Steve Lukathert senkinek nem kell bemutatnunk, hiszen a Toto együttes gitárosaként mindenki „zenészistenként” tiszteli, és hazánkban is többször járt már, nemcsak a Toto-val, hanem számos más produkcióival.
Mindazok kedvéért, aki jelen voltak a márciusi koncertjén az A38 Hajón, és azokéért is, akik lemaradtak róla, Steve Lukather ismét Budapesten lép fel, ezúttal a Barba Negra Music Clubban november 24-én.
Luke szerint eddigi „legjobb munkája”, az agyafúrt, tréfás és olykor szívszaggató All’s Well That Ends Well. Legutóbbi albumával arra törekszik, hogy egyfajta egyensúlyt teremtsen önmaga és mások számára is. „Nem azért írok dalokat – mondja -, hogy a szólókkal elkápráztassam vájtfülű barátaimat. Úgy gondolom, hogy ha az emberek kötődni tudnak egy dalszöveghez, egy hanghoz vagy egy dallamhoz, és ettől három-négy percen át boldogabbnak érzik magukat, akkor jól végeztem a dolgomat – és ezt szeretném tenni hátralévő életemben!”
Az All’s Well That Ends Well a legszebb és legerősebb zenét tartalmazza, amivel Luke fényes pályafutása során büszkélkedhet, amely akkor kezdődött, amikor 17 éves korában nekiállt lemezeket készíteni Los Angelesben, majd társ-alapítója lett a Toto-nak, és ezzel belépett az elsőosztályú Los Angeles-i zenészek exkluzív körébe.
Azóta is folyamatosan szerepel a világ legjobb gitárosainak dicsőségtábláján, olyan cimborák társaságában, mint Jeff Beck, Eddie Van Halen, Jimmy Page, Larry Carlton és más legendás muzsikusok. A másik alapító tag, David Paich mellett ő vezette át a Toto-t a banda platinalemezekkel szegélyezett kanyargós útjain, s eközben Michael Jackson, Aretha Fanklin, Stevie Nicks, Miles Davis, Roger Waters, s még egy sereg rock és pop király albumain is játszott, slágereket írt a Tubes-nek és George Bensonnak, valamint felépítette szólókarrierjét, ami 1988-ban indult, a Lukather című koronggal.
„Tudom, hogy rendkívül változatos életet éltem és fantasztikus karriert futottam be – folytatta -, de nem ülök a babérjaimon. Állandóan arra törekszem, hogy egyre jobb dalokat írjak és igyekszem egyre rafináltabban variálni az akkordokat. Minden nap dolgozom. Néha viccesen azt mondom, az „elveszett” hangokat keresem, és bizonyos értelemben ez így is van. Szeretnék rábukkanni valami nagyszerű dologra, ami mindenkit megérint.'”
