Bár a hőmérséklet még inkább a telet idézi, mintsem a tavaszt, a növények már virágozni kezdtek, és a tavaszi fesztiválok, rendezvények is megkezdődtek. – Programok hétvégére
BUDAPEST
Szépművészeti Múzeum Román Csarnoka
Március 15-től két hétig ingyenesen látogatható a Szépművészeti Múzeum Román Csarnoka. A Szépművészeti Múzeum átfogó rekonstrukciójának köszönhetően újra régi pompájában látható a több mint 70 éve lezárt Román Csarnok. Az impozáns múzeumi tér felújítása befejeződött, a csarnokot március 15-étől április 2-ig a látogatók is birtokba vehetik majd.
A Liget Budapest Projekt keretében széles körűen korszerűsített múzeumi épület történetében ez volt az eddigi legátfogóbb és legjelentősebb rekonstrukciós fázis. Az új állandó kiállításokkal a Szépművészeti Múzeum október végén nyílik majd meg a nagyközönség számára.
BALATONFÜRED
VI. Füredi Tavaszi Fesztivál
2018. március 15-18.
LIPCSE, NÉMETORSZÁG
Lipcsei Könyvvásár
2018. március 15-18.
Minden eddiginél nagyobb, Bauhaust idéző látványos designnal várja a látogatókat a magyar pavilon az idei Lipcsei Könyvvásáron március 15. és 18. között.
A marosvásárhelyi születésű Bartis Attila, valamint a kolozsvári Ugron Zsolna mellett jelen lesz a kolozsvári Székely Örs és a csíkszeredai születésű, Heidelbergben élő Hajdú Farkas-Zoltán író, rendező is, akik március 17-én együtt lépnek színpadra Szirtes Edina Mókus hegedűművész-énekesnő és Varga Vince VJ-grafikus kíséretében a naTO kulturális központban – olvasható a közleményben, amely kitér arra is: a magyar jelenlét a lipcsei könyvvásáron a Publishing Hungary program támogatásával, a berlini Collegium Hungaricum szervezésében valósul meg.
PÁRIZS, FRANCIAORSZÁG
Párizsi Könyvszalon
2018. március 16-19.
Öt év után ismét önálló standdal jelenik meg Magyarország a Párizsi Könyvszalonon (Salon du livre de Paris), amelyet március 16. és 19. között rendeznek meg több mint ötven nemzet részvételével.
Jelentős eredmény, hogy Magyarország újra képviselteti magát Európa és a frankofón világ egyik legfontosabb könyvvásárán, amely évente mintegy 150 ezer látogatót vonz a Porte de Versailles vásárvárosba – mondta el az MTI-nek a magyar programot szervező Párizsi Magyar Intézet igazgatója.
Az írók, költők francia kiadójukkal, fordítójukkal vagy újságírókkal beszélgetnek majd a Könyvszalonon, amelyhez kapcsolódóan a Párizsi Magyar Intézetben is lesznek rendezvények. Március 17-én Perényi Miklós csellóművész játékával színesített irodalmi estet tartanak, ahol klasszikus és kortárs magyar irodalmi alkotások legjobb francia fordításaiból hallhat részleteket a közönség, március 19-én pedig a Könyvszalonon résztvevő négy magyar szerző tart irodalmi estet az intézetben.
TÉVÉ – RTL Klub
Az oroszlánkirály
2018. március 17. 15:55
(The Lion King) amerikai rajzfilm, 89 perc, 1994
Az Oroszlánkirály a kis Szimba életét meséli el. Az állatok királyának, Mufasának első fiúgyermekeként Szimba a trónörökös. A dzsungel állatai tisztelettel bánnak a rettegett, de igazságos király gyermekével, így Szimba életének első hónapjai gondtalanul, boldogságban telnek. De nem nézi mindenki jó szemmel a trónörökös érkezését. Szimba gonosz nagybátyja, a hiénákkal szövetkező Zordon régóta feni a fogát a király trónjára, és tudja, hogy ha a kis utód nem áll az útjában, Mufasa halála után az ő fejére kerül majd a korona. Zordon ármánykodásának köszönhetően a kis Szimba életveszélyes helyzetbe kerül: a kiszáradt folyómederben egy megvadult bivalycsorda előtt találja magát, és csak édesapja önfeláldozó bátorságának köszönhetően éli túl a helyzetet. Apja azonban már nem tud kitérni a csorda elől, és Musafát halálra tapossák…
Szimba nem maradhat többé szülőhelyén, ahol Zordon azonnal magához ragadja a hatalmat. A kis oroszlán világgá megy, útja során új, vidám és vicces barátokra lel, veszélyes és boldog kalandok várnak rá, és amikor életerős hím oroszlánná érik, elhatározza, hogy bosszút áll apja gyilkosán és visszaszerzi a trónt, hogy apja szellemében ő legyen az új Oroszlánkirály!
MOZI
Mrs. Hyde
(Madame Hyde) feliratos, francia-belga film, 95 perc, 2018 (16)
A kellemetlen természetű középiskolai tanárnőt, Marie Géquilt diákjai és kollégái is gyűlölik. Egy viharos éjszakán villám csap belé, amitől elájul. Magához térése után különös érzés lesz rajta úrrá. Vajon meg tudja zabolázni a benne felébredő, veszélyes és erős Mrs. Hyde-ot?
Forgalmazó: Cirko Film
KECSKEMÉT
XII. Kecskemét Fringe
Művészeti fesztivál alkotó fiataloknak
2018. március 15-18.
ARTra fel!” Fiatal alkotók, előadók bemutatkozása színjátszás, zene, film, képzőművészet, irodalom, tánc és egyéb művészeti területeken, kreatív megvalósításokban. A Hírös Agóra Ifjúsági Otthon tizenkettedik alkalommal rendezi meg a 14-30 éves alkotó fiatalok művészeti fesztiválját, a Kecskemét Fringe-et. Kecskemét 650. évfordulójához kapcsolódóan több újdonsággal is szolgál a négynapos rendezvénysorozat program összeállítása. Idén először kerül megrendezésre „fesztivál a fesztiválban” jelleggel a „Kecskeköröm” mini fesztivál, az egyes művészeti területeken felsőfokú szakirányban tanuló, illetve végzettséggel rendelkező alkotók előadásai, műhelymunkával egybekötött bemutatói. A XII. Kecskemét Fringe újdonsága továbbá, hogy szakmai programokkal segíti, támogatja a fiatalokat a művészeti területen való sikeres vállalkozásban. A Fesztivál önálló művészeti programja hagyományosan a XXIX. Országos Diákszínjátszó Találkozó Dél-alföldi regionális fordulója.
Programhelyszínek: Hírös Agóra Ifjúsági Otthon, Köztér/10 perc, Otthon mozi, Tudományok és Művészetek Háza (TEKA)
TÉVÉ – VIASAT3
Harry Potter és a félvér herceg
2018. március 17. 21.00
(Harry Potter and the Half-Blood Prince) magyarul beszélő, angol-amerikai kalandfilm, 154 perc, 2008 (12)
Roxfort körül egyre szaporodnak az árnyak. Pedig a hatodik osztályba lépő Harry Potter és barátai számára a Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola mindennapjai is bőven elég izgalmat jelentenek nekik: Harry különleges titkokat hordozó bájital tankönyve, Ron barátnője és Hermione szerelme is épp elég titokzatos és ijesztő. De Harrynek egyre több oka van a félelemre. A halálfalók már mindenütt ott vannak, a dementortámadások szaporodnak, és az iskola fölött megjelenik a Sötét Jegy. Dumbledore abban reménykedik, hogy védence megerősödhet, ha jobban megismeri a múltját. De van veszély, amelyre ő sem készülhet fel.
Forgalmazó: InterCom
SZEGED
„Szeged festőpoétája” Dinnyés Ferenc (1886-1958) emlékkiállítás
A Fekete házban Válogatás a Móra Ferenc Múzeum gyűjteményéből.
TÉVÉ – M4 Sport
2018. március 17.
20.15: Rövid pályás gyorskorcsolya, vb, Montreal
BUDAPEST
Szent Patrik Napi Felvonulás és Fesztivál
2018. március 18. 13:30
Budapesten 2018. március 18-án, vasárnap rendezi meg az Ír-Magyar Üzleti Kör Egyesület a már hagyományos Szent Patrik napi – eredeti és legjobb – felvonulást és fesztivált. Gyülekezés az 5. kerületi Szabadság téren 13.30-15.00 óráig. Viselj valami zöldet, és örülj velünk! Ismét csatlakozz a legkülönlegesebb felvonuláshoz Budapesten! A menet 15.00 órakor indul, a végpont a Fogasház-Instant Klub az Akácfa utcában. Mulatság, vidámság és meglepetések várnak. Luftballonok, arcfestők, gólyalábasok, a zuglói majorette csoport, gyermek programok – ír zene – ételek – italok. Ünnepeld velünk a nyolcadik Szent Patrik napot! Hozd a családot is!
Első ízben 2011-ben szervezték meg Budapesten mintegy 500 fő részvételével, de a rendezvény már akkor Közép-Kelet-Európa legnagyobb Szent Patrik napi eseményévé vált. Tavaly több mint 3500-an vettek részt a felvonuláson, amelyen rendszerint írek, magyarok és külföldi turisták is részt vesznek minden korosztályból.
TÁLLYA
I. Kézműves GasztroWorkshop Fesztivál
2018. március 15-17.
2018. március 15-17. között rendezik meg Tállyán az I. Kézműves GasztroWorkshop Fesztivált, mely Tokaj-Hegyalja helyi termelőinek, kézműves mestereinek, manufaktúráinak és gasztronómiai szereplőinek seregszemléje lesz. A termelőket felvonultató vásár mellett interaktív workshopokon, előadásokon, oktatásokon, tematikus kóstolókon lehet részt venni, bizonyos kézműves technikákat kiscsoportos foglalkozásokon lehet megtanulni. A rendezvény szándéka, hogy lehetőséget adjon arra, hogy bárki kipróbálhassa, hogyan kell sajtot készíteni vagy éppen hegyaljai mézből mézeskalácsot sütni. Így hazavihetünk egy darabot Hegyaljából egy saját kezűleg készített tárgy vagy termék által.
A fesztivál utolsó napján egy egész napos, alap oktatással egybekötött BBQ élménynapot is tartunk az Oroszlánosban. A résztvevők a bemutató során végigkísérik a húsok útját az előkészítéstől a fogyasztásig, és a nap folyamán el is fogyasztják a szmókerekben készült fogásokat.
TÉVÉ – DUNA Televízió
A művészet templomai: Leonardo Da Vinci – A lángelme Milánóban
2018. március 18. 13:25
(Leonardo Da Vinci The Genius in Milan) magyarul beszélő, olasz ismeretterjesztő film, 81 perc, 2016 (6)
A dokumentumfilmes elemeket és történelmi karaktereket életre keltő, játékfilmes részeket vegyítő alkotást a 2015-ös Milánói Expo keretében megrendezett nagyszabású Leonardo-kiállítás ihlette, amely hat év előkészítő munka után, 12 szekcióban mutatta be a nagyközönségnek a világ számos tájáról Milánóba szállított lenyűgöző festményeket és rajzokat, köztük a Louvre-ból kölcsönzött La Belle Ferronie-t. A Milánói Király Palotában megrendezett kiállítás „virtuális tárlatvezetése” mellett a film kitekint a város Leonardóhoz kötődő további nevezetességeire is. Kiemelt hangsúlyt kap a filmben az Atlanti Kódex, a itáliai polihisztor tudományos és mérnöki jegyzeteinek, rajzainak esszenciális gyűjteménye. Új nézőpontból tűnik fel a mozivásznon Az utolsó vacsora legendás freskója; a milánói Nemzeti Tudományos és Technológiai Múzeumban feltárulnak Leonardo vakmerő mérnöki kísérletei. A mozinéző bejárhatja Leonardo szőlőskertjét is, melyet az Expo tiszteletére nemrégiben állítottak helyre.
Forgalmazó: Pannonia Entertainment
BUDAPEST – KIÁLLÍTÁS
A kiscelli nyomda – Kiscelli Múzeum
A Kiscelli Nyomda című állandó kiállítás a fővárosi nyomdászat 19-20. századi történetét mutatja be, többek között olyan egyedülálló darabokkal, mint a budai Szentháromság-szobrot ábrázoló réz-nyomólap, az Egyetemi Nyomda betűkészlete vagy a Landerer és Heckenast Nyomdából származó Columbia-nyomdagép, amelyen a 12 pontot és Nemzeti dalt nyomtatták.
A nemzeti ünnep alkalmából a múzeum bemutatja az 1848. március 15-ei események során főszerepet játszó Columbia-sajtót, a kiállítás büszkeségét is. Az egyik eredeti gépen pedig János bácsi segítségével mindenki maga is kinyomtathatja és hazaviheti a Nemzeti Dalt.
TÉVÉ – RTL Klub
Thor
2018. március 18. 18:55
magyarul beszélő, amerikai akciófilm, 114 perc, 2011 (12)
A hatalmas Thor rettenthetetlen harcos, óriási pörölyéről legendákat mesélnek. A csatában vitéz és legyőzhetetlen, ám makacssága és hirtelen haragú természete nem teszi őt alkalmassá arra, hogy apját kövesse Ashgar trónján. Képtelen lenne megfontoltan irányítani birodalmát. Thor meggondolatlan tette miatt újra fellángol egy régi háború. Büntetésül a Földre száműzik, ahol kénytelen az emberek között élni. Amikor a világából érkező gonosz le akarja igázni a Földet, Thornak el kell döntenie, melyik oldalra áll.
Forgalmazó: UIP-Duna Film
TÉVÉ – Eurosport 1
2018. március 17.
9.30 és 10.30: Alpesi sí, vk, férfi óriás-műlesiklás és női műlesiklás, 1. futam, Are
11.30: Sífutás, vk, női 10 km klasszikus, Falun
12.30: Sílövészet, vk, női váltó, Oslo
14.45: Sílövészet, vk, férfi üldözéses, Oslo
16.00: Síugrás, vk, Vikersund
20.00: Autósport, Formula-E, Punta del Este
TÉVÉ – Eurosport 1
2018. március 18.
9.30 és 10.30: Alpesi sí, vk, női óriás-műlesiklás és férfi műlesiklás, 1. futam, Are
11.30 és 14.15: Sílövészet, vk, női üldözéses és férfi váltó, Oslo
12.45 és 13.15: Alpesi sí, vk, női óriás-műlesiklás és férfi műlesiklás, 2. futam, Are
16.15: Síugrás, vk, Vikersund
MOZI
A párizsi vonat
(The 15:17 to Paris) feliratos, amerikai dráma, 94 perc, 2018 (16)
2015 augusztusában a világ döbbenten értesült egy újabb terrorista támadásról. A Párizsból Brüsszelbe tartó expressz vonaton egy állig felfegyverzett terrorista lendült támadásba. Egyszerű és kegyetlen terve volt, de valamit kifelejtett a számításból: hogy az utasok között bátor emberek lehetnek.
Három amerikai srác is a vonaton utazott. Egyszerű, békés fiúk, akik gyerekkoruk óta barátok, és együtt határozták el, hogy katonák lesznek, és a szabadságuk idején együtt vágtak neki, hogy felfedezzék Európát.
A film nemcsak egy esztelen támadás és a fegyvereknek ellenszegülő önzetlen hősiesség története – az is kiderül belőle, hogy hogyan vált Spencer, Alek és Anthony olyan emberré, aki a jó ügy érdekében a legnagyobb önfeláldozásra is hajlandó.
Forgalmazó: InterCom
