„France… armée… tête d’armée… Joséphine…” vagyis „Franciaország… hadsereg… a hadsereg éle… Joséphine…” Állítólag utolsó perceiben ezekkel a szavakkal búcsúzott Napóleon. Joséphine császárné 250 éve született.
Kétség nem férhet hozzá, Bonaparte Napóleon nemcsak hadvezérként és uralkodóként, hanem férfiként is szenvedélyes volt. A tábornok Joséphine de Beauharnais-hoz intézett számtalan izzó hőfokú levele egyikében így írt: „Várlak, tele vagyok Veled. Ha Rád gondolok és arra az elbűvölő estére, minden érzékem izgalomba jön. Édes, páratlan Joséphine, mit tettél a szívemmel?” Nem Joséphine volt az egyetlen szerelme, nem is az egyetlen felesége. De az iránta érzett szerelem a legfontosabb volt életében; tartós volt, túlélte valamennyi alkalmi szerelmi kalandját, amelyek hosszabb-rövidebb ideig tartó menedéket kínáltak Európa leigázójának lázas életében.
Kétszázötven éve, 1763. június 23-án született Joséphine császárné, Bonaparte Napóleon első felesége.
Joséphine Tascher de la Pagerie, egy elszegényedett arisztokrata tengerésztiszt legidősebb leánya Martinique szigetén látta meg a napvilágot. A feltűnően szép lány tizenöt évesen került Franciaországba, s egy évvel később már férjhez is ment Alexandre de Beauharnais-hez, a rajnai hadsereg tábornokához, akitől egy fia és egy lánya született. Férjét, akivel nem sokat élt együtt, 1794-ben a jakobinusok kivégezték, és maga Joséphine is börtönbe került, a halálos ítélet rémével a feje fölött. A terrornak véget vető 1794. július 27-i thermidori puccs után kiszabadult, és a párizsi társadalmi élet ismert személyisége lett. Szabados, bohém életet élt, számos szeretőjének egyike lett Paul Barras is, az országot irányító Direktórium legbefolyásosabb tagja, az ő révén ismerkedett meg a fiatal Napóleonnal.
Napóleon körül egész pályafutása alatt hemzsegtek a nők, a kegyeit keresték, mert úgy hírlett, hogy a nevetségességig nagylelkű szerető és rejtélyesen vonzó férfi. Több tucat (hamvas ifjú hajadonoktól kezdve a hozzá képest idős, bölcs dámákig) mohó pályázó járult elé , de a történelem Franciország császára nevét egyetlen nőével őrizte meg együtt: Joséphine-éval.
Esküvőtől a válásig
Joséphine ekkoriban harminchárom éves volt, hat évvel idősebb Bonaparténál, aki a korkülönbség ellenére is beleszeretett a vonzó és szellemes asszonyba. Az asszony idősebb és jóval tapasztaltabb volt a nála. A fiatalasszonyt arisztokrata férje, Alexandre de Beauharnais vicomte két gyermekkel, de nem sok figyelemmel ajándékozta meg; inkább másutt, elsősorban a fővárosi szalonok kifinomultabb szépségei körében kereste a szórakozást. A martinique-i kreol nőt ez mélységesen bántotta: ideje nagy részét sírással töltötte — a fennmaradt levelek alapján egész életében gyakran itatta az egereket, amivel Napóleont sokszor kihozta a sodrából –, amíg csak észre nem vette, hogy Párizs a gátlástalan enyelgés korát éli, és jobb, ha alkalmazkodik ehhez. Az anyagi gondokkal küszködő, gyermekeit valójában egyedül nevelő Joséphine kezét hamar megkérte a fiatal Napóleon, és az asszony – némi számítástól sem mentesen – igent mondott a fényes karrier előtt álló katonatisztnek. A polgári házasságot 1796. március 9-én kötötték meg, az okmányon Joséphine négy évet tagadott le, a lovagias Bonaparte pedig másfél évvel vallotta magát idősebbnek.
A mézeshetek után az itáliai hadjárat parancsnokának kinevezett Napóleon magára hagyta a feleségét, aki cseppet sem bánkódott: folytatta régi életmódját, flörtölt, váltogatta szeretőit, jelen volt minden társadalmi eseményen. Malmaisonban pazar kastélyt építtetett, fényűző berendezéssel. Egyvalami zavarta csak: férje levelei, amelyek szinte naponta érkeztek, s mindegyiknek egy volt a refrénje: „Mivel foglalja el egész napját, madame?” Napóleon szakadatlanul küldte a szerelmes leveleket, amelyekben azért könyörgött feleségének, hogy amilyen hamar csak lehet, jöjjön utána Itáliába.
A felszarvazott férj persze hamarosan rájött, mivel tölti idejét felesége, s annyira feldühödött, hogy a válást fontolgatta, erről csak Joséphine gyermekeinek könyörgésére tett le. A megszelídült Joséphine a hírek szerint soha többé nem tartott szeretőt. Férjének őszinte vonzalmát látva, meglepően ragaszkodó feleség lett belőle, ezután gondosan vigyázott arra, hogy viselkedésével ne okozzon újabb botrányt, különösen, hogy már okot is adott az elégedetlenségre: nem tudott gyermeket szülni, pedig a dinasztia-alapítási terveket dédelgető Napóleon nagyon vágyott egy fiúra. Bonaparte 1804-ben Franciaország császárává koronázta magát, s a koronát felhelyezte Joséphine fejére is. Szinte percekkel a koronázás előtt – a szertartáson személyesen jelenlevő VII. Pius pápa diszpenzációjával, tanúk nélkül és Joséphine szobájában – megkötötték az egyházi házasságot. Az újdonsült császárné most már szilárdnak érezte helyzetét, hiszen Hortense nevű leánya a császár egyik öccsének – felesége volt, Eugene fia pedig a bajor királyi családba nősült. Újrakezdte hát régi életét, szórta a pénzt és fürdőkúrákat vett, hogy visszanyerje termékenységét, az utód azonban nem született meg.
„Franciaország… hadsereg… a hadsereg éle… Joséphine…”
Bonaparte elunta a várakozást és politikai megfontolásokból új feleség után nézett, akit I. Ferenc osztrák császár leánya, Mária Lujza személyében talált meg. A válásba Joséphine csak hosszas ellenkezés után egyezett bele, a házasságot Napóleon 1809. december 16-án azzal az indoklással nyilváníttatta semmissé, hogy az esketésen nem volt jelen plébános.
Napóleon bőkezűen gondoskodott volt feleségéről: Joséphine megmaradt örökös császárnénak, ajándékba megkapta Malmaisont, rendezték összes adósságát és évi hárommillió frank apanázs is megillette. Malmaisonba költözött, ahol kertészkedett, fényűző mulatságokat rendezett, a császár pedig egészen 1814-es első lemondásáig állta a számlákat. Amikor a koalíció seregei bevonultak Párizsba, az asszony pártfogót keresve I. Sándor orosz cárhoz fordult, aki sikerült is levennie lábáról. Naponta látta vendégül az uralkodót Malmaisonban, 1814. május 24-én is ők nyitották meg a bált, majd hosszan sétáltak a hűvös parkban. A séta során Joséphine megfázott, tüdőgyulladást kapott és május 29-én meghalt.
Napóleon Joséphine iránt érzett vonzalma válásuk után sem szűnt meg teljesen, gyakran meglátogatta, tanácsát kérte, ajándékokkal halmozta el, hosszú leveleket írt neki. Ha a legendának hinni lehet, halálos ágyán utolsó szavai ezek voltak: „Franciaország… hadsereg… a hadsereg éle… Joséphine…”.
