A klarisszák elévülhetetlen érdemeket szereztek a magyar kultúra és lánynevelés terén. A középkori alapítású női szerzetesrendhez kötődnek a leghíresebb magyar nyelvű kódexek, több klarissza műfordítót, írót, festőt tart nyilván a kultúrtörténet.
Szent Ferenc leányai
A klarisszáké az egyetlen középkori alapítású nő szerzetesrend Magyarországon, amely XIII. századi alapításától folyamatosan működött, egészen 1782-ig. Addig, amíg II. József rendelettel fel nem oszlatta a többi szerzetesrenddel együtt. Így a klarisszák hazai története – szoros összefüggésben a magyar irodalmi anyanyelvűség, az írásbeliség kialakulásával – fél évezredet ölel fel.
Ez a gazdag hagyomány, megannyi régészeti és írásos emlék ma is hatással van művelődéstörténetünkre.
A klarissza rendet – amely a ferencesek második rendje – Assisi Szent Klára alapította 1212-ben.
Amikor Assisi Szent Klára nőként elsőül csatlakozott a ferences mozgalomhoz, Szent Ferenc a bencés apácamonostor nővéreihez irányította őt. Ám miután egyre több nő választotta a ferences szerzetesi ideált,” a szegénység kiváltságát” önállósultak, s megalapították a klarissza rendet. Ez 1212-ben történt. A rendalapító Klárát, halála után két évvel, 1255-ben IV. Sándor pápa szentté avatta. Magyar földön a klarissza-apácák még az alapító életében, 1239-ben telepedtek meg. A magyar rendnek is vannak szentjei: Prágai Szt. Ágnes (+1282), Krakkói B. Szalome (+1268), Árpád-házi B. Jolán (+1298), Árpád-házi Szt. Kinga (+1292). A rend Magyarországon miként Európában is – igen elterjedt volt.
Az első magyar klarissza zárdát 1240-ben Nagyszombaton alapították, s éppen ezt a kolostort hagyták el utoljára lakói a feloszlatás hírére. „…1782. szeptember 18-án éppen a nagyszombatiak hagyták el utolsónak a zárdát, II. József rendfeloszlató rendelete értelmében – írja Schwarz Katalin a tanulmányában. – A rend hazánkban azóta sem alakult újjá. A több mint 540 év alatt a klarissza rend történetét hat középkori zárda működése jelentette, a nagyszombati után a pozsonyi, az óbudai, a várad-velencei, a sárospataki és a kolozsvári zárdát alapították. ”
A nagyszombati rendházat továbbiak követték a középkorban: Pozsonyban, Óbudán, Várad-Velencén, Sárospatakon és Kolozsvárott, majd 1714-ben a budai Várban és Zágrábban. Ezek a közösségek IV. Orbán pápa szabályzatát követték, amely lehetővé tette a birtok elfogadását, a gróf Csáky Éva Franciska apátnő által 1728-ban alapított pesti klarissza monostorban viszont már visszatértek az eredeti szegénységhez.
A török hódítás, a protestantizmus terjedése menekülésre kényszerítette az apácákat, a XVII. század elejére csak a nagyszombati és a pozsonyi rendház maradt fenn. A magyar klarisszák viszont „jól menekültek” – fogalmaz a tárlat rendezője, Schwarcz Katalin – mert a ferencesek támogatását élvezték, gazdag rokonaik voltak, – ezért aztán újra és újra visszatértek.
A rendházakban szorgos kezek írták a kódexek lapjait. Öt Mohács előtt keletkezett klarissza kezet magánviselő magyar nyelvű kódexet a kiállításon is láthatunk (Jókai, Nádor, Lobkovitz-kódex). Csakúgy, mint regulaszövegeket, a kolostorok nyilvántartó könyveit, zsoltáros könyveket, miseruhákat, szertartás edényeket. Térkép mutatja, mikor és hol működtek a magyarországi klarisszák. (Akik hosszú kényszerű szünet után 1995-ben érkeztek újra hazánkba.)
Legnagyobb klarissza kolostorunk 1334 és 1541 között az óbudai volt, amelyet Erzsébet királyné, Róbert Károly özvegye alapított és építtetett. S végrendeletében több mindent hagyományozott a zárdára. Éppen innen datálódik a legkorábbi könyves emlék a magyar klarissza rend történetében. Nevezetesen egy breviárium, amelyet az özvegy királyné Pakur Klára apácára hagyott. Építészeti és tárgyi emlékekben is kiemelkedő az óbudai kolostor, melyet alapos régészeti kutatás tett hozzáférhetővé. (Erről is bőségesen tájékoztat a tárlat.) A feltárt rendház és temploma ma, romjaiban is Óbuda egyik látványossága.
