„dolgozni csak pontosan, szépen / ahogy a csillag megy az égen,” A munka ünnepét több mint százharminc éve tartják meg világszerte.
Az ünnep előzményei az ipari forradalomig nyúlnak vissza. Az utópista szocialista brit gyáros, Robert Owen 1817-ben már javasolta a munkások addig tíz-tizennégy órás munkaidejének nyolcórásra csökkentését. Tüntetések és sztrájkok sorozata után Nagy-Britanniában és gyarmatain 1847-ben napi tíz órában maximalizálták a nők és gyerekek munkaidejét, de a tízórás munkaidő csak az 1870-es évekre vált általánossá.
Az ünnep szomorú eseményre emlékeztet: Chicagóban 1886-ban a nyolcórás munkanap bevezetéséért sztrájkoltak a munkások, s a megmozdulás résztvevői ellen elrendelt, brutálisan végrehajtott rendőri akció 17 halálos áldozatot és több mint száz sebesültet követelt.
Ez a nap 1889-ben a II. Internacionálé megalakulásával lett a nemzetközi munkásmozgalom, a Munka ünnepe.
A II. Szocialista Internacionálé Párizsban, két évvel a chicagói események után szólította fel a munkások szervezeteit, hogy május első napját tegyék meg a harc napjává és felvonulásokkal hirdessék a nemzetközi szolidaritást.
„SZERB ANTAL: UTAS ÉS HOLDVILÁG
(részlet)
És be kell állnia otthon a munkába. Ma minden a munka: a munka a jutalom az elinduló ifjúnak, tanulmányaiért, és a munka a vezeklés és büntetés is, azoknak, akiknek valami nem sikerült. Ha hazamegy és rendesen dolgozik, apja előbb-utóbb megbocsát neki.De mikor eszébe jutottak a „munka” részletei, íróasztala, az emberek, akikkel tárgyalnia kell, és főképp azok a dolgok, amikkel a munkán kívül töltené az idejét: a bridzs, a Duna, az úrinők, a sírásig elkeseredett.
– Hogy mondja Achilleus árnya? – tűnődött. – „Inkább vagyok zsellér atyám házában, mint fejedelem a halottak között…” Én éppen fordítva: inkább lennék zsellér itt, a halottak között, mint fejedelem otthon, atyám házában. Csak tisztább fogalmam volna arról, hogy mi a zsellér…”
A Szocialista Internacionálé felhívása nyomán 1890. május 1-én került sor az első tömeges megmozdulásokra, amelyeken a munkások a szociális és politikai téren megnyilvánuló hátrányos helyzetük ellen tiltakoztak.
Az évtizedek folyamán alaposan megváltozott a megmozdulások jellege és a jelszavak tartalma. Eleinte a nyolc órás munkanap, a nők és gyermekek éjszakai dolgoztatásának betiltása és a szociális helyzet javítása volt a központi téma.
Ma Európában a szociális vívmányok megőrzése és a munkanélküliség elleni harc áll a figyelem középpontjában.
A volt keleti tömb országaiban a fordulat óta eltelt években már nem voltak felülről elrendelt „örömünnepek”, s akárcsak Nyugaton, a kontinens keleti részén is főleg a politikai, gazdasági és szociális biztonságért tüntetnek a résztvevők.
JÓZSEF ATTILA: (NE LÉGY SZELES…)
Ne légy szeles.
Bár a munkádon más keres –
dolgozni csak pontosan, szépen,
ahogy a csillag megy az égen,
ugy érdemes.
(1935-1937)
A választás igen szerencsés volt. Mint az ősi tavaszi ünnepkör kitüntetett napjához, Európa-szerte régóta hozzákapcsolódott a majális és a májusfa-állítás szokása. A határozat az ünneplő nép számára csak új tartalommal gazdagította az ünnepet. Népszerűsége láttán az egyház, hogy a kommunista befolyást ellensúlyozza, még meg is szentelte a napot. XII. Pius május elsejét Munkás Szent József mellékünnepévé avatta.
Május 1-je múltjának megismeréséhez a Brit-szigetek folklórján keresztül vezet az út. Haladjunk visszafelé az időben. A britek a májusfát gyakran galagonyából készítik (may-tree, may-bush). Ez a fa manapság a nyár visszatérte feletti örömet jelképezi virágzásával.
Galagonyakoszorú ékesíti az ünnep főalakoskodójának, a „zöld embernek” a homlokát, ő az erdők szellemét képviseli. Galagonyakoszorút akasztanak e napon a tehénistállókra, hogy biztosítsa a jó tejhozamot (fehér virág a fehér tejet), a tetőgerendára azért teszik, hogy védje a házat viharok, szellemek és boszorkányok ellen.
A középkorban viszont a galagonya még a boszorkányok fája volt, május 1. előestéje pedig az egyik az évente tartott négy „boszorkányszombat” közül (May Eve).
