Túlnyomóan napos lesz az idő, de északnyugaton néhol előfordulhat zápor, esetleg zivatar, másutt nem várható csapadék. – Programok hétvégére
SZEGED
SZIN – Szegedi Ifjúsági Napok
2017. augusztus 23-26.
A Szegedi Ifjúsági Napok története 1968-ban kezdődött, így igazán fogalommá vált a szegedi fiatalok, és mindenki számára, akinek ma vyga egykor valamilyen kötődése volt Szegedhez.
A 2000-es évek végétől a fenntarthatóság, az okötudatosság is begyűrűzött a fesztiválra, 2009-ben Zöld Fesztivál díjat, és kiváló minősítést is nyert. A zöld témájú helyszínek és programok azóta is meghatározó momentumai a rendezvénynek, de a zene, a hazai élvonal és neves külföldi fellépők is minden évben szívesen térnek vissza.
A SZIN az ország egyik legrégebbi fesztiválja – jövőre ünnepli 50. születésnapját – a régi recept, a több ezer egyetemista, a Tisza-part és persze a szuper koncertek pedig remek ellenszerei a nyárvégi szomorúságnak. Idén bőven lesz is okunk a boldogságra, többek között olyan előadók lépnek fel a SZINen, mint Naughty Boy, az Enter Shikari, Inna, a Halott Pénz vagy éppen a Tankcsapda.
BUDAPEST
Arany János a Margitszigeten – irodalmi séta, extra programokkal
Gyülekezés, indulás: Margitszigeti Szabadtéri Színpad jegypénztár (kerengő)
A Margitsziget árnyas fái alatt akaratlanul is eszünkbe jut Arany János Toldi Miklósa, aki itt vívta párviadalát a cseh Holubárral, és legszebb öregkori versei, az Őszikék, amelyeket kedvenc tölgyfái alatt írt. Bár a kis dunai szigeten nem játszódtak le döntő történelmi események, hazánk és Budapest történetének mégis egyik beszédes múltú színfoltja.
Az Őszikék-ciklus verseiben megörökített tölgyektől kezdve a Margitszigetért rajongó írótársak és utódok – Jókai, Krúdy, Madách, Bródy Sándor, Babits, Szerb Antal, Radnóti, Lackfi – emlékezetén át egészen a Nagyszállóig, ahol Arany életének utolsó időszakában élt és alkotott.
SITKE
Sitkei rockfesztivál
2017. augusztus 26.
Ismét a kápolna megmentéséért dübörög a Hercseg-hegy oldalában augusztus 26-án, szombaton a Vas megyei Sitkén a rockfesztivál.
A Bagatell, a Red Rockets, a Pair o’ Dice, a Moby Dick, az Ossian, a Lord, az Edda, valamint a Kalapács lép színpadra a fesztiválon, melyre több mint ötezer látogatót várnak a szervezők.
A családosoknak szeretnék megkönnyíteni a részvételt azzal, hogy ebben az évben a 14 évnél fiatalabbak ingyenesen juthatnak be a koncertekre.
A sitkei rockfesztivál ötlete Balázs Fecó, a Korál együttes frontemberének nevéhez fűződik, 1986-ban ő hirdetett jótékony célú fellépést a kápolna megmentése érdekében.
SZOLNOK
Parti-Túra Szolnoki Szimfonikus Nyár 2017
2017. augusztus 4-26.
A fesztivált augusztus 26-án egy bécsi est zárja a szolnoki Kossuth téren: bécsi keringőket, polkákat, operettrészleteket hallhat majd a közönség Joseph Strausstól, Lehár Ferenctől és Franz von Suppétól. Közreműködik Lőrincz Judit énekművész, Bot Gábor színművész és a Szolnoki Szimfonikusok. Az est karmestere Izaki Maszahiro.
TÉVÉ – Duna World
Herminamező árnyai – Tisza István miniszterelnök meggyilkolásáról
2017. augusztus 26. 14:50
magyar ismeretterjesztő film, 50 perc, 2016 (12)
1918. október 31-én a herminamezei Róheim-villában meggyilkolták gróf Tiszta Istvánt, a Magyar Királyság kétszeres miniszterelnökét. A végig érdekfeszítő, oknyomozó történelmi krimi köntösébe bújtatott ismeretterjesztő film dr. Csere Péter jogász, a gyilkosság körülményeit feltáró könyvét használja alapul, amely szerint Tisza István meggyilkolása nem spontán akció, hanem előre eltervezett politikai bűntett volt.
ALSÓÖRS
Sörolimpia Fesztivál
2017. augusztus 23-27.
Négy legendás zenekar egy estén a X. jubileumi Sörolimpián. A Moby Dick, a Sex Action, a Sing Sing és a Tankcsapda az 1993-as „Masters of Rock” koncertsorozat előtt tiszteleg. Mind a négy banda több, mint 25 éve a hazai rock élet kiemelkedő alakja, és hosszú idő után újra együtt.
A Rádió Rock FM 95,8 színpad headliner bandái is garanciát jelentenek a felhőtlen bulizásra. Minden nap este 22 óra és éjfél között olyan zenekarokra bulizhatnak a táborlakók, mint, a Ganxsta Zolee és a Kartel, a Blues Company, a Kiss Forever Band, az AB/CD, a Rudán Joe Band, a Macskajaj Akusztik Brigád és még közel 65 zenekar!
A fellépők sora itt még nem ér véget, hiszen a kisszínpadon további remek bandák, és a hazai zenei élet ifjú titánjai fogják szórakoztatni a nagyérdeműt. Hogy kik ők? A Steroid, a V2 Raiders Band, a Burnout, a Nest of Plagues, a Hoss Williams’ Grave, a Red Rockets, a Sexnuggets, az OBI, a Symphonium, a Rudán Joe akusztik, a Generation Impasse, a Cherokee, az Uzipov, az Időgép, az AB/CD, a ’tilldie project, az Atomic Playboyz, a Pair O Dice, a Red Vision, a Benzin, a New Friend Request, a Vadvágány, a Vasmacska, a Don Gatto , a Black Jack, a The Joystix , a Phoenix RT , a Rock Fanatic, a The Scarlet, a Lucy, a Rocksystem, a Döngölöm, a Zord, az Amberjack, a Mad Man’s Crew, a Rossz Szokás, a Stress, a Magor , és a Nemcsak Berry.
BUDAPEST
Volt egyszer egy Ifipark – Karthago
2017. augusztus 26.
A Skorpió augusztus 25-i és a Karthago augusztus 26-i koncertjével zárul a Volt egyszer egy Ifipark sorozat a Várkert Bazárban.
Frenreisz Károly, a Skorpió együttes Kossuth-díjas vezetője elmondta: évtizedekkel ezelőtt az Ifipark volt a magyar rockzene központja, amit naponta ezrek látogattak. Budapesten akkoriban az Ifipark volt az egyetlen helyszín, amely egyszerre nagy tömeget, 6-8 ezer embert tudott befogadni, mellette csak kisebb klubok üzemeltek.
HAJDÚNÁNÁS
Moto-Rock Weekend
2017. augusztus 24-27.
Augusztus utolsó hétvégéjén a hajdúnánási Termálfürdőbe várják a motorok szerelmeseit
A záró napon, szombaton pedig az európai pubok színpadait is meghódító Paddy and the Rats csap a húrok közé.
Amióta létezik a rockzene, azóta elválaszthatatlan a motoroktól és a chopperektől. Különösen hangulatos az élmény ha az előbbi kettőhöz egy pazar helyszín is párosul. Hajdúnánáson, a Termálfürdő területe tökéletes találkozópont lesz augusztus 24-27. között a motorok és a zenék szerelmeseinek. A három napos rendezvényen minden korosztály számára kiváló programlehetőségeket kínálnak a szervezők, így nem kell aggódniuk a családosoknak sem.
Moto-Rock Weekend
ZAMÁRDI
B.my.LAKE Fesztivál 2017
2017. augusztus 23-26.
Idén is az elektronikus zene legkiválóbbjai lesznek jelen a B.my.Lake-en, amelyet már az indulás évében Európa legjobb új fesztiváljának választottak. Sven Väth, Solomun, Adam Beyer, Loco Dice, Ben Klock, Dixon, Sam Paganini, Rodhad, Julian Jeweil, Ben Sims, Jan Blomqvist, Mind Against, Jacmaster, Amelie Lens és még sokan mások garantálják a feledhetetlen 4 napot. A nyitónapon a világ egyik legnépszerűbb techno-kiadója, az Adam Beyer által vezetett Drumcode érkezik a B.my.Lake-re.
MOHÁCS
Itt élned, halnod kell
2017. augusztus 26.
Országos turnén adja elő az Itt élned, halnod kell című történelmi rockmusicalt az Esztrád Színház augusztus 19. és október 14. között hat helyszínen. A Koltay Gábor rendezte darabot augusztus 19-én a Vésztő-Mágor Törénelmi Emlékhelyen, augusztus 26-án Mohácson.
A darab a honfoglalástól a rendszerváltozásig állít emléket a magyar történelem jeles eseményeinek, köztük Szent István király uralkodásának, a tatárjárásnak, Mátyás uralkodásának, a 150 éves török hódoltságnak, a Rákóczi- és az 1848-as szabadságharcnak, valamint a trianoni békeszerződésnek és az 1956-os forradalomnak.
A főszereplő Vikidál Gyula mellett mások mellett Bodnár Vivien, Kósa Zsolt, Kuczmann Ágnes, Laklóth Aladár, Makrai Pál, Palcsó Tamás, Sipos Imre, Szentgyörgyváry Laura, Varga Miklós és gyermekei, Varga Vivien és Varga Szabolcs lép színpadra. Közreműködnek a komáromi Magyarock Dalszínház művészei, a makói Forgatós Táncegyüttes tagjai, artisták és lovasok.
MOZI
Fiú a vonaton
(The Boy on the Train) feliratos, magyar-amerikai dráma, 80 perc, 2016 (12)
Egy amerikai rendező visszatér Budapestre sok évvel ezelőtt forgatott filmje vetítésére, amiben a gyermekvasutak világát mutatta be. A vetítés utáni napon találkozik egy fiatalemberrel, aki azt állítja, hogy ő az egyik, filmben látható kisfiú. Az időközben felnőtt férfinak nem tetszik, ahogy a rendező ábrázolta őt, és mindenáron beszélni akar vele erről. Ebédelni hívja, azonban ami egy egyszerű találkozásnak indul, hamarosan egy hol vicces, hol már-már hátborzongató autóúttá válik a magyar vidéken…
Forgalmazó: Vertigo Média
BUDAPEST
21. Vegetáriánus fesztivál
2017. augusztus 26-27.
Relaxációs foglalkozásokat, ételkóstolókat, öko- és bio-termékbemutatókat, zenei és táncprogramokat, valamint filmvetítéseket is láthat a közönség a budapesti Vegetáriánus Fesztiválon augusztus 26-án és 27-én.
