Sportrendezvényekben és kulturális programokban gazdag hétvégére vár ránk. Szombaton akár 37 fok is lehet, s néhol a minimumok is 20 fok felett alakulnak. – Programok hétvégére
BUDAPEST
17. vizes világbajnokság
A délelőtti versenyekre – többnyire korlátozott számban – minden sportágban, azaz vízilabdára, műugrásra és szinkronúszásra is lehet még jegyet venni, de ez munkanapokon érthető. Érdemes ránézni a hivatalos jegyértékesítő oldalra, mert előfordulhat, hogy a nemzetközi szövetség (FINA) számára fenntartott belépők felszabadulnak, és értékesítik azokat.
DEBRECEN
Campus Fesztivál
2017. július 19. – 2017. július 23.
2017 júliusában a Campus Fesztivál betölti 10. életévét, amelynek apropóján egy különleges, jubileumi rendezvénnyel várnak mindenkit a Debreceni Nagyerdőn.
A jubileumi rendezvényen tizenhét programhelyszín lesz, idén újra két nagyszínpad működik majd, az „egyes” számú idén nagyobb méretet kapott. A négy nap minden korábbinál erősebb kulturális színezetet kap, 220 zenei programmal, illetve további 200 nem zenei programmal, dumaszínházzal, színházzal, közéleti és irodalmi beszélgetésekkel várják a közönséget.
A legnépszerűbb hazai előadók mellett a Campus vendége lesz a The Prodigy, Lukas Graham, Alle Farben, jön számtalan világsláger megalkotója, a holland Bingo Players, Debrecenbe érkezik Chralott Boss, azaz Nod One’s Head, illetve a kilencvenes évek legnépszerűbb eurodance párosa, a 2 Unlimited is. A Campus felvonultatja a teljes hazai zenei élvonalat a mainstreamtől a feltörekvőig és az egészen friss produkciókig.
MOZI
Dunkirk
magyarul beszélő, amerikai-angol-francia történelmi dráma, 106 perc, 2017 (16)
A II. világháború egyik legtragikusabb emléke lehetne, ám egy különleges mentőakció története lett belőle. 1940 májusának végén a diadalmasan előretörő német hadsereg bevonult Belgiumba, és a franciaországi Dunkerque közelében a tengerhez szorította a brit és francia katonákat. A legfeljebb 5 kilométeres szakaszon a szövetségesek több mint 300 000 embere szorult össze, és nem volt merre menekülniük.
Az angol flottának különleges és váratlan akcióval, hatalmas veszteségek árán mégis sikerült véghezvinni a mentőakciót – és sikerrel juttatta ki a frontvonalból a szabad világ utolsó hadseregét.
Film a menekülésről, a káoszról, a háborúról és a túlélésről…
(Forgalmazó: InterCom)
ZALAEGERSZEG
Egerszeg Búcsút rendeznek a Göcseji Falumúzeumban
A régi búcsúk hangulatát idézik fel vasárnap Zalaegerszegen, a Göcseji Falumúzeumban. A jeles eseményre régi mesterségek bemutatójával, népi együttesek folklórműsoraival, játszóházakkal, gazdag gasztronómia kínálattal készülnek.
Zalaegerszegen több évszázados hagyománya van a Mária Magdolna – a város védőszentjének – tiszteletére rendezett búcsúnak – mondta el a keddi sajtótájékoztatón Kocsis Gyula, az Együtt Zalaegerszegért Egyesület elnöke. Az egyesület tizennyolcadik alkalommal szervezi meg minden év júliusában a hagyományőrző rendezvényt.
A Göcseji Falumúzeum és a tőszomszédságában lévő Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum délelőtt 10 órakor nyitja meg kapuit. Az ünnep ökomenikus istentisztelettel kezdődik el a szabadtéri kiállítóhelyen emelt fatemplomban. A pajta-galériában Szabolcs Péter Munkácsy-díjas szobrászművész alkotásaiból nyílik kiállítás, a tárlat különlegessége lesz, hogy ezúttal a kisplasztikák mellett a képzőművész néhány képe is látható lesz – ismertette Kocsis Gyula.
Major Zsolt, a rendezvény főszervezője kiemelte: a kisgyermekeket a portákon játszóházakba várják, de találkozhatnak az udvarokat benépesítő kisállatokkal is.
Nyitva lesz a kovácsműhely, a népi mesterségek bemutatóján az üvegfúvóktól kezdve a bőrművesen át a fazekasokig szinte minden mesterség képviselteti magát. A délutáni órákban a nagyszínpadon helyi hagyományőrző és művészeti együttesek váltják majd egymást. Az olajipari múzeumban Jelen és jövő elnevezésű meglepetés programmal is készülnek, valamint a múlt és a jelen találkozását szimbolizálja a veterán autók kiállítása és a Magyar Autóklub bemutatója is.
A búcsú, a régi hagyományok felelevenítése a közösség összetartozását jelképezi – fogalmazott a Göcseji Múzeum igazgatója. Kaján Imre beszélt arról is, hogy a következő évben már a megújult környezetben fogadhatják a vendégeket. A zalaegerszegi falumúzeum fejlesztése a város TOP-keretéből valósul meg.
SZEGED
A nándorfehérvári diadal 550. évfordulója
2017. július 22-23.
Ismeretterjesztő előadással, lovagkori hadijátékokkal, táncbemutatókkal, gyermekprogramokkal emlékeznek a nándorfehérvári diadalra a szegedi ferences kolostorban és a rendház szomszédságában, a Mátyás téren a hétvégén.
A nándorfehérvári diadal 550. évfordulóján, 2006-ban a szegedi Ferences Rendház Alsóvárosi Kultúrházának munkatársai azzal a szándékkal hívták életre a Hunyadi János török fölött aratott győzelmére emlékező rendezvényt, hogy a sajnos nagyszámú nemzeti gyásznapjaink mellett a világraszóló győzelmeink előtt is méltóképpen tisztelegjenek.
1456 nyarán a Kapisztrán Szent János vezetésével dél felé vonuló keresztesek megálltak a szegedi ferences rendház mellett, a mai Mátyás téren, így az Emléknapoknak helyszíne révén közvetlen kapcsolata is van a történelmi eseménnyel.
A programok sora pénteken délután a ferences kolostorban kezdődik, itt ismeretterjesztő előadáson mutatják be, miként őrizték meg a magyarok és a balkáni népek folklórjukban Hunyadi János és Mátyás király emlékét.
Szombaton délelőtt az ünneplők Szeged belvárosában, a Klauzál téren gyülekeznek, majd dobosoktól, zászlóforgatóktól és gólyalábasaktól kísérve az alsóvárosi ferences templomhoz és kolostorhoz vonulnak, ahol kézműves vásár és foglalkozás, zsonglőr játszóház, gyermek lovagi torna, apródiskola, turuljáték-bemutató, íjászoktatás és logikai játékok várják a vendégeket. A látogatók akár karnyújtásnyi közelségből csodálhatják meg az öltözeteket és a fegyvereket, megtapasztalhatják, milyen volt a tábori élet Mátyás korában a fekete sereg számára.
Az Oroszlánszív Lovagrend tagjai hadi- és táncbemutatót, koncerteket tartanak, a gyermeket bábjáték és mese várja, az erős emberek vetélkedőjén eldől, ki lesz Szeged Kinizsije, a programok sorát este tűzzsonglőrök bemutatója zárja.
A Hunyadi János által vezetett keresztény magyar seregek 1456. július 22-én mértek megsemmisítő vereséget II. Mehmed török szultán hadaira. A déli harangszó a keresztény világban azóta is a nándorfehérvári diadalra emlékeztet. A napot 2011-ben az Országgyűlés a nándorfehérvári diadal emléknapjává nyilvánította.
MARTONVÁSÁR
Beethoven-est
2017. július 22.
A Nemzeti Filharmonikusok idén júliusban is három alkalommal várják a közönséget Beethoven műveivel a martonvásári Brunszvik-kastély parkjában.
Beethoven két fiatalkori szerzeményével kezdődik a július 22-ei hangverseny Medveczky Ádám vezényletével. Az 1800-ban bemutatott I. szimfóniában már jól érezhetők a jellegzetes beethoveni gesztusok, valamint a vaskos humor, a merész, meglepő megoldások sora.
A Zene egy lovagi baletthez igazi csemege, amely egy jelmezbálra készült 1791 farsangi időszakában. Az összejövetelt az akkor huszonegy éves Beethoven mecénása és pártfogója, Ferdinand von Waldstein rendezte a berlini nemesség legrangosabb képviselői számára.
Nem a „nagy” Beethoventől megszokott sűrű és mély alkotásról van tehát szó, hanem könnyed és szórakoztató zenéről, indulóval, vadászdallal, románccal, csatadallal, bordallal és keringővel.
Az estet a komponista VII. szimfóniája zárja, amely az érett mester egyik leggyakrabban előadott zenekari kompozíciója.
BUDAPEST
conTangos
2017. július 23. 20:30
A Várkert Bazárban Tangó – tánc, életérzés, életforma. Egy évszázada született, de ma is él, vonz és megborzongat. A titok talán bennünk rejlik: viharos gyorsasággal változik minden körülöttünk, de alapvető érzelmeink, vágyakozásunk a szeretet, szenvedély, az emberi kapcsolatok, érintés, ölelés, harmónia után örök. A tangóban csak a zene és a stílus változott, a lényeg megmaradt.
BALATONBOGLÁR
Babel Sound Free 2017 Interaktív Világzenei Fesztivál
2017. július 17-23.
A balatonboglári szabadstrandon a Babel Sound idén is megmozgatja a világot. Benin, Kuba, Belgium, Spanyolország, India, Chile, Olaszország, Izrael, Hollandia, Marokkó, Irán, Bulgária, Egyesült Királyság, Kolumbia, Szerbia és természetesen Magyarország a teljes lista, ahonnan fellépők érkeznek.
FEHÉROROSZORSZÁG
Öttusa Európa-bajnokság
2017. július 22.
női döntő
2017. július 23.
férfi döntő
A férfiak és a nők versenyeiben éremeséllyel indulnak a magyar versenyzők a kedden kezdődő minszki öttusa Európa-bajnokságon. A válogatottat hosszú idő után először irányítja világversenyen két szövetségi kapitány, a januárban kinevezett Martinek János és Kállai Ákos.
A férfiaknál Demeter Bence, Kasza Róbert, Marosi Ádám, Demeter Gergely, Harangozó Bence és Tomaschof Soma, a nőknél Kovács Sarolta, Alekszejev Tamara, Földházi Zsófia, Zs. Tóth Anna és Simon Sarolta jut szerephez az Eb-n.
CSOBÁNKAPUSZTA
S.U.N. Festival
2017. úlius 20-24.
A Solar United Natives „új-tudatos” közösségformáló nemzetközi találkozója és fesztiválja Csobánkapusztán. A tervezett program: több mint 150 fellépő, egyedi dekó és vizuál, előadások és workshopok, gyereksarok, és még sok egyéb. A fesztivál kutyabarát is.
MOZI
Én és a mostohám
(Sage femme / Midwife) magyarul beszélő, francia dráma, 117 perc, 2017 (16)
Claire (Catherine Frot) szülésznőként dolgozik. Egy nap hosszú idő után felbukkan életében egy rég nem látott ismerős (Catherine Deneuve). A különös találkozás teljesen felforgatja a nő mindennapjait.
Forgalmazó: ADS Service

