszonya), Emily egyetlen művel (Üvöltő szelek) szerzett világirodalmi rangot. 1848 szeptembere és 1849 májusa között meghalt Branwell, a fivér, aztán Emily és Anne. A házasélet boldogsága csak Charlotte-nak jutott osztályrészül néhány hónapra, 1855-ben ő is meghalt.
A Brontë család yorkshire-i otthona már régóta múzeumként működik. A nővérekről könyvet író Taxner-Tóth Ernőre azonban nem is az egykori parókia hatott a legmélyebben:
„Az éghajlat, amitől gyönge testalkatú Brontë nővérek annyit szenvedtek, s aminek bizonyára köze volt korai halálukhoz. Részben idevezethető vissza, hogy írói világukban aránytalanul nagy szerepet kapott a szenvedés. Ám a csontjaikba hatoló hideg sem tudja eltörölni azt a benyomást, amit a kemény vonalak, szürke színe között hullámzó fenyér bíbor virágszőnyege tesz a látogatóra. Az egész képet könnyű egy sohasem látott, ősi világgal azonosítani: érezzük, hogy itt mindent az elemek uralnak.”
A Brontë nővérek asztala
A Brontë lányok kultuszát éppoly szigorúan és tisztelettel veszik körül, mint a szigetország másik nagy írónőéjét, Jane Austenét. 2015-ben visszakerült a Brontë család ma már múzeumként működő egykori yorkshire-i otthonába a híressé vált nővérek dolgozóasztala. A haworthi paplakmúzeum gyűjteményét kezelő Ann Dinsdale szerint a tintafoltokkal, egy gyertya okozta hatalmas égésnyommal és vésésekkel teli asztal a 19. század irodalomtörténetének egyik legjelentősebb műtárgya. A paplak falai között született meg Emily Brontë Üvöltő szelek, Charlotte Brontë Jane Eyre és Anne Brontë Wildfell asszonya című regénye.
A haworthi Brontë Society szerint a gyerekek annak idején ennél az asztalnál összegyűlve írták a történeteiket, verseiket és regényeiket. Emily meg is örökítette ezen alkalmak egyikét egy 1837-es naplórajzában.
Ezen az asztalon írta 1830-ban a 14 esztendős Charlotte Brontë egy tinédzserkori zsengéjét, a The Young Men’s Magazine, Number 2 című írását. Az apró füzet – amelynek mérete 35 mm X 61 mm – egy képzeletbeli világban, Glass Townban játszódó krimit tartalmaz: gyilkosságról és őrületről szól. Az írás kivételes betekintést enged a történelem egy irodalmi óriásának gondolatvilágába. A munkában felfedezhető egy jelenet előképe, amely később az írónő Jane Eyre című regényében szerepelt: amikor Rochester őrült felesége bosszúból felgyújtja férje hálószobájában a baldachinos ágy függönyét.
A bútort annak idején a Brontë családnak otthont adó haworthi paplak egyéb berendezési tárgyaival együtt adták el a családfő, Patrick Brontë tiszteletes 1861-ben bekövetkezett halála után. A lehajtható lapú mahagóni asztal visszavásárlását a brit nemzeti örökségvédelmi alapítványtól (National Heritage Memorial Fund) kapott 580 ezer font (241 millió forint) adomány tette lehetővé.
