A bálozás szokása a 18. században kezdett elterjedni Európában, s a 19. században fontos társadalmi eseménnyé, a legnépszerűbb szórakozássá vált. 130 éve rendezték meg először a budapesti Operabált.
A budapesti Operabál története 1886. március 2-ig nyúlik vissza, mikor már a köz javára rendeztek összejöveteleket az arisztokrácia és a pénzvilág prominensei, mintául véve az uralkodói udvar hasonló alkalmait. Különösen a télbúcsúztató farsang idején voltak gyakoriak a bálok, amelyek vonzerejét a jelmezek és álarcok tovább növelték. A báli kultúra Pesten és Budán is elterjedt, a főúri kastélyok termeiben megrendezett báloknak a bécsi uralkodóház rendezvényei szolgáltak például. A bécsi operaházban először 1877-ben rendeztek bált, amelyet a következő évtől jelmezbálként tartottak meg.
Budapesten 1884. szeptember 27-én nyílt meg az Operaház. A 3,3 millió forintból felépített intézmény működtetése azonban nagy nehézségekbe ütközött. A magyar székesfővárosnak még nem volt igazi operaértő közönsége, ezért a költséges színrevitelű előadásokon számos hely maradt üresen, az Országgyűlés pedig sokallta a dotációt. A vezetőváltások után intendánssá kinevezett Keglevich István gróf a dalszínház pénzhez juttatásának szándékával levelet intézett Tisza Kálmán belügyminiszterhez, akihez az állami színházak tartoztak, és azt kérte, hogy az Operaháznak valamely erre alkalmas helyiségében néhány estélyt vagy táncvigadalmat rendezhessen.
Jane Austen szerint „tánc nélkül is egész jól meg lehet lenni. Előfordult már, hogy fiatalok több hónapot töltöttek el úgy, hogy semmiféle bálon nem vettek részt, mégsem érte őket testi vagy szellemi károsodás; de ha egyszer hozzájutnak, ha egyszer egy kicsit is érezték a gyors mozgás örömét, bizony lomha népség, ha nem kívánja folytatni.” Ez bizony nemcsak a 18-19. század angol szórakozási hagyományokra igaz, hanem a hazai bálozási szokásokat kedvelőkre is.
A budapesti Operaházban a századforduló idején szinte havonta tartottak Operabált, minden esetben jótékonysági céllal. E bálok legtöbbje azonban nem volt teljes, a nézőteret nem kapcsolták be a tánchelyek közé. Tisza Kálmán méltányolta az intendánsnak a „finomabb ízlésű szórakozás lehetővé tételére” irányuló törekvését, s engedélyezte az operabál szervezését. 1886. március 2-án nyitotta meg kapuit az első Budapesti Operabál, amelynek megtartására az épület minden zegzugát igénybe vették. A nézőtér és a színpad fölé padozatot ácsoltak. A mellékhelyiségek, a lépcsőház, az előcsarnokok díszbe öltöztek és fényárban úsztak, akárcsak a nagyterem. Az oldaltermekben keleti növényeket helyeztek el, ott árulták a frissítőket és a cukrászsüteményeket. Aki komolyabb eledelre vágyott az vörös szőnyegen vonulhatott át az Operaházzal szemben levő Ruscher-féle vendéglőbe.
Az első bál ünnepi programja Schumann Carnavalja volt. A vendégek számára ajánlották, de nem tették kötelezővé az álarc és a jelmez viselését. A zenét a főváros legismertebb katonabandái és népi zenekarai szolgáltatták. Az Operabál egyik csillaga az olasz származású Turolla Emma szoprán volt.
1911-ig a jótékony célú bált minden farsangon megrendezték, az 1911. évi esemény fővédnöke maga Ferenc József volt. Az operaház azonban továbbra is nyomasztó adósságokkal küzdött, a kormány megbukott, emiatt 1912-ben elmaradt a bál, majd kitört az első világháború.
A bécsi mintára először az első világháborút követően, az akkori Budapesti Operabarátok Egyesülete szervezésében a hagyomány újraélesztésével 1934. február 1-jén, a vitéz nagybányai Horthy Miklós fővédnökségével és Lehár Ferenc dirigensi közreműködésével és vezénylésével megtartott bállal próbálkoztak, de a folytatás elmaradt. A második világháború után a Magyar Állami Operaház számos rendezvénynek adott otthont, de közadakozási céllal, a magyar opera anyagi helyzetén segítendő, évtizedeken át nem báloztak.
Hatvankét évi szünet után, 1996. február 17-én, 62 év szünet után rendeztek ismét Operabált Budapesten, a sztárvendég Montserrat Caballé világhírű spanyol szopránénekesnő volt. A nyitótáncot a hagyomány szerint ötven első bálozó ifjú pár mutatta be, a szórakoztatásról neves hazai és külföldi művészek, az ínyencségekről a vendéglátó szakma világhírű magyar mesterei gondoskodtak. A színpad és a nézőtér 1000 m2-es táncparketté alakított hatalmas területe adott helyet a nyitótáncnak, melyet 80 pár elsőbálozó fiatal kezdett el, ezt követte a Palotás, majd az „Alles Walzer” következett.
2009 végén az operabál a Magyar Állami Operaház tulajdonába került. 2011-ben a gazdasági válság miatt elmaradt bál helyett a rászorulók megsegítését célzó jótékonysági gálahangversenyt szerveztek. 2014 óta a dalszínház repertoárjához igazodva tematikus bálokat tartanak. A 2016-os Shakespeare-bált estéllyé alakították, hogy még több helyet biztosítsanak az operaház színpadán először fellépő spanyol sztártenor, Plácido Domingo előadására kíváncsi közönségnek.
Az Operabál szervezői minden évben olyan sztárvendéget igyekeznek meghívni, akikre a báli közönség és a sajtóból értesülő közvélemény is kíváncsi, így vendégül láttuk példálul Montserrat Caballé-t, Jevgenyij Nyesztyerenko-t, Walter Berry-t, Heinz Zedniket, Mark Janicello-t, Daniel Munoz-t, Katia Ricciarelli-t, Patrizio Buanne-t, Lasse Sagen-t, továbbá Miklósa Erikát, Rost Andreát, Gregor Józsefet, Ilosfalvi Róbertet, Melis Györgyöt és még sok neves magyar operaénekest. A bál sztárvendége volt Sascha Hehn, Ornella Muti, Katarina Witt, Catherine Deneuve, Gina Lollobrigida, Daryl Hannah és Richard Claydermann is.
