Írók, költők és képgyűjtemények. Ami a festményekhez és alkotóikhoz fűzi őket, az több, mint egyszerű élmény, műgyűjtői magatartás. Kultúrhistóriai jelentősége van minden vásárlásnak, ajándékozásnak.
Legendás művészbarátságokról, írók, költők, képzőművészek egymás iránti elismeréséről, vonzódásaikról sokan sok mindent tudhatunk. Ady Endre, Bölöni György, Kaffka Margit, József Attila, Juhász Gyula, Radnóti Miklós, Kassák Lajos, Szentkuthy Miklós, Ottlik Géza, Hatvany Lajos és Lengyel József csak néhány név, azon művészek közül, akik valamilyen – esetleg csak számukra értékes és fontos – ajándékot adtak egymásnak emlékül, ami végül egy-egy hagyaték része lett, és ami végül ismertté vált.
A hátramaradt írások, fotók, festmények, grafikák vagy szobrok jószerivel az egész magyar századelő képzőművészeti irányzatait felvonultatják. Ízelítőt adnak a Nyugat, az Otthon, a Nyolcak, az aktivisták, a Szentendrei Iskola, a Gresham-kör, az Európai Iskola mestereinek barátságaiból és munkásságából, valamint a közelmúlt és a ma kortárs festőinek alkotásaiból. Mattis Teutsch János, Perlott Csaba Vilmos, Dési Huber István, Czóbel Béla, Kernstok Károly, Scheiber Hugó, Moholy Nagy László, Tihanyi Lajos, Korniss Dezső, Kondor Béla – csak néhány kiválóság az impozáns névsorból.
Akt-grafikák a Medvetáncért?
Bölöni Györgytől tudjuk, hogy Ady Endre bár nagyra becsülte Tihanyi Lajos és Márffy Ödön alkotásait, mégsem akarta kifizetni a tőlük vásárolt képeket. Mégis, Tihanyi a következő ajánlással adta Bölöninek egy nagybányai enteriőr tollrajzát: Bölöni Gyurkának Ady Bandi emlékére. Az ajándékozásra minden bizonnyal Bölöninek Az igazi Ady című könyvének megjelenése adott alkalmat.
Rippl-Rónai József és a Nyugat
A pasztell portrék elkészítéséről és kiállítási tervéről Rippl-Rónai 1923. október 5-i levelében így írt Ernst Lajosnak:
„Le akarom festeni mindazokat, akik ezt a viszontagságos kis maradék országunkat naggyá, kultúrájában elismertté teszik.”
A Nyugat írónemzedékének célja a feudális Magyarország művészeti modernizációja volt, az évszázados hagyományokkal bíró nemzeti bezárkózás után a nyugati nyitás programjának megvalósítása. Rippl-Rónai párizsi gyökerű festészetét kezdettől fogva támogatta a Nyugat köre, a festő pedig tudatosan kereste a kapcsolatot az új írónemzedék tagjaival.
Juhász Gyula és Moholy-Nagy László
Juhász Gyula hagyatékában egy korai – 1919-es – róla készült Moholy-Nagy portré maradt fenn. Moholy-Nagyról utóbb, szegedi kiállítása alkalmából Juhász Gyula elismerően írt és megjósolta későbbi nemzetközi karrierjét. Rudnay Gyula tanyát ábrázoló rézkarca úgy került Juhász Gyulához, hogy a költő verset írt a festőhöz, amelyet a Magyarság 1925 május 17-i számában jelentetett meg. Rudnay köszönőlevele mellé ajándékozta a rajzot, ám ez csak kezdete volt későbbi barátságuknak.
József Attila és Kernstock Károly
József Attila nagy becsben tartotta a neki dedikált Kernstok akt-rajzot, amelyre a festő ezt írta: József Attilának egy pár verssel, hogy belém markolt. Csak sejtjük, hogy az ajándékozásra a Medvetánc című verseskötet megjelenése adhatott alkalmat.
József Attila és Illyés Gyula és Illyés Gyuláné Kozmutza Flóra
Különös kapcsolat volt az övéké, minden résztvevő szempontjából. Barátságok és szerelmek, minden résztvevő oldaláról. „Minket, Gyuszi, szeretni kell / s engem tán jobban s láthatóbban.” írja József Attila Illyésnek címezve, jelezve, hogy bizony ő a fontosabb, barátság ide vagy oda. A költő Flórához írott levele is az Illyés-hagyaték részévé vált, sokáig titkolva, szépítve a történteket.
József Attila, Illyés Gyula és Dési Huber István
Dési Huber István festő számos alkalommal találkozott, baráti körben, József Attilával. Nemcsak kedvelte, tisztelte is, hallotta megnyilatkozni nem csupán a költőt, hanem a politikust is. „Attila igen sok versét tudta könyv nélkül, s nemegyszer idézte munka közben mind őt, mind Radnóti verseit.”
„Kedves terve volt, hogy – bár nem szeretett illusztrálni, s nem is értett hozzá – József Attila-verseket illusztráljon, s nagyon fájt is neki, amikor később, a Cserépfalvi-kiadásban megjelent művek illusztrálását nem reá bízták. (…) Nagyon megrázta és szemeibe mélyen belevésődött az utolsó idők József Attilája, s csakhamar a tragédia után készített egy rajzot erről az emlékéről. Judittól [Szántó Judittól] kért egy fotót is és kontrollálta.” A festő özvegyének e tárgyszerű mondatait szükséges idéznünk, mielőtt Dési Huber kettős portréjáról, az Illyést és József Attilát ábrázoló, ugyancsak J. A. halála után készült képről – és e kép nyomán (is) felvetődő problémákról részletesebben szólnánk” – írja Kántor Lajos Egy kép nyomán – újra a hiányról című írásában a Korunk 2005. márciusi számában.
Radnóti Miklós és Dési Huber István
Radnóti Miklós és Dési Huber István barátságáról tanúskodik a festőtől ajándékba kapott Lovak című 1938-ban festett kép, amelynek főalakjait a költő egyik versébe is beleszőtte. Naplójában pedig így említi meg egyik találkozásukat Radnóti:
„dec. 29. vasárnap.
Délután Dési-Huberéknél, Fiffel, Vas Pistával, Ágival. Új képeket mutat, szeretem a tájai mélységét, csendéletei súlyos csendjét, arcképei szigorú gyengédségét, andalgó és mégis erős színkezelését, a világlátása kissé irodalmi s mégis festői pátoszát. Az Illyés portrékat átdolgozta, az egyik különösen döbbenetes most. Attila került az ülő, kezében könyvet tartó Illyés mögé, esettségében felmagasló árnyék, a háttér tájkép, a tájból szivárog ki szinte, baráti együttes, de ugyanakkor lenge és mégis súlyos lelkiismeret. Illyés nem örül majd a képnek. Arany sorait idéztem rögtön:
Gyakran, ha az ég behunyta már szemét
Gyakran érzem lobogni szellemét.Szobámba leng az a nyilt ablakon,
Meg-megsimítja forró homlokom.Hallom suhogni könnyű lépteit
És önfeledve ajkam szól: te itt?…S döbbenve ismerek fel rajzomon
Egy-egy vonást, mit szellemujja von.„Övé! kiáltom, itt, ez itt övé:
A szín erős, nem illik együvé.” …de milyen zavartalan, vállalt viszony ez Petőfi s Arany között s mily zavaros ez. (Most írás közben vettem észre: Petőfi s Arany, – írtam, Petőfis Arany s Aranyos Petőfi, aranyos Petőfi! aranyos Arany!) Sok szó esik persze Flóráról, Ágnes kíváncsi, kerekrenyílt szemmel, borzongva érdeklődik…
Dési-Huber festeni akar, mikor ülök neki, – kérdezi. Mikor?”
Buday György és Szabó Zoltán
Buday György a két világháború közötti Szeged kulturális életének meghatározó szereplője, Radnóti Miklós és Ortutay Gyula barátja volt. Igazi csemege az Athéni Timon-sorozata, illetve a hetvenes években, angliai emigrációjában a magyar irodalom nagy alakjairól készült portréi – többek között „budays” nézőpontbban” elkészült Zrínyi Miklós, Arany János, Ady Endre, a néhai barát Radnóti Miklós, Babits Mihály és Illyés Gyula is.
Buday György Athéni Timon című fametszet sorozatának öt lapját a népi író Szabó Zoltán vásárolta meg az egykor szintén falukutató grafikustól. Szabó utóbb Angliába távozott, a metszeteket itt maradtak a feleségénél. Az asszony vitte később a grafikákat „hozományként” Sarkadi Imre otthonába.
Lengyel József és Aczél György
Egészen más történet Lengyel Józsefé. Neki egyenesen Aczél György vitte hetvenötödik születésnapjára a párt ajándékát, a nagyméretű és kvalitásos Bernáth Aurél és Kernstok Károly festményeket. Ismeretségüket ellentétek és kompromisszumok sora keretezte, Lengyel nem egy naplóbejegyzése hasonló ehhez:
„Aczélnál. Felajánlotta, hogy kiadják a regényemet „bizalmas” kiadásban. Elfogadtam, de – furcsa – azt mondta, még gondoljam meg. (Egyébként teljes honoráriumot kapnék és tiszteletpéldányokat.)”
Kassák Lajos és Mattis Teutsch János
A képzőművészként is élvonalbeli Kassák gazdag hagyatékában volt egy pompás Mattis Teutsch tájkép. „Mattis Teutsch János munkássága a huszadik század első évtizedeinek expresszionizmusával összefüggésben vált ismertté – olvashatjuk a Kassák Múzeum ismertetőjében. – A brassói művészt az első világháború idején Kassák Lajos fedezte fel a magyar avantgárd számára, grafikái meghatározták a budapesti MA folyóirat arculatát, és Kassák önálló kiállításokon is szerepeltette alkotásait.”
Szentkuthy Miklós és barátai
A magyar regényirodalom nagy megújítóinak egyike, Szentkuthy Miklós gyűjteményében több ajándékba kapott remekmű is szerepelt. Hagyatékában szerepelt Borsos Miklós szobrász, Gerlóczy Sári festő és Frank Frigyes (aki festményében örökítette meg Szentkuthy portréját) néhány műve.
