A béketáborral együtt letűnt az a korszak is, amikor tömegek hömpölyögtek a nagyvárosok díszterei felé május elsején, hogy demonstrálják az uralkodó osztály hatalmas létszámát és erejét. A munka megítélésében is eltérnek az álláspontok, a munkavállalók pedig inkább szolidaritásukat, mint erejüket fitogtatják az ünnepen.
A felvonulás kiment a divatból
Zenés ébresztő, felvonulás, dísztribün, szónokok, jelszavak, majális, sörsátor, virsli, vattacukor, léggömbök – megannyi szinonimája május elsejének, a már nem serdülőkorúak emlékezetében. A hókezdő nap ma felvonulás nélkül is piros betűs ünnep a naptárban: a munka ünnepe.
A nemzetközi munkásmozgalom ünnepe túlélte ugyan a szocializmus építésének évtizedeit, ám mára egyszerű majálissá szelídült. Vannak, akinek hiányzik leglátványosabb eleme, a felvonulás, és vannak, aki deresedő hajjal, kesernyés mosollyal idézik fel magukban a hajdani május elsejei felvonulásokat, amelyek idején az osztályharc hevében efféle mondanivalójú karikatúrák jelentek meg még néhány évtizede is: „A tunya arisztokrácia elborzadva rezzen össze május 1-jén, mert a munka hadának a lépte dobog ”
Valójában „a tunya arisztokrácia” hívta életre nálunk a felvonulások ősét, igaz, több évszázaddal ezelőtt. Az egyik legjelesebb ilyen látványosság a városból való kivonulásként nyújtott egész napos bámészkodni valót a népnek. A Székesfehérvárról menetelő sorok úticélja Csór község volt, 1476. december 9-én. Mátyás ezen a téli napon, menyasszonya közeledésének hírére, félmérföldnyire ment Beatrix elé udvari kíséretével, a község környékére, ahol az első találkozás megrendezésére már korábban egy tábort állítottak fel. A menyasszonyára várakozó király a korban még ritkaságnak számító tűzfegyverek működésének és egy kopjatöréses lovagi tornának megtekintésével múlatta az időt, s mindeme látványosságok élvezetét az egyszerű néptől sem tagadta meg.
Május elseje mindenképpen kellemesebb időszak az efféle vonulásokra, szabadtéri látványosságokra, mint a több mint fél évezreddel ezelőtti december. A tavasz teljes győzelmének örömünnepén a falusi legények az erdőbe sereglettek májusfának valót vágni (hosszú törzsű, szép leveles, ágas fát vágtak ki, és annak a lánynak az ablaka alá állították, aki valamelyiküknek tetszett, ezzel mutatták ki az udvarlás szándékát). De a városlakók is az erdőbe vonultak mulatozni, pihenni – így alakult ki a majálisok, a szabadtéri bálok szokása.
Szervezett munkások, kétkezi dolgozók csak 1890 óta tüntettek, vonultak fel május elsején – elsőként a tengerentúlon. 1886. május elsején rendőrök verték szét a chicagói munkások tömeggyűlését és tüntetését, melyet a nyolcórás munkanap bevezetésének sürgetése szerveztek. De a munkások május negyedikén újra összegyűltek a Haymarket téren, hogy tiltakozzanak a rendőrterror ellen. Ezen a gyűlésen provokátorok bombát hajítottak a tömegbe, halottak és sebesültek hevertek az utcakövön. A rendőrség a munkások nyolc vezetőjét őrizetbe vette, s négyüket – koholt vádak alapján – kivégezték. Három esztendővel később, a II. Internacionálé 1889-es alakuló kongresszusán, Párizsban, Lavigne, a francia küldött javaslatára május elsejét jelölték ki „a nyolcórás munkanapért vívott harc ünnepi napjául”, s egyúttal a chicagói vérengzést követő munkásper négy mártírjának emléknapjául. Úgy döntöttek: először 1890-ben lesz május elsejei munkásünnep.
A hírt nálunk nem fogadták kitörő örömmel az állami vezetők: „…tudatom tekintetes uraságoddal, hogy a munkásoknak sem folyó évi május első napján, sem ezentúl, semminemű körmenetek, felvonulások és ilyféle utczai tüntetések a hatóság főnökének személyes felelőssége alatt meg nem engedhetők” – olvasható gróf Szapáry Gyula „magyar királyi miniszter” 1890. április 22-én kelt levelében, melynek címzettjei a vármegyék főispánjai. Akik arról is értesülhetnek „május elseje nemzetközi megünneplése tárgyában”, hogy „a cs. és kir. katonai hatóság részéről megtétettek az intézkedések”.
Május elseje – az első magyar munka- és munkásünnep – mindezek ellenére „méltóságteljesen megtartatott; a munkásgyűlés nagyszerűen végbement, és most a meglepetés és bámulás benyomása alatt áll mindenki, ki a megtörtént dolgoknak tanúja volt – írta a Népszava 1890-ben. – Nagyszerű volt a részvétel, nagyszerű a munkások higgadt, komoly és önérzetes magatartása.”
A májust kezdő nap másik ünneplendő tényének bevonására Szombathy Viktor így emlékezik vissza önéletírásában: „1912-ben olyan majálisunk volt az egyik Nyustya melléki völgyben, amely majális már Herman Ottó hatására indult meg. Herman Ottó akkor kezdte megszervezni Magyarországon a madarak és fák napját, az ún. természetvédelem, a fák védelme, erdők védelme, erdei állatok védelme ekkor kezdődött. Ekkor indult meg a természetvédelem.”
Ám az ünnep fő tartalma még sokáig politikai jellegű maradt. Voltak véres és vértelen május elsejék, szétvert felvonulások és békés majálisok egyaránt. Újabban – a múlt század utolsó évtizedétől kezdődően – már inkább a munkavállalók szolidaritási napjának nevezik hivatalosan az egykori munka ünnepét.
A mindenkori hatalom természetétől függ, mennyire látja be, hogy az utcai zenés felvonulások éppúgy az emberek lelki felemelkedését szolgálják, mint az ősi módon, szabadtűzön, bográcsban főzött ételek, mint a majálisok hangulatához elválaszthatatlanul hozzátartozó birkapörkölt, gulyás vagy halászlé.
