„Ez egy rendkívül gazdag regény, lehetetlen lenne mindent beletenni egy filmbe.” Margot Robbie nemcsak Cathy megformálója, hanem producere is Emerald Fennell új Üvöltő szelek-adaptációjának. Emily Brontë ikonikus története ezúttal nem nosztalgikus kosztümös románc, hanem érzéki, nyugtalanító és elementáris élmény.
Margot Robbie Cathy szerepéről, Emerald Fennell Üvöltő szelek-értelmezéséről
Minden idők egyik legcsodálatosabb szerelmi történetéből merész és megosztó film született, amelyben Margot Robbie játssza Cathyt, Jacob Elordi pedig Heatchliffet: tiltott szerelmük a vágytól a szerelmen át egészen az őrületig vezet.
A lányát egyedül nevelő úr, Mr. Earnshaw befogad egy árva fiút, akit attól kezdve együtt cseperedik az ő gyerekével. Heathcliff és Cathy elválaszthatatlanok lesznek. Maguk sem veszik észre, de örökre egymáshoz láncolódnak – olyan erős kötelék alakul ki köztük, amit soha, semmi nem tud szétválasztani. A fiú sok évet tölt távol a pusztuló udvarháztól, a lány pedig kénytelen férjhez menni a közelben élő arisztokratához, aki bármit hajlandó megadni neki a szerelméért és egy fiúért…
De amikor a régi barát visszatér, mindannyiuk sorsa megpecsételődik. Cathy és Heatchliff hiába tiltakozik, hiába menekül, a szenvedélyeik elemi erővel ragadják magukkal őket. Egymásért mindenre képesek, nem kímélnek senkit és semmit: csak őrült szerelmük számít nekik.
Az Ingercomnak adott interjúban Margo Robbie arról mesél, miért működik ma is Emily Brontë története, hogyan lett Cathy felelősebb, kegyetlenebb és húsba vágóbb figura, és miért érezzük majd úgy a mozi után: „rég nem hatott ránk ennyire egy szerelmi történet”. Az interjút összegezve közöljük.
Arról, hogyan válik Emerald Fennell Üvöltő szelek-je egy szexi, stílusos, modern értelmezéssé
Ez Emerald Fennell Üvöltő szelek-je, és egy nagyon bátor újraértelmezése minden idők egyik legnagyobb szerelmi történetének. Egy könyvnek, amit ő mélyen szeret — és amit én is. Számtalanszor feldolgozták már az évek során, de szerintem Emerald célja az volt, hogy újraalkossa azt az érzést, amit akkor érzett, amikor tizennégy évesen először olvasta a regényt.
Az ő Üvöltő szelek-je ezért rendkívül érzelmi és zsigeri élmény. Arról szól, hogy ami történik, az mit vált ki belőled. Mit éreznek a szereplők — és rajtuk keresztül te, nézőként. Ez Emerald szuperereje filmkészítőként: képes testi reakciót kiváltani a közönségből. Ebben a filmben ezt másképp teszi, mint korábban, de az élmény ugyanolyan intenzív. Nagyon érzelmes, nagyon romantikus és epikus — nagy ívű történetmesélés.
A legjobb operatőrrel, látványtervezővel, jelmeztervezővel dolgoztunk. Minden egyes alkotótárs a saját területén a legjobbak közé tartozik, és mindannyian Emerald vízióját szolgáltuk — művészileg, filmesen, de mindenekelőtt érzelmi hatásban.
Arról, miért él tovább ez a történet közel kétszáz év után is
Rengeteget gondolkodtam ezen a munka során: mi az, ami miatt még mindig újra és újra visszatérünk ehhez a történethez? Elemezzük, vitatjuk, imádjuk, megszállottan foglalkozunk vele. Őszintén? Nem tudom. És talán ha tudnánk, nem foglalkoznánk vele kétszáz év múltán is.
Azt sejtem, hogy köze van ahhoz, mennyire nehezek és kihívást jelentők ezek a karakterek. Mennyire akarjuk, hogy működjön köztük minden — miközben a kapcsolatuk egyszerre elképesztően bonyolult és fájdalmasan egyszerű. Olvasás közben pontosan tudod, mit szeretnél, de nem tudod megmagyarázni, miért. Ez az érzés — amit Emerald szerintem végig képes volt beleírni a filmbe — ellenállhatatlan. Beszippant, és nem tudsz elszakadni tőle.
Arról, hogy ezek a figurák Emerald filmjében valóban önmaguk
Érdekes módon egyikük sem képes kompromisszumra. Nem igazítják magukat a körülményekhez, hanem minden hibájukkal és furcsaságukkal együtt mennek előre — sokszor pusztító következményekkel. Ezek az emberek önmaguk, nagyon erős, karakteres személyiségek.
Emerald szerintem a könyv legfontosabb vonásait emelte ki Cathy és Heathcliff alakjából, és ezeket sűrítette bele a filmes figurákba. A mellékszereplők esetében tudatosan változtatott, hogy a történet filmesen működjön. Ezek a karakterek nem elszenvedik az eseményeket — ők alakítják azokat. És ezt imádtam legjobban Cathyben.
Arról, milyen volt producerként először elolvasni a forgatókönyvet
Ez volt az első találkozásom az Üvöltő szelek történetével. Korábban nem olvastam a regényt. Amikor Emerald azt mondta, hogy ezt fogja megrendezni, tudatosan nem nyúltam a könyvhöz, mert azt akartam, hogy az ő forgatókönyve legyen az első élményem, minden előítélet nélkül.
A szöveg azonnal beszippantott. Emerald írása elképesztően feszes, magával ragadó, tökéletesen felépített. Akár szerelmi történetet, akár bosszúdrámát ír, mindig lenyűgöző. Olyan, mintha egy lázálomba csöppennél. Nem tudtam letenni, sírtam, és újra meg újra visszatértem bizonyos részekhez.
Csak ezután olvastam el a regényt — és az is elementáris élmény volt. Emerald mondta egyszer, hogy a könyv minden újraolvasáskor megváltozik. Mintha elmennél egy szobából, majd visszatérnél, és minden máshol lenne. Pontosan ezt érzem én is. Talán ezért él még mindig ilyen erősen.
Arról, miért nem lehet mindent filmre vinni — és miért jó ez így
Ez egy rendkívül gazdag regény, lehetetlen lenne mindent beletenni egy filmbe. Imádom, ahogyan Emerald egy bizonyos érzést emelt ki belőle, és arra építette fel az egész filmet. Ugyanezt az érzést éltem át olvasás közben is.
Arról, hogyan vált ez a verzió modernebbé
Emerald egyik fontos döntése az volt, hogy idősebbé tette Cathy és Heathcliff figuráját. A könyvben Cathy tinédzser, nálunk a húszas évei elején jár. Ez nagyon fontos változtatás: így a döntéseik nem magyarázhatók azzal, hogy „csak gyerekek voltak”. Cathy rossz döntéseket hoz, embereket sebez meg — és ezért felelősséget kell vállalnia. Ez a film sokkal keményebben számoltatja el őket.
Arról, mikor érezte először, hogy Cathy szerepe különleges
Amikor olvastam a forgatókönyvet, automatikusan a saját hangomon kezdtem el mondani Cathy sorait a fejemben. A végére világos lett: ez egy kivételes szerep. Sokáig vívódtam, hogy jelezzem-e, mennyire szeretném eljátszani. Végül megtettem — és Emerald azonnal igent mondott.
Jacob Elordiról, mint Heathcliffről
Emerald eleve Jacobra írta a szerepet. Számomra Heathcliff egy olyan figura, akit generációról generációra nagy színészek visznek tovább. Laurence Olivier, Ralph Fiennes, Tom Hardy — és most Jacob Elordi. Ő már most a generációja egyik legnagyobb tehetsége. Ma már el sem tudom képzelni mással. Ő számomra Heathcliff lett.
A szereplőgárdáról és Emerald castingérzékéről
Emerald zseniális szereposztó. Tudatosan választ olyan színészeket, akik egy-egy karakter lényegét hordozzák. Hong Chau Nellyként egyszerre ítélkező és megértő, Alison Oliver Isabellája pedig egyszerre komikus, nyugtalanító és felszabadító. Isabella története nevetésből indul, majd egészen sötét mélységekbe jut — és Alison minden szinten képes ezt eljátszani.
Edgar Linton figuráját Emerald szándékosan tette szerethetővé. A nézőnek értenie kell, miért választja Cathy ezt az utat. Shazad Latif játéka miatt Edgar valódi alternatíva — és ez teszi igazán tragikussá a történetet.
A helyszínekről, látványról, jelmezekről
Yorkshire nélkül nincs Üvöltő szelek. A mocsarak, a köd, az időjárás folyamatosan jelen van. A házak szinte élnek, a természet benyomul az ember alkotta terekbe. A látvány grandiózus, mégis nyomasztó.
Jacqueline Durran jelmezei Cathy esetében egészen elképesztőek — drámaiak, erotikusak, felejthetetlenek. Linus Sandgren operatőri munkája pedig egyszerre festői és nyers: izzadság, eső, testiség. Emerald mindig ezt keresi — a fizikai jelenlétet.
Arról, mit visznek magukkal a nézők a moziból
Szerintem sokakat meglep majd a film. Nem hagyományos kosztümös dráma. Nem csak provokatív — sokkal inkább érzelmileg letaglózó. A látvány örökre beég, de ami igazán megmarad, az a szerelem ereje. Rég nem láttunk ilyen szerelmi történetet a vásznon. Olyat, amitől tényleg érzel valamit.
Azt hiszem, a legtöbben ezt fogják mondani: „Rég nem hatott rám ennyire egy film.”
