„…a történelmet tanácsos ismerni, de nem tanácsos a jelent általa megmagyarázni” – vallotta a 90. életében elhunyt Ormos Mária történész a 20. századi magyar és egyetemes történelem neves kutatója, akinek nemzedékek nőttek fel előadásain és könyvein.
A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Modernkori Történeti Tanszékének professor emeritája, korábban az egyetem rektora és a kar megbízott dékánja, Ormos Mária 1930. október 1-jén született Debrecenben. A Kossuth Lajos Tudományegyetem (ma Debreceni Egyetem) történelem-magyar szakán 952-ben szerzett tanári diplomát, az intézményben tanársegédi állást kapott. 1953-tól a Szegedi Tudományegyetem tanársegédje, majd adjunktusa volt, onnan 1957-ben fegyelmivel távolították el. Ezután egy évig a Magyar Országos Levéltárban segédmunkásként dolgozott, majd általános iskolában tanított. 1960-tól az Akadémiai Kiadó lexikonszerkesztőségének felelős szerkesztője, 1963 és 1984 között a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének munkatársa, majd főmunkatársa volt. 1982-től tanított a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen, 1984-től egyetemi tanár, 1984 és 1992 között az intézmény rektora, 1996 és 2000 között a Bölcsészettudományi Kar megbízott dékánja, 2000 óta professor emerita volt. 1968-ban védte meg a történettudományok kandidátusi, 1980-ban akadémiai doktori értekezését.
A Magyar Tudományos Akadémiának 1987-től levelező, 1993 óta rendes tagja volt, a párizsi Európai Művészeti és Tudományos Akadémia is felvette tagjai sorába. 2002 és 2005 között ő volt az MTA Filozófiai és Történettudományi Osztályának elnöke, a Századok című szakfolyóirat szerkesztőbizottságának elnöke is volt.
„A legfőbb dilemma máig így áll: egyszeri-e, véletlen-e, megismételhetetlen-e a fasizmus – vagy éppen ellenkezőleg: egy nagy tendencia szakasza, ami következésképpen valamilyen átalakult formában és módon, mint a modern kor szerves együttjárója szükségképpen visszatér. A fasizmus jelent-e aberrációt a modern korban, vagy a modern kor aberrált egészében véve, amelyben a fasizmus csak egy különösen feltűnő szimptómát jelent? […] Véleményünk szerint a fasizmus nem lényegi tartalma a modern kornak, ám ugyanakkor történetébe örökre beletartozik. Mementó egyúttal arra, hogy csapdák és zsákutcák lehetségesek.” (Ormos Mária: Nácizmus – fasizmusű9
1951-ben lépett be a Magyar Dolgozók Pártjába, melynek 1956-os megszűnéséig tagja volt. Az utódpárt Magyar Szocialista Munkáspártba 1969-ben lépett be, 1988-ban a Központi Bizottság, 1989-ben a Politikai Intéző Bizottság tagjává választották. 1989-ben a Magyar Szocialista Párt alapító tagja volt, az 1990-es országgyűlési választáson az MSZP országos listájáról szerzett mandátumot, de lemondott róla, szavai szerint azért, mert rá kellett jönnie, hogy alkalmatlan a napi politikai munkára.
„A történelem magunk mögött hagyott árnyék” – jellemezte tudományterületét a történész, akinek fő kutatási területe a 20. századi magyar és egyetemes történelem volt, különös hangsúllyal az európai szélsőjobboldal történetére. Részletesen elemezte a nemzetközi kapcsolatokat, a világháborúkat lezáró szerződéseket, a diktatúrák szerkezetét, működésmódját, a diktátorok személyiségének összetett voltát, az eszmetörténet kérdéseit. A történelem, a kultúra és az egyén sokrétű összefüggése érdekelte, eszmetörténeti kutatásaiban annak bemutatására törekedett, hogy az eszmékből mi és hogyan valósult meg a gyakorlatban. Műveiben oknyomozó, forrásfeltáró munkával, alapos levéltári kutatások után rajzolt képet a vizsgált korszakról.
„Miként élik át és hogyan ítélik meg az embertömegek a diktatúrát, azt éppen azért nehéz vagy inkább nem is lehet megmondani, mert egy kemény diktatúrában és különösképpen egy totális diktatúrában nem jönnek felszínre a valóságos érzelmek és gondolatok. Ennek pedig nem kizárólag a megtorlástól való egyébként jogos félelem az oka, hanem sokkal inkább az, hogy a rendszer egyrészt hermetikusan elzárja polgárait minden tájékozódási lehetőségtől, másrészt pedig a napi sulykolás révén csaknem tökéletes agymosást hajt végre. Az emberek elvesztik tájékozódási és ítélőképességüket, vagyis egy idő múltán jórészt már nincs is olyan érzelem- és gondolatviláguk, ami egyáltalán megjelenne, ha a zárt búra ezt amúgy nem is akadályozná meg.” (Ormos Mária – Krausz Tamás: Sztálin – Hitler)
Ormos Mária Széchenyi-díjas történész, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja, professor emerita életének 90. évében hunyt el, 2019. december 8-án, vasárnap érte a halál.
Mintegy 350 tudományos publikációnak volt szerzője vagy társszerzője, ebből harmincnál is több könyv, monográfia és több mint húsz könyvfejezet. Munkáit elsősorban magyar, francia, német és angol nyelven adta közre.
Tudományos munkássága kezdetén Franciaország 20. század eleji történetét kutatta, később több monográfiában foglalkozott Adolf Hitler és Benito Mussolini életével, a Trianont követő magyarországi történelemmel.
Munkáságát 1984-ben Akadémiai Díjjal, 1995-ben Szent-Györgyi Albert-díjjal ismerték el. Ugyancsak 1995-ben vehette át a Széchenyi-díjat a 20. századi magyar és egyetemes történelem kutatása terén kifejtett munkásságáért, a felsőoktatásban betöltött szerepéért. 1996-ban Pécs díszpolgára lett, 2001-ben Pulitzer-emlékdíjat és Deák Ferenc-díjat kapott. 2003-ban lett a Hazám-díj és az Arany János-díj, 2004-ben a Grastyán-díj birtokosa. A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést 2008-ban nyerte el, abban az évben lett a XIII. kerület díszpolgára is. 2010-ben Radnóti Miklós antirasszista díjat kapott.
