Tárlatvezetések, csillagles, alkonyi vártúra, kézműves foglalkozások, koncertek, divatbemutató, kertmozi, játékok és utcaszínházi előadások is várják az érdeklődőket az immár 16. Múzeumok éjszakáján.
A látogatók csaknem 2 ezer esemény közül válogathatnak országszerte
A 16. alkalommal megrendezett Múzeumok éjszakája kiemelt témája a családok évéhez kapcsolódva az Ami összeköt: család és kultúra mottót viseli. A rendezvény fővárosa 2018-ban Pécs, szóvivője Oláh Gergő zenész, énekes.
A Magyar Nemzeti Múzeum munkatársai 18 órától élő stratégiai társasjátékra várja az érdeklődőket, akiknek a Hunyadiak idejébe kell, hogy „visszautazni”, hogy ott aztán interaktív, stratégiai játékban akár a nádori címet is megszerezzék. A Mesemúzeum a Kompánia Színházi Társulattal kalandpályával, rendhagyó kirándulással várja a családokat, 20 órától pedig táncra perdülhet az egész család a vidám mesediszkóban. Az Országos Széchényi Könyvtárban 16 órától a Széchényi család kulturális öröksége nyomában játékos nyomozásra nyílik alkalom. Már 14 órától várnak mindenkit a Törley Pezsgőpincészetben, ahol többek között megtudhatjátok, hogyan kerül a buborék a pezsgőbe? A Törley Pezsgőmanufaktúrában a látogatók megismerkedhetnek a pezsgőkészítés rejtelmeivel, miközben a kicsik csokoládét a nagyok pedig pezsgőt kóstolhatnak.
A Várkert Bazár este fél 7-től hallgatós-összebújós koncertet ad kicsi és nagy gyermekeknek, anyukáknak és apukáknak, nagymamáknak és nagypapáknak és mindenkinek, akit érdekel a rendezvény.
A Hagyományok Háza – Magyar Népi Iparművészeti Múzeumban 16 órától kincskeresőre várnak mindenkit népművészetünk nyomában, furfangos kérdések, különleges tárgyak vezetik a látogatókat a régi népművészeti kincseinktől indulva napjaink alkotásaihoz. A Kiscelli Múzeumban már a délelőtt folyamán is épületséta, zseblámpás kriptatúra, műtárgy- és bútorraktár vezetés várja a vállalkozó kedvű érdeklődőket. A Magyar Fotográfusok Háza programjában szerepel a 11 órától (és a nap folyamán még több ízben) vezetett túra, aminek keretében felfedezhető a Mai Manó Ház – a szemfüles látogatók mai manós ajándékokkal gazdagodhatnak. A Magyar Nemzeti Múzeum 15-től Családi BETŰKereső várja az érdeklődőket, akiknek az ABC összes betűjét kell összegyűjteniük, vagyis 40, a múzeum állandó kiállításaiban elrejtett feliratos tárgyat kell felkutatniuk.
A Múzeumok Éjszakáján a gyerekeket is nagyon várják az intézmények. A Múzeumok éjszakája közlése szerint számtalan program közül szemezgethettek, íme, néhány: az Állatorvos-történeti Gyűjteményben állatismereti kvízzel, állati memóriajátékkal, 3D puzzle-vel, állatsimogatóval, valamint póni lovaglással készülnek a szervezők, a Campus kertjében pedig állati kincsvadászatra hívogatják az érdeklődőket. Az Aquincumi Múzeum romkertjében interaktív kalandtúrán fejthetik meg a kicsik az aquincumi rejtélyt, a keresgélésben megfáradt felfedezőket pedig amulett-, süveg- és varázsfőzet-készítés várja. Az ELTE TTK Természetrajzi Múzeuma mesetekergő programot ad a 4-13 éves korosztálynak. A Kiscelli Múzeumban a Kiscelli Nyomda gépeit próbálhatják ki a gyerkőcök, illetve óriásszínezőt készíthetnek a kis múzeumlátogatók. Aki pedig szeretne saját tornádót létrehozni, annak az Országos Meteorológiai Szolgálatnál a helye.
A vidéki múzeumok is számtalan családi programmal várják az érdeklődőket június 23-án, a Múzeumok éjszakáján.
A Múzeumok éjszakája az év legnagyobb kulturális eseménye, tavaly mintegy 400 ezer belépést regisztráltak – hangsúlyozta Fekete Péter, aki a sajtótájékoztatón kitért arra is: az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) 25 millió forinttal támogatja a rendezvénysorozatot, amelynek összesített költségvetése 45 millió forint.
Az államtitkár hangsúlyozta azt is, hogy a fővárosban idén is egységes karszalaggal lehet minden helyszínt és programot látogatni. A karszalagokkal ingyenesen használhatóak a BKK hét útvonalon közlekedő múzeumi körjáratai.
A Múzeumok éjszakája kiemelt médiapartnere idén is a közmédia – mondta Medveczky Balázs, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. televíziós és rádiós médiaszolgáltatási igazgatója, aki úgy fogalmazott: a kulturális javakhoz való hozzáférés javítja az emberek életminőségét.
Ugron Zsolna, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) kulturális stratégiáért felelős igazgatója az eseményen kiemelte, hogy turisztikai szempontból azért is fontos a Múzeumok éjszakája, mert a kulturális kincsek megismerése mellett utazásra is ösztönöz.
A sajtótájékoztató helyszíne az Óbudai Múzeum Goldberger Textilipari Gyűjteménye volt, amelynek igazgatója, Népessy Noémi kiemelte: a kiállítóhelyen angol és magyar nyelvű tárlatvezetések mutatják be többek között a kékfestést és egyéb textilművészeti technikákat, valamint megtekinthető lesz az Örökkék divatbemutatója is.
Pécsett a Múzeumok éjszakája kiemelt tematikájához kapcsolódva olyan programok várják a közönséget, amelyek a város arculatát és kultúráját máig erősen meghatározó legendás családok köré épülnek. Interaktív, élményközpontú módszerekkel ismerhető meg így a Zsolnayak, a Vasarelyk, az orgonaépítő Angsterek és a pezsgőgyárat alapító Littke család története is – derül ki a rendezvény sajtóanyagából.
Pécsett idegenvezetéssel kalandozhattok a Littke család által alapított pezsgőgyár pincéjében, előzetes regisztrációt követően az érdeklődők bemehetnek az egyébként nem látogatható Cella Trichorába, ahogy a belvárost behálózó pincerendszer egyik, múzeumokat összekötő szakaszába is. Egyedülálló programnak ígérkezik, hogy este a város templomaiban megszólalnak az Angster orgonák. A Mátyás Év keretében a Reneszánsz Kőtárban korabeli kézműves játszóház és íjászbemutató kínál kalandos elfoglaltságot, a Szerecsen Patikamúzeumban pedig gyógytea kóstoltatás, gyógyfőzet-, és gyógybalzsam-készítés vár rátok.
A programokról részletes információ a www.muzej.hu internetes oldalon található, valamint ingyenesen letölthető okostelefonos alkalmazás is segíti a programválasztást.

