A várhatóan borongós, őszi időt egy Márton-napi vigasságon, moziban, irodalmi rendezvényen, koncerten vagy kiállításon a legjobb eltölteni. – Programok hétvégére
BUDAPEST
Fővárosi Állat- és Növénykert
Szombattól láthatja a nagyközönség a szerdán világra jött elefántborjút a Fővárosi Állat- és Növénykertben, az újszülött állat hím.
Mivel az újszülöttnek és az anyaállatnak ilyenkor a legteljesebb nyugalomra van szüksége, a „szülőszobaként” használt, 2008-ban épült elefántcsarnokot további intézkedésig lezárták. A gondozók is csak akkor lépnek be a területre, amikor ez feltétlenül szükséges, egyébként monitoron keresztül figyelik az eseményeket. Assamot, az apaállatot azonban most is megtekinthetik a látogatók.
Az állatkert a kiselefánt iránt érdeklődő közönség türelmét kéri, nem a teljes nyitvatartási idő alatt, hanem csak 10 és 14 óra között látható anyja és nővére, Asha társaságában. Az állatkert vendégeit kisebb turnusokban engedik majd be az elefántcsarnokba, hogy a nagy tömeg ne zavarja meg túlzottan a még tapasztalatlan kiselefántot.
ORSZÁGSZERTE
Szent Márton-napi hagyományok
A Szent Márton-napi hagyományok újjáélesztésére, megismertetésére november 11-ig tartó libalakoma kampányt indít a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).
Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke úgy fogalmazott, hogy a liba ételekre fókuszáló hét az egyhónapos belföldi utazást népszerűsítő kampány kiteljesedése. A hagyományok szerint aki Márton napon nem eszik libát, az egész évben éhezni fog – mondta. Szent Márton napján, szombaton délelőtt a libaünnep csúcspontjaként látványos flashmobot terveznek a Budai Várban, a vendégek és a séfek részvételével, ahová mindenkit szeretettel várnak – ismertette. Az oda érkezőket Magyarország legjobb séfjei kínálják libás ételekkel és újborokkal.
Krasznai Zsófia, nemzetközi borakadémikus elmondta: a Márton-napi hagyomány jól bemutatja a magyar konyha és borok egyedülállóságát, sokszínűségét itthon és külföldön egyaránt. A mondást kiegészítve hozzátette: aki ilyenkor új bort nem iszik, az egész évben szomjazni fog. Az új bor, az adott évjárat első hírnöke éppen Márton-napra erjedt ki, gyümölcsös, friss, legjobban a szőlőre emlékeztető zamatos, még érlelés nélküli ital – mondta. Az új bor Márton-napkor foglalhatja el legjobban a helyét a gasztronómiában. Szulló Szabina séf elmondta, hogy a liba sokszínű alapanyag, amit többféleképpen el lehet készíteni. Példaként említette a liba rilette, vagy a ludaskása, liba zuzapörkölt ételeket.
MOZI
Django
magyarul beszélő, francia filmdráma, 117 perc, 2017 (12)
A történet Párizsban játszódik a II. világháború éveiben. Django Reinhardt ekkor a legkedveltebb gitárművész, őt tartják a swing királyának. Zenéjével mindenkit elvarázsol, koncertjeire tömegek járnak el, és nem csak a megszállt Párizs lakosai, hanem német katonák és tisztek is. Django zsenialitásának híre Berlinbe is eljut, ezért a németek elhívják őt a harmadik birodalom fővárosba egy olyan fellépésre, amelyen Goebbels, a hírhedt propaganda miniszter is jelen lesz. Djangot többen óva intik attól, hogy elfogadja a németek meghívását, mert Django nem csak remek gitárművész, de cigány származású is egyben, és ekkora már Párizsba is eljutnak a hírek arról, hogy a nácik miként bánnak a cigány emberekkel…
Forgalmazó: Cinenuovo
BUDAPEST
Shakespeare Szerkesztőmaraton a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM)
2017. november 10-11. 10:00
Shakespeare-rel, drámai-költői életművével, korával és kortársaival kapcsolatos Wikipédia szócikkek írására, szerkesztésére hívjuk az érdeklődőket.
A rendezvényen a részvétel ingyenes, számítógépet csak korlátozott számban tudunk biztosítani, ha lehet, mindenki hozzon magával laptopot, táblagépet.
BUDAPEST
Arany asszonyok a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM)
2017. november 12. 19:00
Arany János versei, dalai és a balladáira készült melodrámák a korszak legszebb zongoraműveivel fűszerezve
Hűvösvölgyi Ildikó Kossuth-díjas színművésznő estje
Közreműködik: Elek Szilvia zongoraművész, zeneszerző
A PIM Díszterme maximum 100 fő befogadására alkalmas. Helyfoglalás érkezési sorrendben történik!
MOZI
Gyilkosság az Orient expresszen
(Murder on the Orient Express) magyarul beszélő, amerikai krimi, 115 perc, 2017 (12)
Az Európát átszelő vonatút rejtélyes gyilkosság színterévé válik. Tizenhárom idegen reked összezárva a vonaton, s mindegyikük gyanúsított. Mindenkinek van múltja, mindenkinek vannak titkai, mindenki gyanús. Csak egyetlen férfi oldhatja meg a rejtélyt, versenyt futva az idővel, mielőtt a gyilkos újra lecsap.
Agatha Christie világhírű regényének vadonatúj filmváltozatát az ötszörös Oscar-jelölt Kenneth Branagh rendezte, s ő alakítja a jól ismert detektívet, Hercule Poirot-t is.
Forgalmazó: Fórum Hungary
ORSZÁGSZERTE, ERDÉLY – ROMÁNIA
Tizenöt éves a Héttorony Fesztivál
A Makovecz Imre örökségét ápoló, az építészetet és a népzenét a középpontba állító, idén Bécsbe is eljutó összművészeti rendezvénysorozat csütörtökön indul a fővárosi Szent Imre-templomban és november 20-án a Pesti Vigadóban zárul.
A Héttorony keretében idén Budapesten, Csíkszeredán, Kolozsváron, Szigetváron, Bécsben, Makón, Zalaegerszegen, Pakson és Siófokon lesznek kulturális rendezvények. Az idei programok egyik kiindulópontja, hogy negyedszázaddal ezelőtt, 1992-ben készült el Makovecz Imre híres héttornyú pavilonja a sevillai expóra, amely a fesztivál megszületését is inspirálta.
A programok jórészt az építész által tervezett vagy hozzá szorosan kapcsolódó helyszíneken zajlanak és szellemi hagyatékát kívánják bemutatni a közönségnek. A tárlatokat népzenei és világzenei produkciók, valamint kortárs képzőművészeti, táncos, filmes és építészeti műhelyek kísérik.
Csíkszeredán a millenniumi templomban folytatódik, ahol Sevilla ’25 tervező: Makovecz Imre címmel nyílik kiállítás. Kolozsváron a törökvágási református templomban Makovecz Anna képzőművész Én vagyok a táj című kiállítását lehet megtekinteni november 11-én, valamint a Szent Efrém Férfikar és a Balázs Elemér Group koncertjére is várják a közönséget.
MOZI
Rodin – Az alkotó
(Rodin) feliratos, francia-belga-amerikai életrajzi dráma, 119 perc, 2017 (12)
Párizs, 1880. A 40 éves Auguste Rodin megkapja élete addigi legkomolyabb megbízását. Nekifog A pokol kapuja című monumentális alkotásnak, melynek néhány szobra, A csók és A gondolkodó legismertebb művei lettek. Életének társa évtizedek óta Rose Beuret, ám egy napon találkozik az ifjú Camille Claudellel. A tehetséges tanítvány hamarosan a segédje lesz, majd a szeretője. Szenvedélyes évek következnek a kölcsönös csodálat és bűnrészesség jegyében. Szakításuk után Rodin fáradhatatlanul dolgozik tovább. Egyszerre szembesül az elutasítással és a rajongással, melyeket szobrainak érzékisége provokál. Balzacot mintázó óriási szobra, melyet élete végéig nem ismernek el, minden kétséget kizáróan a modern szobrászat kiindulópontja. A Rodin általa alkotott szobrok jelentős része roppant érzéki, az általa megformált testek a maguk finomságával rengeteg mindent kifejeznek. A filmben miközben megismerjük Rodin életét, vívódásait, alkotói módszereit, a kor művészeti kontextusa is felvillan: megjelenik többek között Rilke és Stefan Zweig is. Jacques Doillon életrajzi hitelességű nagyjátékfilmjének aktualitását az adja, hogy az egyetemes szobrászművészet egyik legkiemelkedőbb alakja, Rodin 100 éve, 1917-ben halt meg.
Forgalmazó: ADS Service
BUDAPEST
Szavalóversenyt tartanak a Nemzeti Színházban
2017. november 11-12.
A magyar nyelv napja, november 13. alkalmából a hétvégén rendezik meg a Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesülete közös szavalóversenyének döntőjét Budapesten; a rendezvényen a versmondások mellett a versek alapján készült videoklipeket is láthatja a közönség.
A Nemzeti VERseny kétnapos programsorozattá bővült döntőjében 23 versenyző lép színpadra november 11-én és 12-én, akiknek egy-egy versklipjét is megnézheti a közönség a Nemzeti Színházban.
A Magyar Versmondók Egyesülete és a Nemzeti Színház 2016-ban rendezte meg első ízben a Nemzeti VERSenyt, amelyre ebben az évben is több mint kétszáz versmondó nevezett. A két elődöntőt követően, amelyre videoklipet is kellett készíteniük a továbbjutóknak, anyaországi és határon túli versenyzők is lehetőséget kapnak a színházi fellépésre.
A verseny célja a hagyományos vers- és prózamondó találkozó mellett a klasszikus és kortárs költészet újszerű tolmácsolása, a költészet és a versmondás népszerűsítése, 2017-ben kiemelt figyelemmel Arany János életművére és költészeti hatására.
TÉVÉ – DUNA Televízió
Hajnali láz
2017. november 12. 21:10
magyar-svéd-izraeli játékfilm, 114 perc, 2014 (12)
A 25 éves Miklós 117 lánynak ír levelet, hogy megtalálja az igazit. A 19 éves Lilivel fél évig levelezik, mire személyesen is találkoznak. A két fiatal fülig egymásba szeret, újra érzik, az élet szép is lehet, és úgy tűnik, nem állhat boldogságuk útjába semmi. Még az sem, hogy Miklós tüdőbeteg, akinek az orvos szerint csak néhány hónapja van hátra.
Forgalmazó: A Company Hungary
MOZI
Pearl Jam
Exkluzív vetítésen mutatja be a népszerű amerikai grunge-rock együttes, a Pearl Jam Let’s Play Two című zenés dokumentumfilmjét november 11-én az Uránia Nemzeti Filmszínház.
A világszerte mozivászonra kerülő alkotást, amely rajongói kezdeményezésre jutott el Magyarországra, eredeti nyelven, angol felirattal láthatja a közönség – olvasható a filmszínház MTI-hez eljutatott pénteki közleményében.
A Pearl Jam két teltházas koncertet adott 2016 augusztusában a chicagói Wrigley Field arénában, a bajnoki győzelmét ünneplő Chicago Cubs baseballcsapatának legendás stadionjában. Az előadásokra összesen 80 ezer jegyet értékesítettek, ezzel minden idők legnagyobb számú fizető nézőjét vitték be az arénába.
A két este alatt 70 dalt játszottak, ebből tizenhatot választott ki a Let’s Play Two című filmhez a rendező Danny Clinch. A filmben olyan generációs himnuszok hangzanak el, mint az Alive, a Black, a Jeremy vagy a Better Man, emellett hangsúlyos szerepet kap az énekes, Eddie Vedder futball és a Chicago Cubs iránti rajongása is, amely végigkísérte teljes zenei pályafutását.
KÖRÖS-MAROS NEMZETI PARK
2017. november 11.
Darulest és maratoni madarásztúrát szervez a Körös-Maros Nemzeti Park.
November 11-én, szombaton a Biharugrai-halastavaknál Márton-napi sétára várják a látogatókat, a túrán az őszi vonulásban lévő madárfajokat, elsősorban a vadludak népes seregeit lehet megfigyelni.
BUDAPEST
Polska Jazz
2017. november 9-11.
Polska Jazz ötödször a BMC és a Lengyel Intézet szervezésében.
Ötödik alkalommal rendezi meg a Polska Jazz – Lengyel Jazz Fesztivált a budapesti Lengyel Intézet és a BMC az Opus Jazz Clubban, ahol november 9. és 11. között a lengyel dzsessz invenciózus zenekarai lépnek fel.
A Polska Jazz zárónapján, november 11-én, szombaton a vibrafonon és kalimbán játszó Dominik Bukowski a fiatal lengyel dzsessznemzedék három kiemelkedő zenészével lép fel különleges hangzású új zenekarában. A kvartett 2016 őszén mutatkozott be Sufia című lemezével, amely sikert aratott. A csapat – amelyből korábban hárman is játszottak már az Opusban – a tágabb értelemben vett etno-zenéből meríti inspirációit, fő forrásaik egyfelől az Oskar Kolberg gyűjtéséből származó régi lengyel népdalok, másrészről a régi arab zene, a maqam gazdag öröksége. Ezeket a dzsessz kifejezőeszközeivel, illetve kortárs zenei elemekkel formálják egységgé, egyfajta kulturális hidat építve a lengyel és a közel-keleti zenei hagyományok között. Dominik Bukowski mellett Emil Miszk (trombita), Adam Zuchowski (nagybőgő) és Patryk Dobosz (dob) játszik a formációban.
BUDAPEST
Budapesti Nemzetközi Gitárverseny
2017. november 11-12.
A november 11-i döntőbe bekerülők két világhírű gitárdarab közül választhatnak: a spanyol Joaquin Rodrigo Concierto de Aranjuez című művét vagy a brazil Heitor Villa-Lobos Concertóját adhatják elő a 12 tagú, rangos nemzetközi zsűri előtt.
A döntőt követő esti gálakoncerten, amelyen a díjakat is átadják, az Anima Musicae Kamarazenekar működik közre Joan Pages Valls spanyol karmester vezényletével. A gitárverseny dobogósai két értékes koncerthangszert is kapnak 7500 euró értékben az összesen mintegy 9500 euró pénznyeremény mellett. A győztes ezeken kívül 16 koncertmeghívást kap európai és ázsiai rendezvényekre.
Az eseményen Argentína, Ausztria, Chile, Costa Rica, Csehország, Dél-Korea, Franciaország, Lengyelország, Magyarország, Németország, Norvégia, Olaszország, Románia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Ukrajna, Szerbia és Szlovákia versenyzői képviselik hazájukat. A kuriózumnak számító eseménysorozatot 3 évente rendezik meg a Zeneakadémián.