A Fővárosi Önkormányzat nem biztosítja idén a területet a Sziget Fesztiválnak, hanem közterület-használati díjat kér. A Sziget Kft. hoszsú távra tervez, és bízik abban, hogy az ország számára komoly gazdasági és turisztikai hasznot hozó multikulturális rendezvényt támogatja majd a főpolgármester.
Megállapodásra jutott a Fővárosi Önkormányzat és a Sziget Kft. Utóbbi vállalja, hogy közterület-használat címén 50 millió forint + áfa összeget fizet a fővárosnak. Ezenfelül a város kialakít egy szolgáltatáscsomagot a Sziget Fesztivál résztvevői számára, amely egyes városi szolgáltatások, mint a BKV, a gyógyfürdők vagy az állatkert kedvezményes használatára, igénybe vételére jogosít fel. Az ebből származó bevételből a Sziget Kft. további mintegy 100 millió forint befizetését vállalja a főváros számára.
Gerendai Károly, a Sziget Kft. ügyvezető igazgatója sajtónyilatkozatában közölte, hogy a tárgyalások ideje alatt, mindvégig bízott benne, hogy is lesz Sziget Fesztivál, és ugyanazon a helyszínen, ahol eddig volt. A felek megállapodtak abban is, hogy az idei tapasztalatokat értékelik, a jövőre nézve pedig ezt figyelembe véve állapodnak meg.
Idén is megrendezik a Gyerekszigetet (a június négy hétvégéjén ingyenes gyermekrendezvényt), az ezzel kapcsolatos közterület-használati díjról még nem született megállapodás, csak annak elveiről, a részleteket még pontosítják.