„Az erények mértéke teszi teljessé a királyok koronáját…” Szent István neve forrt össze a legszorosabban a magyarsággal és egyszersmind a magyarok európaiságával.
„Szent István neve forrt össze a legszorosabban a magyarsággal és egyszersmind a magyarok európaiságával – írja Kristó Gyula Szent István királyról írt kötetében. – Az ő nevének szinonimája a szentkirály, ő volt falvak százaiban a templomcím, a település névadója. Ő az örök hivatkozási alap, minden cselekedet viszonyítási pontja, ő a Nagy Kezdet, az országalkotó, az államszervező, a keresztény hitet terjesztő uralkodó. Ő a valaha élt legnagyobb magyar államférfiú.„
Noha I. (Szent) István uralkodása (ur. 1000-1038) a teljes magyar történelem egyik fő sarokpontja, az államszervezésnek Géza (ur. 972-997) éppúgy részese, mint fia, hiszen az átmenethez nem volt elég egyetlen emberöltő. Géza apja Taksony, Árpád unokája volt; anyja besenyő (vagy kazár) származású lehetett, amint Anonymusnál olvashatjuk. Géza az erdélyi Gyula leányát, Saroltot vette feleségül, akitől Vajk – a későbbi Szent István király – született.
„Ha a királyi koronát meg akarod becsülni, legelöször azt hagyom meg, tanácsolom, illetve javaslom és sugallom, kedves fiam, hogy a katolikus és apostoli hitet akkora buzgalommal és éberséggel örizd, hogy minden Istentöl rendelt alattvalodnak példát mutass…” (István király intelmei)
A kereszténység Géza kori meggyökereztetésében másoknak is jutott szerep. Géza uralkodásának második felében érkezett udvarába Adalbert (Vojtech), aki a cseh belviszályok miatt volt kénytelen megválni prágai püspöki székétől. Adalbert magyarországi tartózkodása és római útja után ment a pogány poroszok közé, és ott térítve szenvedett mártírhalált. A cseh származású Adalbertről írott életrajzban a Magyarországon később szintén térítő Querfurti Brúnó úgy vélekedett, hogy a magyaroknál „a keresztény hit a pogánysággal vegyült össze” és „rosszabb kezdett lenni a barbárságnál”.
Az államalapítás egyik fontos időszaka volt Géza uralkodásának utolsó néhány éve (996-997), amikor két igen fontos esemény történt. Az egyik a Szent Márton-hegyi (ma Pannonhalma) bencéskolostor alapítása, a másik nagy horderejű esemény István és a bajor Gizella házassága volt. Az utódnak kiszemelt István egy leendő keresztény uralkodó számára szükséges nevelésben részesült. Erről tanúskodik Adalberttel való kapcsolata, aki talán István házasságának megszervezésében is szerepet játszott. A házasságkötés pillanatában még nem lehetett tudni, hogy hamarosan István sógora (II. Henrik 1002-1024) kerül a császári trónra. A császárral való közeli rokonság Magyarország számára két békés évtizedet eredményezett.
István 1000 karácsonyán (más források szerint 1001. január elsején) koronáztatta magát királlyá Esztergomban, vette fel az ezzel járó királyi címet. Uralkodása idején I. István király augusztus 15-ét, Nagyboldogasszony napját avatta ünneppé, ekkorra hívta össze Fehérvárra a királyi tanácsot és tartott törvénynapot. Élete végén, betegen ezen a napon ajánlotta fel az országot Szűz Máriának, s 1038-ban ő maga is ezen a napon halt meg.
Az ünnepi dátumot Szent László király tette át augusztus 20-ra, mert 1083-ban ezen a napon, VII. Gergely pápa hozzájárulásával oltárra emeltette I. István relikviáit a székesfehérvári Bazilikában, ami szentté avatásával volt egyenértékű.1 222. évi Aranybullának egy passzusában a király ígéretet tesz, hogy minden évben Szent István ünnepén (augusztus 20-án) Székesfehérváron fog tartózkodni, és a hozzá fordulók ügyében intézkedik – vagy a király helyett a nádor. I. (Nagy) Lajos uralkodásától (1342-1382) kezdve egyházi ünnepként élt tovább e nap.
„XI. Ince pápa 1686-ban Istvánt szentté nyilvánította, s elrendelte, hogy Buda vára töröktől való visszafoglalásának évfordulóján az egész katolikus világ évente emlékezzen meg augusztus 16-án Szent István ünnepéről. 1771-ben XIV. Benedek pápa csökkentette az egyházi ünnepek számát, s a Szent István-nap kimaradt az ünnepek sorából. Mária Terézia (1740-1780) ismét elrendelte a Szent István-nap megtartását, de az 1848-as szabadságharc leverése után hosszú ideig nem tarthatták meg a nemzeti ünnepet, hiszen Szent István a független magyar állam szimbóluma volt. Először 1860-ban ünnepelhették meg a napot, amely országszerte nemzeti tüntetéssé vált. Az 1867-es kiegyezést követően az ünnep visszanyerte régi fényét. 1891-ben Ferenc József császár munkaszüneti nappá nyilvánította.
„Az erények mértéke teszi teljessé a királyok koronáját, és a parancsok közt a tizedik. Mert az erények ura a Királyok Királya, miként égi serege áll kereken tíz karból, úgy életed vitele kerekedjék ki tíz parancsból. Kell, hogy a királyt kegyesség s irgalmasság díszítse, de a többi erény is hassa át és ékesítse. Mert ha a királyt istentelenség és kegyetlenség szennyezi, hiába tart igényt a király névre, zsarnoknak kell nevezni. Ennek okából hát, szerelmetes fiam, szívem édessége, sarjam jövő reménysége, kérlek, megparancsolom, hogy mindenütt és mindenekben a szeretetre támaszkodva ne csak atyafiságodhoz és a rokonságodhoz, vagy a főemberekhez, avagy a gazdagokhoz, a szomszédhoz és az itt lakóhoz légy kegyes, hanem még a külföldiekhez is, sőt mindenkihez, aki hozzád járul. Mert a szeretet gyakorlása vezet el a legfőbb boldogsághoz. Légy irgalmas minden erőszakot szenvedőhöz, őrizd szívedben mindig az isteni intést: „Irgalmasságot akarok, nem áldozatot.” Légy türelmes mindenekhez, nemcsak a hatalmasokhoz, hanem azokhoz, akik nem férnek a hatalomhoz. Azután légy erős, nehogy a szerencse túlságosan felvessen, vagy a balsors letaszítson. Légy alázatos is, hogy Isten felmagasztaljon most és a jövőben. Légy majd mértékletes, hogy mértéken túl senkit se büntess vagy kárhoztass. Légy szelíd, hogy sohase harcolj az igazság ellen. Légy becsületes, hogy szándékosan soha senkit gyalázattal ne illess. Légy szemérmes, hogy elkerüld a bujaság minden bűzét, valamint a halál ösztönzőjét.” (István király intelmei – A kegyességről és irgalmasságról, valamint a többi erényről)
A két világháború között az állami és egyházi tartalom összekeveredett, és kiegészült a Szent István-i (Trianon előtti) Magyarország visszaállítására való folyamatos emlékeztetéssel. 1945-ig nemzeti ünnep volt, ezután ezt eltörölték, de egyházi ünnepként még 1947-ig ünnepelték nyilvánosan. A kommunista rendszer számára az ünnep vallási és nemzeti tartalma miatt nem volt vállalható, de teljes megszüntetését vagy jelentéktelenné süllyesztését sem látta célszerűnek. Először az új kenyér ünnepének nevezték, majd az új alkotmány hatályba lépését, mint új – szocialista – államalapítást, 1949. augusztus 20-ra időzítették.
Ezután 1949-1989 között augusztus 20-át az alkotmány napjaként ünnepelték. 1950-ben az Elnöki Tanács törvényerejű rendelete a Népköztársaság ünnepévé is nyilvánította. A rendszerváltozással ismét felelevenedtek a régi tradíciók, 1989 óta megrendezik a Szent Jobb-körmenetet.
Szent István ünnepének igazi rehabilitációja 1991-ben történt meg, az Országgyűlés 1991. március 5-ei döntése a nemzeti ünnepek – március 15., augusztus 20., október 23. – közül Szent István napját emelte a Magyar Köztársaság hivatalos állami ünnepe rangjára.
